Franz Ferdinand : Right Thoughts, Right Words, Right Action (lemezkritika)

Augusztus 26-án jelenik a Franz Ferdinand negyedik stúdiólemeze, amit a zenekar két videóval (Right Action, Love Illumination), remek Sziget-koncerttel vezetett fel, mi pedig egy friss nagyinterjúval és azzal, hogy közzétettük az NPR oldalán streamelt teljes anyagot (itt a tízszámos Rights Thoughts, Right Words, Right Action), úgyhogy most jöhet a kritika és egy különleges magyarországi albummegjelenési esemény beharangozója.

Kiadó: Domino Records / Neon Music

Megjelenés: 2013. augusztus 26.

Stílus: indie-rock

Kulcsdal: Stand On The Horizon

A Franz Ferdinand kritikai megítélésében a messze legérdekesebb momentum az NME-hez kötődik, a laphoz, amely felemelte a skót kvartettet. 2003-ban a brit gitárzene megmentőinek kiáltották ki őket, végre lett egy zenekar, amit a ’new rock revolution’-ben nem Amerikából (The Strokes, The White Stripes, Interpol), Európából (The Hives), vagy még messzebbről (The Vines) kellett ajnározni. A poszt-punk revival vezető brit együttesének slágerekkel teli (Take Me Out, The Dark Of The Matinee, This Fire) bemutatkozását az év lemezének hozták ki 2004 végén, aztán alig öt évvel később, amikor 2009-ben ugyanez az újság összeállította az évtized legjobb albumainak listáját, a cím nélküli Franz Ferdinand nem fért be a száz legjobb lemez közé. Nem kell túl sokat belelátni ebbe az ellentmondásba, a sajtó sokszor így működik, de ez azért sokat elárul – és nem a Franz Ferdinandról. Pedig még ha a poszt-punk revival 2009-ben már rég menthetetlenül passé is volt, Alex Kapranos-ék debütje 2013-ban is kiállja a tesztet: briliáns poplemez. A 2005-ös folytatás (You Could Have It So Much Better) és az arra négy év szünet után érkező Franz Ferdinand: Tonight nem különben jók, előbbi klasszikus második lemez, utóbbi szolidan elektronikusabbra vett megoldásaiban pedig már érezhetően keresték a ’merre tovább?’-ot. Amit a leállásban találtak meg, a mostani új album ismét négy év után érkezik. És talán kimondatlanul is munkál benne az NME-s fiaskó. Szünet jött (sőt a feloszlás széléről való visszatáncolás), folytatás meg csak akkor, amikor végre újra jól esett dalokat írni, együtt lógni és zenélni – és meglepő-e, ha mindebből az első lemez hangulatát idéző dalok kerültek ki? Az előző anyag szintis-elektronikus vonala mélyebben ágyazott az új albumon, melyet a nagylemezek klasszikus elvei szerint öt tökös dallal indítanak az A-oldalon és öt elkalandozóbb, mélyebb szerzeménnyel folytatnak a B-n. És milyen jól teszik, hogy az teszik, amihez a legjobban értenek: továbbra is az egyik legjobb ritmusszekció a rockban, továbbra is izgalmas melódiák, még mindig az egyik legjobban táncolható gitárzene – pont, mint amikre az induláskor felesküdtek. A nyitány lehengerlő: a Right Action programadó, az Evil Eye funkja azonnal beindít, a Love Illumination klasszik FF - fúvósokkal megdobva -, a Stand On The Horizon diszkója vigyorra fakasztó (Todd Terje és Hot Chip-tagok is dolgoztak a lemezen, sőt mint interjúnkból kiderül a három stúdióban felvett anyagon Björn Yttling is dolgozott a Peter Bjorn & Johnból), a Fresh Strawberries pedig szellős, üde. Az első kicsit átlagosabb dalra a hetedik számig kell várni, de a lemez utolsó harmada is izgalmas tud maradni. Négy évente ennyi nem csak, hogy jól esik, de szükség is van rá.

9/10

Dömötör Endre

az album magyarországi megjelenéséhez (ami a hivatalos brit 26-a helyett 24-e, szombat) pedig tartozik egy Lemezpremier nap a Musiclandben, rengeteg különlegeséggel, íme az esemény Facebook-oldala

a RTRWRA egyik legjobb dala, a Stand On The Horizon élőben, Letterman tévéműsorában: