Világválogatott - Az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad legjobbjai

2013.08.01. 13:15, rerecorder

sziget2013_650.jpg

A világzene már nagyon hosszú évek óta a Sziget programjának meghatározó része, idén is érdemes lesz ellátogatni az OTP Bank támogatta színpadhoz és meg-megállni előtte - de legalább a frizbizést direkt a közelbe szervezni. Vagy nyerni egy mikrobuszt (komolyan).

AUGUSZTUS 6.

Rögtön a 0. napon talán a legígéretesebb koncerttel, a Muzsikás együttes 40. születésnapját ünneplő fellépéssel kezdődik a színpad programja. A magyar népzenét széleskörű hallgatósággal megismertető zenekar méltán világhírű, így az sem meglepő, hogy jubileumi koncertjükön olyan sztárvendégekkel együtt lépnek majd fel, mint az Amadinda ütősegyüttes, Alexander Balanescu vagy épp a Woven Hand. Mondanunk sem kell, hogy kihagyhatatlannak tűnő egyszeri alkalomról van szó.

OLVASD EL FRISS MUZSIKÁS-NAGYINTERJÚNKAT HAMAR DÁNIELLEL!

AUGUSZTUS 7.

A fesztivál többi napján is akad említésre méltó fellépő. Az első este a már-már klasszikusnak nevezhető Csík Zenekar hozza el barátait, hogy szintén születésnapot (25-iket) ünnepeljenek. A slágerfeldolgozásaival az utóbbi pár évben (népzenei viszonyokban) meglepően nagy ismertségre szert tevő kecskeméti zenekar szerda este, többek között Lovasi András, Kovács Kati illetve Ferenczi György és a Rackajam társaságában lép majd fel.

AUGUSZTUS 8.

A hét további headlinereit is visszatérő vendégekként köszönthetjük. Az algériai születésű francia, Rachid Taha valószínűleg a már megszokott minőségben hozza majd a rait rockkal, punkos hatásokkal és egy rakás más stílussal fúzionáló zenéjét. Az 54 éves, idén új nagylemezzel jelentkező Taha olyan régóta zenél, hogy még azt is elhisszük neki, hogy saját bevallása szerint a Clash egyik legnagyobb slágerére, a Rock The Casbah-ra is érezhetően hatással volt – amit egyébként ő maga is feldolgozott a későbbiekben.

AUGUSZTUS 9.

A tipikus egyesült államokbeli indie-rockot mariachi fúvósokkal és különböző, latin-amerikai hatásokkal keverő Calexico sem először lép fel a Világzenei színpadon, de őket is bármikor szívesen látjuk. Az arizoniai zenekar szűk húsz éve tartó, kiegyensúlyozott életművel rendelkezik, amiből remélhetőleg erős válogatást hallhatunk majd, és bizonyára több dalt is a tavalyi Algiers című lemezről.

Ugyanaznap, a Calexico-t követően a térségben imádott balkáni zene (többszörösen is) egyik legnagyobb alakja Emir Kusturica is fellép, akit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Az elsősorban filmrendezőként (Cigányok ideje, Arizonai álmodozók, Underground) ismert Kusturica zenekara a hatalmas sikerű Macska-jaj filmzenéjének köszönhetően vált igazán ismertté. Ez ugyan már tizenöt éve volt, de az együttes energiája valószínűleg cseppet sem hagyott alább. Erről mindenki meggyőződhet saját maga augusztus 9-én a Szigeten.

AUGUSZTUS 10.

Ugyancsak nem árul zsákbamacskát az orosz Leningrad sem, akik már igazán otthonosan érezhetik magukat nálunk. A nemcsak dalaikkal, de életükkel és színpadi jelenlétükkel is a punk-ot visszhangzó együttes és a Sziget közönségének kapcsolata igazán barátinak mondható. Minden egyes eddigi koncertjük élményszámba ment, és fogadni mernénk rá, hogy nem lesz ez máshogy idén sem. A ska, punk és orosz népzene találkozása bizonyosan elementáris erejű lesz.

A legnagyobb neveken túl is lesznek persze érdekességek, mint például az afrikai kontinenst idén egyedüliként képviselő zimbabwei Mokoomba igazán zenéje. A térségbeli hangzást latinos dallamokkal és érdes hangú szólóénekessel fűszerező együttes üde színfoltja a felhozatalnak.

AUGUSZTUS 11.

Az utolsó napot indító lengyel R.U.T.A. pedig bizonyára megtölti élettel a végére már talán erősen fáradó közönséget. A népzenét igazi punkos attitűddel játszó zenekar szoros kapcsolatban áll a színpad másik lengyel fellépőjével, a Warsaw Village Band-del. A mindkét formációban meghatározó Maciej Szajkowski az utóbbi együttessel is az autentikus népi hangszereket használja, de a punkos lendület helyett többször elektronikus alapokkal kiegészítve azokat.

Az említett R.U.T.A.-t követő olasz Figli di Madre Ignota nem bajlódik sokat a skatulyákkal, inkább teremt magának egyet. Az általuk kitalált spaghetti-balkánba sok minden belefér, de alapja persze a fúvósokkal megtámogatott balkáni „umca-umca”, amit esetenként klezmer, ska, szörf-rock vagy olasz slágerzene-hangulat egészít ki. Az együttes tavaly ugyanitt már bizonyított, úgyhogy minden bizonnyal nem véletlenül szerepelnek újfent a programban.

Sokak kedvence, a Transglobal Underground is egy különlegesnek számító produkcióval érkezik majd hozzánk. A másokkal előszeretettel kollaboráló együttes (emlékezhetünk, 2007-es lemezükön, a Rejoice Rejoice-on magyarországi roma zenészek is szerepeltek) idén az albán Fanfara Tirana-val készített közös albumot. A Kabatronics névre hallgató lemezen az albáni formáció szállítja a balkáni rezes bandák hangulatát, a Transglobal Underground pedig az elektronikus alapokat, a végeredmény pedig a beharangozó szerint egy „különleges, kultúrák közötti dzsembori”.

A cikk elején szereplő magyar zenekarokon kívül persze lesznek még hazai együttesek az öt nap alatt (PASO, Besh O' Drom, Söndörgő), de közülük is kiemelendő a mindig hibátlan koncertet adó Parno Graszt. A szabolcsi faluból tíz éve berobbanó roma-folkot játszó együttest a francia Latcho Drom kíséri majd el csütörtöki koncertjére.

És még valami az OTP Banktól: nemcsak egyszerűen, könnyen és gyorsan fizethetnek, de azonnali nyereményekért és a fődíjért, egy egyedi designú fesztiválbuszért is játszhatnak azok, akik a Szigeten használják OTP MasterCard© PayPass™ és Maestro PayPass™ bankkártyájukat vagy matricájukat. Ehhez mindössze gyűjteni kell a bankkártyás fizetést igazoló terminálbizonylatokat és bemutatni azokat a Magyar Zenei Színpadnál az OTP PayPass Bázis hoszteszeinek. A főnyereményért azok indulhatnak, akik a beváltáskor regisztrálnak és helyesen válaszolnak három kérdésre. Természetesen az esélyek annál nagyobbak, minél többször játszik egy fesztiválozó. Emellett naponta két VIP Pass is gazdára talál.  

Íme, a főnyeremény:

otpmikrobusz_650.jpg

https://recorder.blog.hu/2013/08/01/vilagvalogatott_az_otp_bank_vilagzenei_party_nagyszinpad_legjobbjai
Világválogatott - Az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad legjobbjai
süti beállítások módosítása