Koncert on-demand: utat tör a Stones

2012.10.21. 17:36, BizRecorder

rollingstones50.jpg

A Rolling Stones idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját, a félévszázados zenekar és menedzsmentje pedig meg is adja a módját az ünneplésnek (újabb dollárkötegek zsebre tételének), no meg persze az új megoldások elsőkénti alkalmazásának: a négy állomásos jubileumi miniturné záró koncertje pay per view alapon, élőben is elérhető lesz az Egyesült Államokban.

AZ 50. SZÜLETÉSNAPHOZ ÚJ STONES-DAL IS DUKÁL, ITT HALLGASD!

A fizetős közvetítésen felül a a turné nemzetközi digitális jogait illetően a Stones promóter cége, a Dainty hosszabb távú megállapodást kötött a holland szórakoztatóipari óriással, a Big Borthert is világra szabadító Endemollal. Ez az első ilyen jellegű megállapodás egy világsztár együttes turnéja kapcsán, amely teljesen új utakat nyit(hat) a zenekarok bevételeinek növelésé irányába. Azon felül, hogy az Endemol feltételezhetően roppant jó üzletet kötött, minden valószínűség szerint a turné alatt minden eddigieket felülmúló digitális élményben lehet majd része a Stones rajongóknak - no persze jó pénzért.

A megállapodás nagyon jól tükrözi az irányt, amely felé a népszerű együttesek haladnak. Azaz a csökkenő közvetlen eladásokból származó bevételkiesést kapcsolódó tartalmak, szolgáltatások értékesítésével, illetve újfajta tartalmak új csatornákon való értékesítésével próbálják ellensúlyozni. Ezek az új utak ugyan még embrionális állapotban vannak és az általuk produkált bevételek messze nem összehasonlíthatóak pl. a cédéeladásokból vagy a kiadói szerződésekből befolyó összegekkel, de hosszú távon egyértelműen ez az az út, amelynek segítségével a zenészek többet kereshetnek.

Pléh Dániel

Címkék: rolling stones
https://recorder.blog.hu/2012/10/21/rolling_stones-on_demand
Koncert on-demand: utat tör a Stones
süti beállítások módosítása