Bulizz a bb-vel: Vad Fruttik a Zöld Pardonban

2012.07.16. 12:00, recorderhu

fruttik.jpg(X) A lokális reménységekből pár év alatt elsővonalas magyar koncertzenekarrá, majd az egész hazai popszíntér egyik legnépszerűbb formációjává vált Vad Fruttik történetében kiindulási pontként a Veszprém-Várpalota tengelyt határozhatjuk meg, katalizátorként pedig a megreformált Petőfi Rádió (mr2) 2007-es startját. A klasszikus frontemberi kvalitásokkal rendelkező Likó Marcell vezette együttes első nagylemeze, a 2006-os Rózsikámnak Digitálisan főleg ennek köszönhetően kaphatott – a Sárga zsiguli édes-nosztalgikus slágere által - jelentős visszhangot, a két évvel később megjelent Egy éjszaka Bohémiában pedig már egy beérkezett, kész zenekar munkája volt. A harmadik album, a tavalyelőtti Fénystopposok talán egy fokkal még feljebb is kapcsolt, a szép sorminta itt viszont megszakad, hiszen a következő anyag nem két, hanem három év után, csak jövő tavasszal jelenik majd meg. Az idén nyáron kiemelkedő vehemenciával turnézó zenekar pár napja még a Balaton Soundon lépett fel, nemsokára utazik a Hegyalja Fesztiválrama este azonban Pesten is láthatjuk őket, méghozzá az új Zöld Pardon színpadán. Napi programajánlónkat a BB támogatja.

Kezdés 20 órakor, a jegyekért 22 óráig 400, utána 800 forintot kell fizetnie a látogatóknak.

Az esemény a facebookon:

http://www.facebook.com/events/401917909860915/

A Zöld Pardon a facebookon:

http://www.facebook.com/zoldpardon/

A BB a Facebookon:

http://www.facebook.com/BBpezsgo


Egy teljes Vad Fruttik-koncert az A38 hajóról:

https://recorder.blog.hu/2012/07/16/bulizz_a_bbvel_vad_fruttik_a_zold_pardonban
Bulizz a bb-vel: Vad Fruttik a Zöld Pardonban
süti beállítások módosítása