Tangerine Dream

2012.04.09. 13:05, -recorder-

Művészetek Palotája, 2012. április 10.

Ha a nagyközönséget kérdezzük, a Kraftwerk, Jean Michel Jarre és Vangelis után negyedikként a legtöbben valószínűleg a német Tangerine Dreamet említik meg a hetvenes évek elektronikus zenéjének legfontosabb úttörői közül. A több reinkarnáción átesett – igazából Edgar Froese nevéhez köthető – társulat első lemeze 1970-ben jelent meg, és akkoriban, valamint az azt követő években a krautrock műfajába sorolták őket a kritikusok, olyan más német zenekarok mellett, mint a Can, a Faust, a Neu! és az Amon Düül II. A nyolcvanas évekbe lépve aztán fokozatosan alkalmazkodott a Tangerine Dream zenéje a szintetizátoros pophoz, és egyre több filmzenei megbízatást is vállaltak (az ő zenéjük hallható többek között A félelem ára, Az erőszak utcái, a Kockázatos üzlet, A gyújtogató, a Legenda és az Alkonytájt című filmekben), de aztán a kilencvenes évektől kezdve fokozatosan búcsút intettek a mozgóképnek, és ismét sorlemezeikre koncentráltak.

A jelenleg hattagú felállás (a 67 éves Froese mester mellett három jóval fiatalabb hölgy és két úr) minden bizonnyal eljátszik jó pár alapvetést olyan klasszikus electro-kraut lemezekről, mint a Phaedra, a Rubycon és a Tangram, és a gitáron sem utolsó Edgar Froese valószínűleg ezúttal sem fogja kibírni Jimi Hendrix-feldolgozás nélkül.

Jegyár: 3000-7900 Ft

http://www.tangerinedream-music.info

a Tangerine Dream 1976-ban:

a kilencéves Drew Barrymore főszereplésével készült Firestarter (A gyújtogató) teljes filmzenelemeze 1984-ből:

a Tangerine Dream 2011-ben:

https://recorder.blog.hu/2012/04/09/tangerine_dream
Tangerine Dream
süti beállítások módosítása