.jpg)
Van egy jó és egy rossz hírünk. A rosszal kezdjük: sajnos itt a szeptember, viszont jó hír, hogy a nyári szabadság után visszatért a Képzeletbeli Heti Top 10 összeállítás, immáron új szerzővel, de a régi szellemiséggel. A jól bejáratott nevek mellett továbbra is ragaszkodni fogunk a széles műfaji merítéshez és persze a teljesen ismeretlen előadókhoz. Az első őszi playlistben a képünkön látható Jens Lekman és Bradford Cox (Atlas Sound) mellé került pár ilyen zenekar, de korábbi KHT10-listákon szereplő együttesekbe is ütközhetünk. Egyébként meg a power poptól a punkon át egészen a hetvenes éveket idéző soul-funkig jutunk el tíz fülbemászó dalon keresztül.
Twin Sister: Gene Ciampi
Az elektronikus megoldásokat indie gitárpoppal vegyítő, a Stereolabtól Björkig húzódó széles skálát bejáró brooklyni Twin Sistert – főleg az imádnivaló Andrea Estrella énekesnőt – már eddig is legalább ezer helyről nyaldosta körbe a blogoszféra, de a Domino Recordsnál hamarosan megjelenő második lemezüknek már akár némi mainstream siker is kijuthat, hiszen az eddig megjelent két kislemez, a Bad Street és a legújabb, a spagetti western gitárokkal, melodicával és orgonával feldíszített Gene Ciampi nagyságrendekkel fülbemászóbb minden eddigi daluknál.
Dominant Legs: Hoop Of Love
A Recorder első nyomtatott verziójában már összeszedtünk egy sereg lány-fiú duót, de úgy néz ki, hogy a csapot valaki nyitva felejtette, hiszen továbbra is folynak a párok alkotta zenekarok. A Dominant Legs férfi fele a Girls tagja is volt korábban, saját dalaiba azonban már több elektronikát enged Hannah Hunt bársonyos hangja mellé, jó példa erre ez a nyolcvanas évek felől közelítő, napsütéses és határtalanul boldog Hoop Of Love, ami a szeptember 27-én megjelenő debütalbumot vezeti fel.
The Stepkids: Shadows On Behalf
Ha a Jackie Brown bevezető képsorain Pam Grier nem Bobby Womack klasszikus dalára, az Across 110th Streetre, hanem a Connecticutból származó Stepkids együttes Shadows On Behalfjára szaporázná a lépteit, akkor sem szólhatnánk egy szót sem, hiszen az Alicia Keys-, Lauryn Hill- és 50 Cent-koncerteken edződött háttérzenészek alkotta zenekar bámulatosan hozza a hatvanas évek végének és a hetvenes évek elejének pszichedelikus soul-funk hangzását. Debütáló lemezüket az innovatív hiphop előadóiról (Madlib, J Dilla) ismert Stones Throw fogja kiadni szeptember végén.
Caged Animals: Teflon Heart
Ezzel a brooklyni zenekarral zártuk a nyári szabadság előtti utolsó KHT-playlistet, azóta kijött egy újabb kislemez, ami simán lehet az ősz egyik slágere, legalábbis a refrénjét az Isten is hangos ordításra teremtette, miközben ez igazából egy kotyogó dobgépes, zsongó billentyűfutamokkal körbepárnázott, hálószobában működő cucc, ahol az ember nem nagyon szokott ordibálni. És még arra is megvan az esély, hogy egyesek rendkívül „szellemes” szójátékokat találjanak ki a Teflonra. A szerkesztőség most nem ad tippeket senkinek.
Jens Lekman: An Argument With Myself
Kedvenc svéd trubadúrunk végre hallat magáról négy évvel legutolsó albuma, a Night Falls Over Kortedala után. A dal, amelyben saját magával vitatkozik, a szeptember 20-án megjelenő, azonos című EP-n lesz hallható, egyébként meg akár fel is férhetett volna Paul Simon 1986-os Graceland lemezére. A magyarországi rajongóknak pedig jó hír, hogy Jens október 26-án a közelben, Bécsben lép fel.
The Demos: Nervous
Bár a New York állambeli Rochesterből származó The Demos bemutatkozó albuma már nyár elején megjelent, mégis vétek lenne figyelmen kívül hagyni, hiszen van rajta jó pár power pop gyöngyszem, nem csoda, hiszen az énekes Big Star-pólóban feszít a Nervous videójában, amiből kihallatszik a Strokes is, ahogy Velvet Underground- és akár Wilco-hatásokat is előhalászhatunk a lemez további, slágeres számaiból.
Useless Eaters: Radioactive
Akármilyen meglepő, de 2011 egyik legjobb (és egyben legtermékenyebb) garázs-punk arca egy Tennessee államból származó Seth Sutton nevű 19 éves fekete(!) srác, aki szegény megboldogult Jay Reatardnak is nagy haverja volt. Idén eddig két lemeze jelent meg (ez a szám a nemrég kijött Zulu albumon található), és már útban van a harmadik. Amúgy meg minden második dala sláger, ahogy ez a tökéletes, másfél perces attak is, ami „77-esebbül” szól sok 1977-es punk számnál.
Sissy & The Blisters: Let Her Go
Ez az együttes februárban szerepelt először rovatunkban, a Let Her Go az októberben megjelenő EP-t előlegezi meg. A korai Horrors, a rockabilly, és a 60s garázs-rock rajongóinak erősen ajánlott, a Vox orgonájuk továbbra is ellenállhatatlanul nyekereg bele a fülünkbe, a refrén pedig levegőbe csapkodó kezek kíséretében képzelhető el leginkább.
Ski Lodge: I Would Die To Be
Az egyszemélyes, arctalan-névtelen előadóktól szinte már eldugul a Bandcamp és a SoundCloud. Ski Lodge-ról sem kell igazából semmit tudni, dala sincsen túl sok, egészen pontosan kettő, ebből az A Game lehetne Vampire Weekend-szám is, ez az I Would Die To Be meg olyan, mintha Morrissey lenne a Beach Fossils énekese. De ha ez utóbbi hasonlat nem mond senkinek semmit, akkor maradjunk az „elsőre emlékezetes gitárpop” terminus technicusnál.
Atlas Sound: Terra Incognita
Levezetésnek pedig jöjjön egy lassabb és viszonylag hosszabb dal Bradford Coxtól, akit a Deerhunter zenekar éléről ismerhetnek legtöbben, de másik projektje, az Atlas Sound sem kezdő produkció. Novemberben jön harmadik album, azt harangozza be az érzelmektől túlcsorduló, ráérősen csordogáló és végül pszichedeliába beleúszó Terra Incognita.
összeállította:
Soós Csaba
