Az utóbbi pár esztendőben szólóestekkel, illetve a Biorobot és Panírozott Barikád együttesek élén jelentkező Bérczesi Róbert három és fél év szünet után ismét aktivizálja Hiperkarma nevű sikerzenekarát, mely egy új dobossal kiegészülve 2011. június 18-án este adja visszatérő koncertjét, az Orczy Kertbe meghirdetett kétnapos VilágVeleje Nyár fesztivál záróestjén a Stereomilk és a 30Y után (az első napon, június 17-én a Mystery Gang, a Pál Utcai Fiúk és a Tankcsapda a három fő fellépő), sőt a tervek szerint a 2000-es Hiperkarma és a 2003-as Amondó után végre egy harmadik album is készül.
„A felállás ugyanaz lesz, mint 2007-ben volt, azzal a különbséggel, hogy Gálos Ádám fog dobolni, Frenk pedig előrejön gitározni és vokálozni” – mondta a Recordernek a gitáros-énekes-frontember, aki azt is hozzátette, hogy a visszatérő koncert programja elsősorban a már jól ismert Hiperkarma-számokra fog épülni. Gálos Ádámot a Kistehén Tánczenekar 2009-es felállásából és az abból alakult Intim Torna Illegálból ismerheti a közönség, de ő dobolt a 2010-es Biorobot-fellépéseken is.
(Recorder)
az Amondó album címadó száma 2003-ból, mikor Frenk még a dobok mögött ült: