Edwyn Collins

2011.02.25. 16:29, -recorder-

Porgy & Bess, Bécs, 2011. február 26.
 
A legtöbb embernek Edwyn Collins kapcsán a retrós hangulatú A Girl Like You című sláger juthat eszébe a kilencvenes évek közepéről, márpedig az 1959-es születésű skót dalszerző-gitáros-énekes karrierje – amint arról itt a Recorderen egy profilcikkben is beszámoltunk – jócskán bővelkedett még izgalmas pillanatokban. Orange Juice nevű zenekara a hetvenes évek végén indult, és 1985-ös feloszlásáig a nagy-britanniai poszt-punk színtér egyik fontos résztvevője volt – még egy Top 10 slágert is elkönyvelhetett (Rip It Up). Collins 1989 óta ad ki szólólemezeket, a legnagyobb sikert közülük – természetesen a fent említett A Girl Like You miatt – a harmadik, az 1994-es Gorgeous George aratta, amit még két további album követett 2005-ig, amikor is az énekes egymás után két agyvérzést is elszenvedett.

Hosszadalmas rehabilitáció után befejezte még a korábban megkezdett nagylemezét (a beszédes című Home Again 2007-ben jelent meg), majd hatalmas önerőt és kitartást tanúsítva a koncertszínpadra is visszatért. Éppen ezért érdemes ezt a kivételes croonert megtekintetni Bécsben, ahol tavalyi albumának, a számos sztárvendég (Johnny Marr és az egykori Aztec Camera-vezér Roddy Frame mellett a Cribs, a Magic Numbers, a Drums és a Franz Ferdinand énekesei) bevonásával rögzített Losing Sleepnek az anyagát mutatja be – öttagú kísérőzenekarában pedig ott lesz régi cimborája, a Sex Pistols-dobos Paul Cook is.
 
Jegyár: 30 euro

http://www.edwyncollins.com

a Rip It Up című 1983-as Orange Juice-sláger klipje:

az A Girl Like You élő előadása Conan O'Brian műsorában, 1995-ből:

a 2010-es Losing Sleep album Do It Again című dalának klipje, a Sex Pistols dobosával és a Franz Ferdinand énekeseivel:

https://recorder.blog.hu/2011/02/25/edwyn_collins
Edwyn Collins
süti beállítások módosítása