Dave Cool útmutatója a zenei konferenciákhoz – letölthető e-könyv!

2011.02.17. 12:02, -recorder-

A kanadai független zenészeket képviselő CIRAA (Canadian Independent Recording Artists Association) igazgatója, Dave Cool – önmeghatározása szerint: „az indie előadók barátja, alkalmi dokumentumfilmes” – ingyenes e-book formájában jelentette meg Attending Music Conferences 101 című legfrissebb művét, amely átfogó útmutatást ad zenei konferenciák körültekintő tervezéséhez és szervezéséhez egyaránt. Cool (aki ahol teheti, hangsúlyozza: tényleg ez a családneve!) éppen időben adta ki könyvét, hiszen itt a konferenciaszezon. Az e-könyv könnyedén letölthető a szerző honlapjáról – és máris átfogó képet kapunk, hogy hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy zenei konferenciából.
 
A 46 oldalas művet lapozgatva olvashatunk a konferencia előtervezésről, azaz a szükséges kezdő lépésekről, a hasznosításról és a hálózatépítésről (ez a könyv legfontosabb és egyben legkidolgozottabb része), vagy éppen a konferencia utánkövetéséről – ami legalább olyan fontos, mint az első lépcsőfokok. Cool részletes betekintést kínál az ilyen típusú szerveződések légkörébe és eddigi tapasztalataiba, főként a zenészek szempontjából. A könyv tartalmaz továbbá interjúkat is, melyekben több iparági veterán is megszólal, köztük Panos Panay (a zenészek és promoterek közti kommunikációt segítő SonicBids alapítója) és Madalyn Sklar (a független női előadókat összefogó GoGirlsMusic.com alapítója), valamint megszólal számos művész is, például Ember Swift vagy Jay Aymar, akik egyéb tapasztalataik mellett például hasznos költségvetési mintákat is megosztanak az olvasókkal.
 
Dave Cool már többször is felhívta magára a figyelmet a zeneiparban. 2006-os dokumentumfilmje, a DVD-n megjelent What is Indie? talán az eddigi legismertebb alkotása, melyben több vezető zenei szakértő és néhány igazán független zenész (például a napokban Budapesten is fellépő egyszemélyes zenekar, Bloodshot Bill) is megszólal. Dave segített elindítani és azóta is segít felügyelni a nemzeti mikro-támogatási programot a független kanadai művészekért, valamint mentori program tagjaként is pártfogolja a tehetségeket.
 
Ha valaki zenei konferenciát tervez a jövőben, akkor Dave Cool könyve segít időt és pénzt megtakarítani, illetve megteremteni egy szilárd alapot egy élménygazdag konferenciához – ingyen és bérmentve.
 
Az e-book innen tölthető le:
http://davecool.ca/wp-content/uploads/downloads/2011/02/CoolsNotes-AttendingMusicConferences101_2011-02.pdf
 
(www.mi2n.com)
Fritz Zsuzsanna
 
A Zeneipar rovat a Zenei Hálózatok egyesület támogatásával készül.
 
http://davecool.ca
http://davecool.ca/2011/02/attending-music-conferences-101/
http://twitter.com/dave_cool
 

a What is Indie? című dokumentumfilm előzetese 2006-ból:

https://recorder.blog.hu/2011/02/17/dave_cool_a_zenei_konferenciakrol
Dave Cool útmutatója a zenei konferenciákhoz – letölthető e-könyv!
süti beállítások módosítása