Neal Morgan + Andy Strain

2011.01.30. 10:20, -recorder-

Jedermann kávézó, 2011. január 30.
 
 
A szombati Joanna Newsom-koncert vége felé a hárfás-énekesnő megemlítette, hogy kísérőzenekarának dobos-vokalistája, Neal Morgan sebtiben leszervezett magának egy budapesti szólókoncertet vasárnapra. Időközben kiderült, hogy az ingyenes fellépés a Ráday utca 58. alatti Jedermann kávázóban lesz pontban este 9-től, és nemcsak Joanna zenekarának dobosa, de előtte még a harsonás Andy Strain is fellép egy rövid szólóműsorral.
 
Az 1979-es évjáratú Neal Morgan ugyanúgy Nevada Cityben született és nőtt fel, mint Joanna, akinek öt éve játszik a kísérőzenekarában: már a 2007-es Joanna Newsom And The Ys Street Band EP-n és a 2010 legjobb albumai közé tartozó Have One On Me-n is ő dobolt, sőt a koncerteken vokálozik is. Egy 2007-es fellépésen Björk előtt játszottak, és az izlandi énekesnő produkciója adta meg Nealnek a bátorságot, hogy szólóban is ki merje próbálni magát: csupán dobra és énekhangra épülő bemutatkozó albuma, a To The Breathing World 2009-ben jelent meg a Joanna Newsom-lemezeket is kiadó Drag Citynél, és a tervek szerint 2011 folyamán jön második anyaga is.
 
Az 1977-es születésű kaliforniai harsonás, Andrew Strain számos szimfonikus, illetve kamarazenekarban játszott már az Egyesült Államokban, Németországban és Mexikóban, de a San Franciscó-i karneválkedvenc Hot Pink Feathers egzotikus táncosait kísérő Hot Pink Feathers All Star Marching Band tagjaként, illetve színházi és táncelőadások  közreműködőjeként is ismert – és ő is részt vett a Have One On Me felvételein.
 
http://www.myspace.com/nealmorganmusic
http://www.myspace.com/andrewstrain

 

 

https://recorder.blog.hu/2011/01/30/neal_morgan_andy_strain
Neal Morgan + Andy Strain
süti beállítások módosítása