„Az érzéseim fel nem fedezett helyeit keresem” – Lemezpremier! Kézdy Luca: Unseen Landscapes

2023.11.05. 10:55, srecorder

kezdyluca.jpg

Izgalmas és kicsit kockázatos utazás Kézdy Luca új szólólemeze, az Unseen Landscapes, amely az első önálló kiállításával párhuzamosan született meg. A Santa Diver egyedi játékáról ismert hegedűse nemcsak azt meséli el, hogyan bukott ki belőle a tőle szokatlanul dallamos első szólólemeze, az alig egy éve megjelent Home után ez a jóval absztraktabb album egy intim stúdiókoncerten, hanem tulajdonképpen a fejlődéstörténetét, az alkotói ars poeticáját is kifejti, az első oktáverétől és a hangmanipulációktól kezdve, az improzivációkon keresztül addig, hogyan járja körbe zenével a még számára is ismeretlen érzéseit, gondolatait. Duplalemez-premier!

„A zenei kísérletezés, a játék a különböző hangzásokkal és effektekkel már több, mint húsz éve foglalkoztat. Emlékszem arra, amikor egy elhagyatott gyárépület próbatermében, életemben először, a hegedűmhöz csatlakoztatva kipróbáltam egy oktávert. Hihetetlen volt számomra, hogy mennyire inspiráló önmagában az, hogy a hangszeremet egy oktávval mélyebben is hallom. Teljesen beszippantott a gyakorlás, a megváltozott hangszín miatt új dallamok, ritmusok jutottak eszembe.

kezdyluca2.jpgKésőbb a triómban többek között azért kerestem az új hangszíneket, hogy a hegedű ne csak szólóhangszeri, hanem más funkciókat is be tudjon tölteni, kísérni is tudjak, és szerettem volna, hogy a hangkép izgalmasabb és színesebb legyen. Így kezdtem el használni egy overdrive-ot, delayt, pitch shiftert, terra echot, és egy loopert is. Ez a setup már alkalmas lett akár egy teljes zenekari hangzás létrehozására, vagy finom színekkel, zörejekkel, atmoszferikus layerekkel tudtam színesíteni a trió megszólalását.

A looper a zeneszerzéshez is nagyon jó eszköznek bizonyult. Már a Santa Diver megalakulása (2006) előtt is játszottam szólóban, voltak fellépéseim különböző kulturális eseményeken. Az évek során rengeteg kompozíció és téma született ezzel az eszköztárral, és mindig arra törekedtem, hogy a különböző hangszínek zeneileg megalapozottan, kitaláltan és ne öncélúan jelenjenek meg. Később a szólófellépések és a koncertek során – a megírt kompozíciók mellett – egyre nagyobb teret adtam a szabad improvizációnak. Azt éreztem, hogy a zene ennél őszintébben, egyenesebben nem tud megnyilvánulni rajtam keresztül.

Amikor éppen megszületnek, létrejönnek a hangok, akkor nincs más, csak az itt és most. Ilyenkor vagyok legközelebb ahhoz a teremtő erőhöz, amelyet közvetíteni próbálok a hangszeremmel. Így az élő zene még élőbbé válik, mint amikor eljátszom egy már megírt kompozíciót.

Első szólólemezem, a Home 2022 decemberében jelent meg. A looperrel, vagy a zongorán írt darabokat a hegedűre arranzsálva szólamonként játszottam fel. Ezt a módszert a lemez lehető legjobb hangzása érdekében választottam, de ezzel együtt a lemez anyaga a looperemmel élőben is szinte ugyanúgy meg tud szólalni, mint ahogy a felvételen hallható. A lemez megjelenését követő koncertjeim a lemez anyagából és szabadon improvizált tételekből álltak össze, a halvány vázlattal történő szabad improvizáció pedig egyre több teret foglalt el. A szabad játék, beszélgetés önmagammal, saját belső képeim, pillanatnyi érzéseim és gondolataim felfedezése.

„VICCES VOLT MAGAMMAL DUÓZNI” – KÉZDY LUCA AZ ELSŐ SZÓLÓLEMEZÉRŐL

Ez hasonló ahhoz a módszerhez, tudat- és érzelmi állapothoz, ahogy festek – azt is improvizálva – a kép addig alakul és változik, amíg reagálnom kell rá. Képeim netes megosztásakor kedvenc hashtagem a „secret places in my mind”. Képeimmel és zenémmel, gondolataim és az érzéseim fel nem fedezett helyeit keresem, ezeket járom körbe, ezeken a helyeken szeretek lenni. Izgalmas és kicsit kockázatos utazás…

Egy montázs Luca festményeiből.

A felvétel ötlete a berlini Kiezsalon fesztiválon elhangzott szólókoncertem után alakult ki, és eredetileg nem is gondoltam lemezmegjelenésre, csak szerettem volna rögzíteni az első stúdióalbumom megjelenése után azt a pár lépcsőfokkal absztraktabb hangzást, zenei ívet és szerkesztettséget, amit a berlini közönség is hallhatott. Azon a koncerten végig éreztem egyféle nagyon sűrű figyelmet, ami önmagában is nagyon inspiráló volt, a visszajelzések pedig lélekemelőek voltak, valahogy mindenkin úrrá lett egy számomra meglepetésszerű öröm.

Miután visszajöttem, hamar kialakult a terv, miszerint legyen lemez is a felvételből. A stúdiókoncert mint műfaj nagyon jó meder volt az Unseen Landscapesnek, a kis létszámú közönség szeretete és figyelme nagy mértékben hozzájárult a lemez tartalmi részéhez. Mindeközben tavasszal lehetőséget kaptam egy budai galériában egy őszi önálló kiállításra. Ez a lehetőség is nagyon inspirált, izgalmas volt összeállítani a hónapok során egy egységes anyagot.

LÁTATLAN TÁJAK – KÉZDY LUCA FESTÉSRŐL ÉS AZ ELSŐ ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSÁRÓL

Mielőtt három éve festeni kezdtem, fotóztam – két kiállítás is összeállt a képeimből –, igaz, csak a telefonnal és futás közben, a témám a természet volt egyféle meseszerű szűrővel. Ilyen értelemben a téma most is ugyanaz, ezúttal viszont olyan tájakat jelenítek meg, amiket egyébként nem lehet, nem lehetne látni. Tehát a lemez és a képek egy időszakban születtek, ugyanannak a nézőpontnak más-más eszközökkel megformált lenyomatai. Alapvetően absztrakt tájképeket festek, úgy érzem, a lemez és a képek korrelálnak, lassan épülő, erős hangulatok, titkok, absztrakt átalakulások, tágas horizontok jellemzik őket.”

És akkor íme, a két lemezre bomló Unseen Landscapes:

Luca kiállításának megnyitója november 9-én 18 órakor az Ady25 Galériában lesz. Az album a Hunnia Records gondozásában DSD formátumban is megjelent, és limitált példányszámban CD-n is kapható. A lemezbemutató koncertnek az Opus Jazz Club ad otthont november 17-én 20 órától. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

A lemez meghallgatható Spotifyon is – katt ide. Bandcampen pedig meg is lehet vásárolni – itt.

 

Kézdy Luca az Instagramon.

fotók: Bugár Máté

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/11/05/lemezpremier_kezdy_luca_unseen_landscapes
„Az érzéseim fel nem fedezett helyeit keresem” – Lemezpremier! Kézdy Luca: Unseen Landscapes
süti beállítások módosítása