A cappella együttesekre pörgött rá a Disclosure

2018.08.23. 10:58, Gaines

disclosure-ultimatum-song.png

A Disclosure tavaly még azt nyilatkozta, hogy erőgyűjtés céljából visszavonul egy időre a turnézástól és zenéléstől, ám nem tartott sokáig a szusszanás, mert idén januárban már a harmadik sorlemezük munkálatairól számoltak be. A brit tánczene/popsláger hibridekben utazó testvérpár, Guy és Howard Lawrence májusban kiadott már egy Ultimatum című dalt a Maliról származó Fatoumata Diawara vendégszereplésével, ezen a héten pedig három új számmal is megörvendeztették a rajongókat.

Az új szerzemények közös jellemzője, hogy míg a 2015-ös Caracal című lemezen rengeteg kortárs vendégelőadóval dolgoztak együtt (The Weeknd, Sam Smith, Lorde, Gregory Porter), addig most visszanyúlnak a múltba, és régi slágerekből hangmintáznak. A duó azon belül is az a cappella előadásokra kattant rá: a Moonlight deep house akkordjaira a When I Fall In Love című, Nat King Cole által is felénekelt dzessz-sztenderd kíséret nélküli feldolgozásából vagdostak be részleteket a svéd The Real Group tálalásából, a Where Angels Fear To Tread soulos-lebegős-nagyzenekaros remixén pedig a Four Freshman nevű jazzkórus tolmácsolásában csendül fel Johnny Mercer és Rube Bloom közös dala, a Fools Rush In.

Az 1940-es és 50-es évek után a harmadjára kiadott  Love Can Be So Hard már a 80-as évek popzenéjéhez ugrik, és a brit Princess 1985-ös slágerét, a Say I’m Your Number One-t tánczenésíti, bár az eredeti sem állt olyan távol a klubzenétől, mint az a cappella források. „Imádjuk a nyolcvanas évek olyan popsztárjait, Alexander O’Nealt és Luther Vandrosst, és tőlük ihletet merítve feldaraboltuk, majd a feje tetejére állítottuk Princess régi klasszikusát!” – fűzött kommentárt a dalhoz a Disclosure a Twitteren, előrevetítve az új album irányvonalát, amelyen kevesebb döngöléssel poposabb-diszkósabb beütésű tánczenék és oldschool house kompozíciók osztozhatnak meg.

A Love Can Be So Hard:


A Princess-sláger:


A Where Angels Fear To Tread:


A Mercer/Bloom-szerzemény:


A Moonlight:


A svéd a cappella feldolgozás:

Címkék: disclosure
https://recorder.blog.hu/2018/08/23/a_cappella_egyuttesekre_porgott_ra_a_disclosure
A cappella együttesekre pörgött rá a Disclosure
süti beállítások módosítása