Elhagyatott, szép helyeken – Darjeeling-klippremier

2018.05.23. 14:30, rerecorder

_dsc5885.jpg

Év elején mutatkozott be Magyarradarunkon a néhány éve formálódó Darjeeling kvintett, amely most legelsőként megszületett dalához forgatott nagyon szép videót. A himnikus Fate klipjében elhagyatott helyeken, szép tájakon járunk, pontosabban jár a zenekar, ahová követi őket a kamera.

A brit gitárzenei hatásokat mutató zenekar érett formában lépett közönség elé, Fate című daluk például annyira himnikus, hogy az a csúcsformában lévő Verve-nek és a korai Embrace-nek is dicsérete válna. Marosi Z. András énekes-gitáros mesélt a felvételről: „A Fate volt a legelső Darjeeling-dal. Még nem is létezett a zenekar, csak ketten voltunk, egy már többször széthullott garázszenekar maradékaként. Én akkortájt nagyon frusztrált voltam amiatt, hogy kamaszkorom óta nem jött össze egy funkcionáló zenekar, a Fate erre volt válasz. Öngyógyító dal, vagy kinyilatkoztatás, számvetés. A dalszöveg számomra azóta is iránymutatásként működik és valamiért minden sorára büszke vagyok. Bele van pakolva minden csalódás, ami ért, s így palackozott démonként viselkedik, a refrén meg egyfajta mantraként íródott meg. Hangszerelésileg nagyon lassan érett meg, a később csatlakozó zenekari tagok mind hatással voltak rá, és az az érdekes, hogy zeneileg számomra mindannyiunk erősségei ezzel a dallal váltak világossá. Közben meg egyre és egyre kiforrottabb lett az egész, és mivel egyrészt jó dalnak gondoljuk, másrészt meg érzelmileg ennyire összekötődik a zenekar születéséhez, így gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy ezt tegyük meg negyedik single-nek. Az eddigi három megjelent klipes dallal (Legacy, This (Is A War), Yellow) próbáltuk megmutatni a sokszínűségünket, most a Fate ismét egy újabb árnyalatot mutat meg, miközben remélhetőleg érezni rajta a Darjeeling fejlődését is.”

_dsc5885b.jpg

A frontember beszélt a felvételekről és a klip készítéséről is: „A felvételek részben otthon, részben a HangÁr stúdióban készültek Csiszár Ferenc "Csiszi" segítségével, a mix és master pedig a Tom-Tom stúdióban készült, Dorozsmai Gergőnek innen is köszönjük. A klip Pátzay Ádám munkája – az eddigi klipjeinket is nagyrészt vele csináltuk. A cél pedig az volt, hogy a dal hangulatát és a dalszövegben megbújt érzelmeket vizuálisan megtámogassuk.”

Végül arról is kérdeztük a zenekart, hogy mi várható tőlük a közeljövőben: „A tervünk tavaly nyár óta úgy szólt, hogy 3-4 havonta kiadunk egy-egy klipes dalt, kicsit minden alkalommal megújulunk, folytatjuk az útkeresést és egyre többet koncertezünk. Mostanra már eljutottunk abba a lelkiállapotba, hogy idén nyáron fejest ugorjunk egy hosszabb stúdiózási folyamatba, úgyhogy a Fate után legközelebb már a nagylemez jön. Koncertek terén jól állunk: május 25-én pénteken az A38 tetőteraszán játszunk a Turn Signals meghívására, illetve még márciusban a Kecskeméti Fringe fesztiválon elnyertük a zsűri által felajánlott "különdíjat", így idén a Szigeten is lesz Darjeeling.”


a himnikus Fate ikonikus beállításokkal teli klipje: 


fotó
: Rácmolnár Milán

a Darjeeling Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2018/05/23/elhagyatott_szep_helyeken_darjeeling-klippremier
Elhagyatott, szép helyeken – Darjeeling-klippremier
süti beállítások módosítása