Inkább elfogadni, mintsem megítélni - Only Wolf albumpremier

2018.01.05. 11:16, RRRecorder

only_wolf_bts_10_1.jpg

Itt a kanadai Only Wolf új lemeze: magányos, hipnotikus pszich-drone-folk töprengés arról, mit tesz az emberiséggel az, hogy túl akar lépni saját magán.

A Kanadában a Kingfisher Bluez, nálunk pedig a már sokszor emlegetett Lone Waltz Records által gondozott nagylemez az alkotó Only Wolf, vagyis Sean Alexander Parker szerint "a transzhumanista vágyakról" szóló albumnak indult. Vagyis arra kíván reflektálni, "ahogy elveszíteni látszunk az ember(i)séget olyan formában, amilyennek eddig ismertük. Ezek a víziók, utópiák elrejtették a szemünk elől mindazt, amit egyszer értékesnek láttunk. Száműzetésbe taszítanak, elvágnak bennünket egymástól társadalmi és egyéni szinten is. Mi pedig vakon bízva masírozunk tovább önmagunk megtagadása, illetve az emberi faj lealacsonyítása és ezzel együtt a pusztulás felé."

Ez alapján talán nagyszabású, dühös társadalomkritikus zenére számíthatnánk, ám ez távol áll a finom, melankolikus anyagtól. A koncepció ugyanis a lemez megalkotása során kissé átalakult: a kész dalok "az emberi küszködésnek állítanak emléket, ahogy megpróbálja elfogadni a világban és vele együtt a kapcsolatainkban, életvitelünkben bekövetkező változásokat, mintsem hogy megítélni próbálja azokat."

A dalokban szó esik "a szintetikus mű-szerelemről, a globális felmelegedésről és a jövő nemzedékek sorsáról, de a társunk mellett való kitartás is sorra kerül, amikor már kihunyóban az a bizonyos láng; vagy éppen arról, hogy ha nem adjuk fel, együtt képesek vagyunk megváltoztatni a világunkat."

Only Wolf a Facebookon itt található, a honlapja itt van, a Lone Waltz kiadó oldalán itt van, Alább tehát a nyolcszámos album:


Ez pedig a videó, amelynek itt volt a premierje a Recorderen:

https://recorder.blog.hu/2018/01/05/inkabb_elfogadni_mintsem_megitelni_only_wolf_albumpremier
Inkább elfogadni, mintsem megítélni - Only Wolf albumpremier
süti beállítások módosítása