Így még senki nem dicsőítette Kanye Westet

2017.07.14. 15:57, Frontrecorder

emma.jpg

Az E.M.M.A. néven alkotó londoni producer friss EP-jén szerepel a Magna Kanye című tisztelgés, amelyben egy rövid szövegfoszlány erejéig maga a rapper is közreműködik. 

A 2012-ben feltűnt E.M.M.A. (Emmaline Davies) a korunkra  jellemző poszt-klubzene terén alkot, egyedülálló módon ötvözi az angol urbánus basszuszenék - grime, UK Funky, 2-step - ritmusait a barokk zene rideg magasztosságával és a kezdetleges pc-zenék hangtárával, mindebből különös, jeges szépségű, hangzásvilágot teremtve. 2013-ban jelent meg debütáló albuma (Blue Gardens), ma, július 14-én pedig az új EP-je, mely ezzel a bizonyos Kanye nagyságát hirdető számmal indul. A producer elárulta, hogy a Magna Kanye a rapper 2015-ös Glastonbury fesztiválos fellépésének hatására született, a felhasznált szövegfoszlány pedig egy olyan videóból való, melyben Yeezy épp a hangmérnökeinek szónokol arról, micsoda harc árán tudja a saját elképzeléseit megvalósítani. E.M.M.A. nemcsak magáénak vallja ezt a hozzáállást, de a gyakorlatban is alkalmazza, a női producerek érvényre jutásának aktivistájaként.

Ez pedig akkor E.M.M.A.  LA Mermaid című friss anyaga:

Címkék: kanye west e m m a
https://recorder.blog.hu/2017/07/14/igy_meg_senki_nem_dicsoitette_kanye_westet
Így még senki nem dicsőítette Kanye Westet
süti beállítások módosítása