Itt a Cseh Tamás Program – Magidom: beszédes popzene

2016.05.10. 14:00, rerecorder

magidom_band_press_final_full_160330_nmp_001.jpg

„Nézd a világ apró rebbenéseit” – ezt a mottót kölcsönözte magának Radnóti Miklóstól a Magidom zenekar, ugyanis igyekeznek kifelé és befelé is figyelni, és megírni mindazt, amit látnak vagy képzelnek. A banda szeretne változatos maradni, és arra törekszik, hogy még több hallgatóhoz eljusson a zenéje. Ebben segítheti őket, hogy bekerültek a Cseh Tamás Programba. A zenekarból Benyhe Robi énekes-gitáros mesélt magukról.

- Melyek voltak a legjelentősebb fordulópontok a zenekar történetében? 

- Az elmúlt öt év az „alapkőletételről” szólt. 2011 őszén jelent meg a bemutatkozó kislemezünk (Mi, merre, meddig), amely jó belépő volt. Elsősorban Budapesten, de vidéken is elkezdtük bontogatni a szárnyainkat neves zenekarok, például a 30Y, a Szabó Balázs Bandája és az Irie Maffia előzenekaraként, 2014 végén pedig kijött a Turistajel névre keresztelt első  nagylemezünk, amelynek a produceri és a keverési munkálatait Varga Ádám (30Y) végezte.  Ezt a lemezt is pozitívan fogadta a közönség, négy klipet is készítettünk a dalokból. Majd 2015 őszén bekerültünk a Cseh Tamás Programba, ami jóleső elismerés volt a szakmától, hiszen neves zenészek és zeneipari szakemberek döntöttek a meghallgatásunk alapján arról, hogy érdemesek vagyunk a támogatásra.


- Ha néhány jelzővel kellene bemutatni a zenéteket, mit emelnétek ki?
 

- Nagyon nehéz erre válaszolni. Balázs, a szólógitárosunk azt mondaná, hogy amit játszunk, az akusztikus alapokon nyugvó, változatos, eklektikus popzene. Máté, a billentyűsünk azt, hogy felbontásokon nyugvó, félhangos létzene. Én azt mondom, hogy beszédes popzene. De szívesebben hallanánk, mások hogyan jellemeznek minket. 


- Mit köszönhettek a Cseh Tamás Programnak?

- A program lehetőséget adott arra, hogy profi körülmények között rögzíthessük az ötleteinket, és olyan helyeken is megjelenhessünk, ahol egyébként talán nem lenne lehetőségünk. Emellett több új „szakmai” barátság is szövődött, és talán az önbizalmunknak is jót tett, hogy felfigyeltek ránk. 


- A program keretében napvilágot lát a lemezetek is. Mire számíthat a közönség? 

- Gőzerővel dolgozunk a dalokon. A megszokott Magidom-hangzást talán még jobban sikerül  kitágítanunk az új anyagon. A korábban már megcsillanó éteri hangzás mellett továbbra is  lesznek folkos beütésű motívumok a dalokban, a szövegekben pedig a világ kérdésein való  töprengés mellett személyesebb témák is előfordulnak. Próbáljuk kerülni a bevett sémákat, és  igyekszünk valami egyedit csempészni az új videókba is. 


- Mik a terveitek?

- Szeretnénk a zenék és a szövegek tekintetében is változatosak maradni és folyamatosan  kísérletezni. A jövőben remélhetőleg sűrűbben jövünk ki új anyagokkal – ez segíthet  stabilizálni a helyünket a hazai, alternatívnak mondott zenei közegben, valamint abban, hogy  még több ember járjon Magidom-koncertre.


- Hol láthat titeket a közönség?
 

- Több fesztiválon is megfordulunk a nyáron, többek között a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválon, a Waldorfeszten Zebegényben, de Békéscsabán és Nyíregyházán is. Valamint az online felületeinken is lesz majd új látni- és hallgatnivaló a közeljövőben. 


Wéber Anikó (Cseh Tamás Program)

fotó:Nagy Márton


a Houston című Magidom-dal klipje: 


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/05/10/itt_a_cseh_tamas_program_magidom_beszedes_popzene
Itt a Cseh Tamás Program – Magidom: beszédes popzene
süti beállítások módosítása