Minél feketébb vagy, Kendrick Lamar annál jobban bír

2015.02.10. 10:01, subrecorder

kendricklamar_1.jpg

Kendrick Lamar, korunk talán legnagyobb rappere épp csak tegnapelőtt nyert Grammy-díjat pozitív, életigenlő daláért (i), most pedig kiadott egy új dalt, ami nem is lehetne különbözőbb az előzőtől. A The Blacker The Berry  a feketékkel szembeni fajgyűlöletre reflektál erős üzenettel és olyan csavarral, amit kevésbé szokhattunk meg fekete előadóktól.

Tavaly augusztusban egy fehér rendőrtiszt Fergusonban, Missouri államban üldözőbe vett két fiatalkorú feketét, akik kiraboltak egy üzletet. Egyikük, Michael Brown rövid futás után megfordult, hogy szembenézzen a rendőrrel és megadja magát, mire a tiszt felemelte a fegyverét és tizenkétszer rálőtt a 18 éves fiatalra. Brown az utolsó golyóba halt bele. Ezt követően Amerika szerte tüntetések kezdődtek, melyek akkor kulminálódtak, mikor a rendőrtisztet a bíróság minden vád alól felmentette. Több zenei személyiség is megszólalt az ügyben, például D'Angelo is ezért jelentette meg december közepén a tervezettnél korábban, meglepetésszerűen Black Messiah című, főleg rasszizmussal foglalkozó albumát. Kendrick Lamar pedig ezt nyilatkozta: "Azt szeretném, hogy valaki nézzen be a városrészünkbe és vegye észre, hogy itt már rég elbaszott a helyzet. Ami Michael Brownnal történt, annak soha senkivel nem lett volna szabad megtörténnie, de amíg egymást nem tiszteljük, miért várhatnánk el, hogy mások tiszteljenek minket? Ez belülről kezdődik. Nem tüntetéseken - belülről." Ezért a kijelentéséért aztán rengeteg kritika érte rapperektől és fekete polgárjogi aktivistáktól. sokan úgy vélték, a comptoni rapper elárulta társait.

K-Dot most dalban válaszolt az őt kritizálóknak: a The Blacker The Berry című szerzeményben erősen tartja magát nyilatkozatához, bővebben kifejtve álláspontját. A szám címe Wallace Thurman hasonló című 1929-es regényére utal, melyben egy fiatal nő azért kerül elnyomott helyzetbe nem csak a fehérek, de a feketék által is, mert bőre sokkal sötétebb mindenkinél. Három versszak után Lamar számában az utolsó két sorban van elrejtve a fő mondanivaló: sírunk, amiért a fehérek nem tisztelnek minket, miközben az utcán simán megöli egyik fekete a másikat, csak mert sötétebb volt a bőre, vagy más bandába tartozott. Az üzenet kemény, ahogy az egész dal is a rappertől megszokott tűzvihar erejű kirohanás. Azt nem tudni, hogy ez a szám helyet kap-e majd készülő második nagylemezén, melyről még mindig elég kevés információval rendelkezünk, csak az idei megjelenés tűnik biztosnak. Lamarra jellemző, hogy dalról dalra újítja meg magát, de ha azt a szintet hozza a lemez, mint a The Blacker The Berry, akkor megérte a hosszas várakozás.


a The Blacker The Berry provokatív borítója:

310357d3.jpg


és a Boi-1da produceri munkájával készített dal:

Címkék: kendrick lamar
https://recorder.blog.hu/2015/02/10/minel_feketebb_vagy_kendrick_lamar_annal_jobban_bir
Minél feketébb vagy, Kendrick Lamar annál jobban bír
süti beállítások módosítása