Klippremier! The Scarlet: Misfortune

2014.12.31. 12:00, rerecorder

the_scarlet.jpg

A 2012 őszén alakult ír folkpunkot játszó budapesti The Scarlet szextett alkoholgőzös-dülöngélős dalával és klipjével is búcsúzunk az idei évtől. The Pogues szellemisége Budapesten is él. 

A viszonylag fiatal zenekar az alaphangszerek mellé hegedűvel és fuvolával keltásítja hangképét, a végeredmény pedig jellegzetes ír kocsmazene, hol punkosabb, rockosabb, hol folkosabb kilengéssel - mint ebben a friss dalban és klipben is. Az együttes másfél év közös zenélés után rögzítette első stúdióanyagát, egy 5+1 számos EP-t Midnight Avenue címmel, ami január elején fog megjelenni digitálisan, a tervek szerint mindegyik új dalhoz egy-egy videoklip is készül. Ezek közül láthatjuk az elsőt, ami a Misfortune című számhoz készült a kiadvány beharangozójaként. Fekete-Szűcs Dániel frontember a következőt fűzte a premierhez: „Bevett szokás, hogy egy banda a rajongóinak az albummegjelenés előtt egy klippel készül valamelyik pörgős vagy slágeres számuk mellé, ugyanakkor az ünnepek miatt mi ezzel a lassabb dallal indítjuk a sort. Az anyagot egyetlen éjszaka alatt forgattuk le a fotósunk, Szvoboda Péter, és a videósunk, Kárpáti Zsombor segítségével. Amúgy utólag elnézve egy eléggé kilóméterhiányos alkoholista bagázsnak tűnhetünk, akik kiválóan bírják a Szabadság-hídon való fagyoskodást.”

a Szabadság-hídon éjszaka masírozó brigád alkoholgőzös klipje: 


és ha már ír zene, a karácsonykor elmaradhatatlan dublini utcazenélés idei, 2014-es záródala, a The Auld Triangle Glen Hansarddal és zenészbarátaival: 

https://recorder.blog.hu/2014/12/31/klippremier_the_scarlet_misfortune
Klippremier! The Scarlet: Misfortune
süti beállítások módosítása