Három év után itt egy új Drums-dal, a varázshegyen innenről

2014.07.16. 09:45, subrecorder

the-drums-photo-hedi-slimane-1.jpg

Három éve jelent meg a Drums második, és eddigi utolsó albuma, a Portamento. Azóta csend van a brooklyni/floridai csapat háza táján, leszámítva azt, hogy kilépett a dobos is, így az évek során visszamorzsolódtak a két alapító tag duójává. A hallgatást most megtörték egy új dallal, amely a Magic Mountain címre hallgat - megérte rá ennyit várni.

Jonny Pierce és Jacob Graham tizenévesként találkozott először egy Bibliatáborban, ahol az Úr szava helyett inkább arról diskuráltak, hogy mennyire szeretik mindketten a Kraftwerk-féle elektronikus zenéket, meg a Smiths-t, a New Ordert és a Wake-et. A kapcsolat megmaradt köztük és az évek során több zenei formációt is kipróbáltak, melyek közt volt egy Goat Explosion névre hallgató projekt is. 2009-ben alapították meg a Drums-t, majd a 2009-es Summertime! bemutatkozó EP anyagának megírása után csatlakozott hozzájuk Connor Hanwick dobos és Adam Kessler gitáros. Rögtön felkerültek a BBC Sound Of 2010 listájára, feltette őket a hype-vonatra az NME, a Clash Magazine és a Pitchfork is. Ezek után a zenekar igen jól használta ki, hogy éppen nekik fúj a szél, és 2010-11-ben két albumot is megjelentettek (a Portamento című másodikról itt írtunk), mindkettőt szép kritikai siker övezte (bár az első lemez után Kessler kilépett a zenekarból). Stílusukban ötvözték a napfényes surf popot a 80-as évekbeli posztpunk/new wave hangzásvilágával, rendkívül táncolható, de mégis komoly dalokat hoztak létre. 2012 óta aztán csak annyi hír volt a Drums-ról, hogy mindkét alapító tag megjelentetett egy-egy szólólemezt, illetve, hogy kilépett Hanwick is, így az eredeti két tagra apadt a csapat, sőt egy nemrég megjelent sajtóközleményben azt írták, majdnem fel is oszlottak. Szerencsére nem így történt, és most itt van az új Drums-dal, ami a duó harmadik albumának beharangozója.


A DRUMS ELSŐ ALBUMÁT MI IS NAGYON SZERETTÜK.

"Most, hogy újra csak mi ketten vagyunk, arra gondoltunk, tényleg csinálhatunk bármit, aztán lesz, ami lesz. Egyetlen célunk volt: minden, a Drums-szal kapcsolatos előítélettel szembe akartunk menni és olyan nagyszabású és epikus dalokat írni, amilyeneket csak kedvünk volt. A Magic Mountain nagyon jól reflektál arra, hogy milyen volt az elmúlt három évünk. Arról szól, hogy lerázod magadról a láncaidat, megvéded azt, ami fontos neked, és hogy hogyan találhatsz egy biztonságos helyet, ahol nem tudnak elpusztítani" - mondta el Pierce a Noisey-nak, ahol a dal debütált. Meghallgatva a Magic Mountaint, azért annyira nem különbözik a duó eddigi munkásságától, talán csak az eddigieknél is több szorongás és szenvedély van a háttérben. Kicsit olyan, mintha a korai Shins-ben James Mercer kevésbé álmodozóan, de sokkal több zenei éllel és keménységgel fogalmazta volna meg a gondolatait. Vagyis nagyon jó. Hogy új Drums-album mikor lesz, azt egyelőre nem tudjuk, de egy Facebook-bejegyzés szerint már februárban készen voltak a felvételekkel, így annyira sokat biztosan nem kell várnunk már. 


a Drums új dala, a Magic Mountain:


a zenekar egyik legjobb dala, 2010-ből, még kvartettként:

Címkék: the drums
https://recorder.blog.hu/2014/07/16/harom_ev_utan_itt_egy_uj_drums-dal_a_varazshegyen_innenrol
Három év után itt egy új Drums-dal, a varázshegyen innenről
süti beállítások módosítása