Klippremier! The Immigrants: Titties (18+)

2014.02.14. 14:00, rerecorder

immigrants 2.jpg

Magyarradar rovatunkban bemutatott pécsi The Immigrants rocktrió forgatott már klipet Best Of Immigrants című pöpec debütlemezének nyitó- (Smiles Around Midnight) és zárószámához (Be Happy With Me), most viszont a rádiókban is játszott Titties című attakhoz készítettek Valentin-napot inkább férfi(ú)szemmel ünneplő, a dal címéhez igazodó videót.

immigrants_1.jpgAz Immigrants a folyamatos koncertezés mellett hamarosan egy új, hatszámos EP-vel fog jelentkezni, ám előbb íme a slágeres, két percet sem elérő Titties című dal és friss klip története. A zenekar elmondása alapján a videó szinte majdnem olyan ad hoc módon jött létre, mint maga a szerzemény: „egy próba után egy kis fáradt ökörködés szüleményeként. A szövege elég egyszerű, lényegre törő, úgyhogy két perc sok is lett volna hozzá. Az, hogy klip készüljön a Titties-hez, már ősszel is felmerült, de akkor még másik dal mellett döntöttünk, viszont hamar közönségkedvenccé vált, a rádió is megbarátkozott vele, úgyhogy kiérdemelt egy videót.

A klip készítője, Micsoda Dániel mesél a videó keletkezéséről: „Kakas (a dobos) halált megvető bátorsággal, időről időre zaklatott, hogy csináljunk cicis klipet a Titties-hez. Így, mikor aktuálissá vált, hogy készítsünk néhány új fotót, kaptam az alkalmon és bedobtam, hogy csináljunk Valentin-napi klipet is, ehhez a dalhoz. Végül is így történt, a pacsi meg megy David Attenborough-nak, Ashlyn Molloy-nak és Skylar Green-nek, hogy művészetüknek hála össze tudtuk gányolni ezt a kis geget.

Badric Adorio (Doki), a zenekar frontembere így emlékezik vissza a forgatás napjára: „Ennyire még soha nem éreztem ilyen kevés kliphangulatot, inkább egy izgalmas koncertnap érzése hatott rám reggel 8-tól egészen hajnalig. A fotózás és a klip csak részei voltak ennek. A szokásos „megint nem hoztuk el a számlistát”-tól kezdve az „el kell mennünk az írógépért”-en át egészén az „elfogyott a zenekari fogyasztás, adjunk el egy pár CD-t”- ig. És végül a menedzserünk kibontja a haját hajnali 4-kor és üvöltve énekli a Highway To hell-t a taxiban. Ez mind része a koncertnapnak, ahogyan a klipforgatás is. Ahol például rájöttünk, hogy Kakas akármennyire jóképű is, táncolni azt nem tud, és bizonyára nem diszkózással fogja felcsípni a csajokat!”

a zenekarral élőben legközelebb Pécsen lehet találkozni most szombaton (február 15-én), ahol a Hangmás vendégei/házigazdái lesznek, Facebook-eseményoldal 

a Titties klipje itt látható először:


The Immigrants-Facebook

https://recorder.blog.hu/2014/02/14/klippremier_the_immigrants_titties
Klippremier! The Immigrants: Titties (18+)
süti beállítások módosítása