Klippremier! Anti Fitness Club: Lábnyom

2013.11.07. 19:00, rerecorder

afc.jpg

Mióta nem figyeltünk oda, az Anti Fitness Club egészen felnőtt. December végére várható új EP-jük első beharangozó dala, a Lábnyom és annak profi klipje már nem az emlékeinkben élő tini poppunk zenekart idézi, sokkal inkább egy The Killers-es, Kings Of Leon-os, stadionrock hatásokat is mutató himnikus, slágeres rockzenekart.

A 2002-ben alakult, tinikből álló Anti Fitness Club gyorsan vált népszerűvé korosztálya körében, eddigi három lemeze a maga kategóriájában mind igazi sikeralbum volt, de a 2012 tavaszán megjelent Metamorphosis még csak részben és inkább címében indította el a tényleges zenei metamórfózist, amit első idei dalukkal, a most nyilvánosságra kerülő Lábnyommal már komolyan aláhúznak. Molnár Tamás énekes-gitáros-billentyűs így nyilatkozik erről az új irányról: „ezúttal szakítottam a korábban jellemző szentimentális lírai szövegvilággal és egy fajsúlyosabb témát választottam, mely már régóta kikívánkozik belőlem. A dalban ellenkezek a lélekölő normák által vezérelt, hétköznapjaiba beleszürkült világgal, mellyel nap mint nap szembesülök. Ezzel a daccal ellentétben a zeneileg mégis inkább pozitív, helyenként himnikus a dal, meglehetősen bipoláris hangulatot fest. Amúgy számtalan zenekar inspirált mostanában, de főként a brit zenei szféra hatott rám számottevően. Talán ennek is köszönhető ez a keserédes hangulat.

A lendületes dalhoz lendületes klip készült, aminek ez a története: „a lakásom előtti körfolyosón beszélgettünk a klip rendezőjével, és gondolkodtunk a zenélős jelenetek helyszínét illetően. Volt ötletünk bőven, de most valami mást szerettünk volna, ami gyökereiben eltér a korábbi videóinktól. Egyik pillanatban lenéztem a házunk belső udvarára, majd összenéztünk és irdatlan röhögésben törtünk ki. Mindketten tudtuk, megvan a megfejtés. Annyira indokolatlannak tűnt a helyszín, hogy rögtön beleszerettünk. Nem agyaltuk túl, néhány nap múlva már forgott is. Szerencsénkre hihetetlenül toleránsak voltak a lakók, pedig borzalmas hangerővel folyt a munka. Kíváncsian érdeklődtek annak ellenére, hogy olyan szinten visszhangzott a lépcsőház, mintha egy kályhacsőben csörömpöltünk volna. Váratlan reakciók és spontán helyzetek garmada tarkította a forgatást. A másodikon lévő hostel lakóitól tapsot is kaptunk az egyik jelenet után, amire aztán végképp nem számítottunk.”

a Lábnyom videója itt látható először:


az Anti Fitness Club jelenleg is zajló őszi-téli turnéja egy december 28-i, A38-as koncertben csúcsosodik ki, Facebook-eseményoldal


a turné plakátja:

AFC_fall_13_OK.jpg

https://recorder.blog.hu/2013/11/07/klippremier_anti_fitness_club_labnyom
Klippremier! Anti Fitness Club: Lábnyom
süti beállítások módosítása