Ultraísta: Smalltalk – a Radiohead-producer Nigel Godrich együttese + fellépés Thom Yorke-kal

2012.05.10. 08:30, -recorder-

Az 1971-es születésű Nigel Godrich leginkább a Radiohead hangmérnök-producereként és „hatodik tagjaként” ismert (1994 óta Thom Yorke-ék minden stúdiófelvételénél ott van), de többek között Travis-, Air- és Beck-lemezek is fűződnek a nevéhez (továbbá a From The Basement sorozat is, melyben legutóbb a Radiohead adta elő élőben a teljes The King Of Limbs anyagát), ő jegyzi a Scott Pilgrim a világ ellen című film aláfestő zenéjét, sőt tagja Thom Yorke 2009-ben indított szuperguppjának, az Atoms For Peace-nek is a Red Hot Chili Peppers-basszista Flea, a brazil ütőhangszeres Mauro Refosco és a híres amerikai session dobos Joey Waronker társaságában (nekik a hírek szerint még 2012 folyamán megjelenik az első albumuk). Nos Godrich a tegnapi napon egy eddig teljes titokban tartott új zenekarát is bemutatta, melyet Waronker mellett egy elektro-folkos londoni dalszerző-énekesnővel, Laura Bettisonnal közösen alapított: az Ultraísta nevű projekt a Smalltalk című dallal és videóval debütált, mely hangulatában a kilencvenes végi vendégénekesnős electronica kollaborációkat (Orbital + Alison Goldfrapp, The Chemical Brothers + Beth Orton, μ-Ziq + Kazumi stb.), ritmikájában pedig a krautrock legenda Can együttes Vitamin C című klasszikusát idézi.

ha már szóba került, itt egy teljes Atoms For Peace-koncert 2009-ből:

.

Thom Yorke és Nigel Godrich közös DJ-szettje – szintén Atoms For Peace név alatt –  2012. április 27-én egy Los Angeles-i múzeumban: 


http://www.ultraista.com

összeállította: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/05/10/ultraista_smalltalk
Ultraísta: Smalltalk – a Radiohead-producer Nigel Godrich együttese + fellépés Thom Yorke-kal
süti beállítások módosítása