Képzeletbeli Heti Top 10 – 2011 / 41. hét

2011.10.23. 15:41, -recorder-

friends3.jpgAz előző héten Lana Del Rey-különkiadással jelentkeztünk, most azonban a KHT10 visszatér a rendes kerékvágásba – bár éppen emiatt még inkább múlt heti, vagy azelőtti dalok kerülnek terítékre. Zombies-feldolgozás, a Wilco és a Televison Personalities frontembereivel újra felvett számok, és több táncparkettrobbantó dal is bekerült a Képzeletbeli Heti Top 10 rovat legfrissebb kiadásába. A tíz dal rögtön meg is hallgatható, a képünkön látható Friends nevű booklyni kvintett I'm His Girl című instant slágerének vadonatúj klipje pedig meg is nézhető a cikk alatt!


Azealia Banks: 212

A Pitchfork nagy elánnal kezdte hype-olni ezt a 19 éves New York-i rapperlányt, aki pumpáló house ritmusra szövegel fiúkat megszégyenítő, ellenállhatatlan lendülettel. Időközben kiderült, hogy az alapokat egy az egyben átemelte Float My Boat című Lazy Jay-számból de az semmit nem von le az értékéből. Ez itt konkrétan mintha a Dizzee Rascal-féle Bonkers második része lenne! És ennek a csajnak olyan mocskos a szája, hogy szappannal sem lehetne kimosni! Bitch! Dick! Cunt! Cock!

Spank Rock: #1 Hit
Everything Is Boring And Everyone Is A Fucking Liar – ezt a címet adta új albumának az amerikai Spank Rock electro-hiphop projektet vezető MC Spank Rock (polgári nevén: Naeem Juwan), aki dolgozott már együtt Santigolddal és Theophilus Londonnal is. A második kislemezdal egyik producere Mark Ronson volt, és még az is lehet, hogy az első helyen végez valamelyik slágerlistán. A táncparkettőrjítő potenciál mindenesetre megvan benne.

French Films:Escape In The Afternoon
Az Interpol nyomában jött az Editors, annak nyomában a White Lies és most itt a French Films! Na jó, szóval mi érdekeset tud nyújtani ez a poszt-poszt-poszt-poszt-punk műfaj még 2011-ben? Nagyjából semmit, de a French Films zenekar Finnországból jött, nagyságrendekkel emlékezetesebb dalai vannak, mint például a White Liesnak, és ennyi éppen elég is a boldogsághoz.

Tennis: Tell Her No (Zombies-feldolgozás)
A hatvanas évekből merítő Tennis házaspár-duója, Patrick Riley és Alaina Moore most olyannyira az adott évtizedhez fordult, hogy feldolgozta a Zombies klasszikus dalát. Elrontani nem rontották el, sőt a kedves női énekhang még egy kicsit dob is a számon.

Deerhoof feat. Jeff Tweedy: Behold A Racoon In The Darkness
Az év egyik legelképesztőbb dalát kétségtelenül a Deerhoof írta: a Behold a Marvel In The Darknessben bájos, fülbemászó dallam megy végig, de eközben alatta folyamatos forrásban, izzásban, fortyogásban van a zene, mintha ki akarna törni egy vulkán. És néha ki is tör. Most a Wilco frontembere adta hozzá a hangját, 15 éves fiával együtt, és a végeredmény talán még jobb is lett az eredetinél.

Acid House Kings feat. Dan Treacy: Heaven Knows I Miss Him Now
Szomorú aktualitás miatt tettem be ezt a számot, hiszen a Deerhoofhoz hasonlóan a svéd twee popperek dala is az év első felében jelent meg lemezen, viszont nemrég újra felvették Dan Treacy-vel, a Television Personalities kultzenekar énekesével, aki azóta kórházba került és éppen kómában fekszik ismeretlen eredetű fejsérülésekből kifolyólag. Nagyon reméljük, hogy a dal címe később sem lesz aktuális.

Metronomy: Everything Goes My Way
A Metronomy visszatérő vendég itt a Recorderen, úgyhogy csak annyit, hogy van új kislemez a friss album egyik legjobb dalából. A vokált a rovatunkban már többször felbukkant Veronica Falls énekesnője, Roxanne Clifford szolgáltatja.

Dale Earnhardt Jr. Jr.: Nothing But Our Love
A nevét egy híres amerikai autóversenyzőtől kölcsönző és tovább ifjabbító detroiti duó tavaly azzal a hajmeresztő vállalkozással keltett nagy feltűnést a blogoszférában, hogy feldolgozta a God Only Knowst a Beach Boystól, és nemhogy kudarcot vallott volna, hanem egészen parádés lett a végeredmény. A 2010-ben már netre kikerült, de hivatalosan csak a múlt héten megjelent Nothing But Our Love ügyesen variálja az elektronikus megoldásokat a pszichedelikus pop felől érkező dallamokkal (és annak idején készült hozzá egy mókás, autóversenyzést imitáló videó is, amit cikkünk alatt be is mutatunk, egy friss klip társasában).

Herman Dune: Be A Doll And Take My Heart
A Herman Dune (vagy Düne) duó zeneileg Devendra Banhart francia megfelelője: ugyanolyan remegő énekhang, és ugyanúgy elvarázsolt folkos számokból jutottak el a direktebb, slágeresebb gitárpop dalokig. Erre kiváló példa a Strange Moosic című új album második kislemeze is.

Friends: I’m His Girl
Ez a zenekar idén tűnt fel, rovatunkban pedig áprilisban. Brooklyn, tánczene, funkos basszusok, nyolcvanas évekbeli hangulat – Samantha Urbani, Lesley Hann, Oliver Duncan, Nikki Shapiro és a magyaros nevű Matthew Molnar október 31-én megjelenő I’m His Girl című kislemzdala teljesen magától értetődő sláger. A klip itt rögtön meg is nézhető.


összeállította: Soós Csaba


Friends: I'm His Girl

friends1.jpg.



a Dale Earnhardt Jr. Jr. és a Nothing But Our Love 2010-es klipje



ez pedig egy friss Dale Earnhardt Jr. Jr.-klip 2011 szeptemberéből, a Simple Girl című slágerdalhoz:

https://recorder.blog.hu/2011/10/23/kepzeletbeli_heti_top_10_2011_41_het
Képzeletbeli Heti Top 10 – 2011 / 41. hét
süti beállítások módosítása