Ugyan Budapest nem Dublin, a Heineken pedig nem Guinness, de a zenekar autentikussága miatt így is működni fog az ír kocsmapunk! Főleg szabadtéren.

Ugyan Budapest nem Dublin, a Heineken pedig nem Guinness, de a zenekar autentikussága miatt így is működni fog az ír kocsmapunk! Főleg szabadtéren.
Tíz éve létezik a Sofar Sounds nevű koncertsorozat, melynek keretén belül az utolsó pillanatig körvonalazódó szobakoncerteken vehetnek részt a vállalkozó kedvű zenerajongók úgy, hogy előre nem tudják, ki fog ott fellépni. Idén május 12. és 18. között ünneplik a világ több mint 400 városában a…
(X) Nehéz lesz választani. Ugyanazon az estén, ugyanabban a pesti kerületben két izgalmas koncertet is kínál az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál: az egyik helyszínen egy megunhatatlan klasszikus mű jazz-átirata, a másikon Prince életművéből táplálkozó, mégis egyedi hangú soul és funk szólal meg.…
Az izlandi zenekar valódi unikum: náluk jól működik egymás mellett az elektronikus, az akusztikus és a folkzene. Az Árstíðir Európa egyedi társulata, ahol a nordikus folkelemeket elektronikával, középkori gregoriánnal, klasszikus operával, dzsesszel és progresszív rockkal támogatták meg. A Verloren…
Mától a szokásos és új helyeken (a REC067 aktuális terjesztési pontjai itt) lehet felkapni vagy itt házhoz rendelni a 67. Recorder magazint, amelynek címlapján a Little Big virít, Front cikke pedig az orosz együttes által útra indított Skibidi-jelenség apropóján a trash és a popzene kapcsolatáról…
Már miért ne lehetne ősszel is elmenni nyaralni? Na jó, szabadságra, külföldön időt eltölteni? És eközben részt venni egy jó kis zenei fesztiválon? Hogy a fesztiválozásról elsőre ne csak a nyár ugorjon be, a Recorder magazin 66. lapszámában összegyűjtöttük a becsengetés…
A külön-külön meglehetősen eltérő stílusú produkciókban aktív David Eugene Edwards (Wovenhand) és Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten) élőben remek összhangot alkot, amit ma este az A38-on bizonyítanak.