Rengeteg feltörekvő zenekar, évi nyolcszáz program és félmillió kultúrafogyasztó. Húszéves lett Budapest „Hajója”.
Rengeteg feltörekvő zenekar, évi nyolcszáz program és félmillió kultúrafogyasztó. Húszéves lett Budapest „Hajója”.
Az áprilisban húszéves A38 Hajó húsz estényi programmal ünnepli húszéves helyét a budapesti kulturális térben. Extramenő elektronikus bulik, külföldi feltörekvők és saját szülinapjukat is ünneplő, megkerülhetetlen magyar zenekarok a két hónapos jubileumi programsorozatban.
A kanadai poszt-punkos gitárzenekar, a Preoccupations szerencsére azon együttesek közé tartozik, akik szinte minden turnéjukon útba ejtik Budapestet: múlt vasárnap már harmadszor jártak Budapesten, mi pedig harmadszor néztük meg, hogy mit is kezdenek élőben az éppen aktuális lemezük anyagával.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számtalan képviselője, így sok-sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját. Ez a kényszerű emigráció, illetve az erőszak elleni kiállás igénye vezetett oda, hogy mostanában sok orosz és ukrán zenekar ad koncertet a…
Egyszerre távolságtartó, rideg, szenvedélyes, táncoltató, drámai és magával ragadó. Megnéztük, hogy mit tud élőben a talán legjobb orosz (dark)pop zenekar.
A The Damned a hetvenes években alakult Londonban, és a Sex Pistols és a Clash mellett a punk legismertebb korai képviselőjének számít. A későbbiekben áttért a gothic rockra, így annak úttörőjének és sokak inspirációjának is számít a banda, amely közel fél évszázados felállása után most először…
Avantgárd pop, nyomasztó témák, teátrális videók és koncertek, valamint rohamosan növekvő rajongóbázis. Az orosz Shortparis január 12-én eddigi legnagyobb budapesti koncertjét adja az A38 fedélzetén.
A természetből inspirálódó umeåi elektronikus duó, a Gidge december elsején érkezik először Magyarországra.
A Fran Palermo énekese arról mesél, hogy milyen történések hatására és hogyan formálódott előadóként és alkotóként, valamint azt is kifejti, hogy miért okoz számára nehézséget az, hogy őszintén megnyíljon a dalaiban. Az interjú a Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának Zene x Mozgás estjén…