A zenélés mint mindennapi tevés-vevés. Weirs: Diamond Grove (lemezkritika)

Tragikus népballadákat szólaltat meg egészen egyedi módon a Weirs. Természeti vagy emberi környezetbe helyezett dalaik legközelebbi rokona a tavalyi év egyik nagy kritikai sikere, a caroline. Ez a kritika először a Recorder magazin 130. számában jelent meg.

A „die” szó először a harmadik másodpercben hangzik el. Nem, nem metal, hanem régi népballadák (köztük több angol, bár ez egy észak-karolinai kollektíva), himnuszok, mindenféle tragédiákkal, egyedi módon megszólaltatva.

A Weirs legközelebbi rokona a caroline: ugyanúgy elutasítják a „jól megcsináltságot”, az egyszerű struktúrájú (ismétlődésekre, variációkra épülő) dalokat hol természeti, hol emberi környezetbe helyezik. Itt a zenélés nem „művészet”, hanem mindennapi tevés-vevés, amit az jelez, ahogy kaparásznak, zörögnek a hangszerekkel, vagy csak úgy búgatják őket.

Közben viszont (pont mint a caroline) néhány radikális gesztussal felhívják a figyelmet a zene közvetítettségére, megalkotottságára. A lemez sok érdekes gondolkodnivalót ad (például: a népzenét kábé „az egyszerű ember természetes önkifejezésének” tartjuk, de tudjuk-e, hogy ez mit jelent?), de közben nagyon is szerethető és szívhez szóló.

Előadó: Weirs

Cím: Diamond Grove

Kiadó: Dear Life

Megjelenés: 2025. október 3.

Műfaj: kísérleti folk

Kulcsdal: Lord Bateman

8,5/10

Rónai András