
Éljünk meg mindent nagyon, ne üssük egymást agyon! Aki raj, most visít! Mancsokat fel, yeah! Ronts el, vagy mások megteszik. Szinte mindent tönkretettem magam körül meg magamban. Happy end-szagot én nem érzek. Megszabadulnék már a magánytól, de túlságosan hű hozzám. Összeolvadok, mindegy, ki vagyok. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
Hosszabb kihagyás után decemberben új lemezt adott ki a Zuboly. Alapvetően ugyanolyan, mint korábban, vagyis minden mindennel találkozhat - a Nem játszunk jobban, mint rég című parádéban például a Lóci Játszik, a Blur, Enya, a "Nem úgy van most, mint volt régen" kezdetű népdal jön össze többek között. Azért újdonság is van. Ágoston Béla 2024-es interjúnkban beszélt arról, hogy "játszok egy új hangszeren, az elektromos balalajkán, amit Bélalajkának hívok. Ez a húros hangszer pár számban átvette a szaxofon helyét, amitől egy picit rockosabb lett a hangzás." Azt is mondta akkor, hogy "egy Zuboly-próbára mindenki úgy jön le, hogy na, milyen meglepetés fog érni", és ez igaz a hallgatóra is: attól még, hogy tudod, hogy bármi jöhet bármire, az, ahogyan ezt ténylegesen megvalósítják, újra meg újra vicces lesz. A Lángoló bemutatta az aktuális felállást is: Ágoston Béla: ének, szaxofon, duda, brácsa, elektromos balalajka; Busa István: rap, ének; Benke Ágoston Félix: ének, rap, tapan, szájharmonika, cicélés, tilinkó; Mizsei Zoltán: ének, billentyűs hangszerek; Hock Ernő: ének, basszusgitár; Keönch László Farkas: cajun, ének, hegedű. Facebook, Instagram
A Csillagrablók a punk punkjából lemezről lemezre vált dallamos-rockos punkká. A karácsony előtt pár nappal megjelent Reménytelen EP már inkább fülbemászó, néhol kifejezetten régi műfajokhoz visszanyúló rockzene, vagy olykor talán pop-rocknak is mondható - de attitűdjében továbbra is fésületlenül laza, punkos. Szalai Anna mostanában nagy formáját futja, itt is kifejezetten szórakoztató és egyben átélhető szövegeket ad elő a maga lehengerlő stílusában. Most van egyértelmű sláger, az Ungár (Radio Edit); "álszent buzi vagyok, mint az Ungár" - szól a refrén (a folytatását kölcsönvettem a cikk címéhez); de a többi dal is erős. Egyébként a zenekar éppen aktuális önjellemzése ez: "the very gay band". Facebook, Instagram
Géem rendkívül visszafogott, indie folkos dalokkal tűnt fel és jutott el egészen a Sávlekötő Camp 2 döntőjéig. November végén pedig bemutatta első EP-jét, ami nyolc számban, húsz percben építi fel és tágítja a világát. Törékeny és belsőséges zene ez, amibe aztán jó érzékkel megválasztott pillanatokban vocoder, torzított gitár vagy dob érkezik, és az, ami más zenében még mindig lefojtottnak számítana, itt hatásos - de minden hatásvadászatot messziről kerülő - csúcspont lesz. Az EP-t a Refresher mutatta be. Facebook, Instagram
Még októberben jelentette meg a HOLI- és Hiúz-lemezekről ismert Fuss Records Džinko Džusić Džinko Elszabadul című lemezét. Volt egy olyan találó leírása, hogy "déli iskolás G-punk hiphop". Az elektronikus hiphopos alapok (a hiúzos István Gergely munkái, csak mindig különböző neveken) olykor kifejezetten nyersek, hideglelősek; a sajátos hangütésű rap témái talán ismerősek, de a megközelítés, a nézőpont egészen egyéni. "Yugos In Paris", ahogy az egyik szám címe mondja. Instagram.
A Cicciolina.jpeg zenekar két tagja doktor szex és Lacika2001, ráadásul a székhelyük a Facebook szerint Pina, PE, Brazil. Ehhez képest első lemezük nem olyan, mint gondolnád. Mármint hülyülés, eurodance-es, veretős-mulatós és egyéb döngölős alapokon, béna rappekkel - de nem csöcsös poénokkal, hanem például van egy szomorú szakítós szám, egy másikban a kis cica és a nagy cica elmennek a cicapartyba, ahol MC Macsek így hájpolja a közönséget: "Mancsokat fel! Yeah!" - és van nyávogás is bevágva. A Helyzetjelentés a Budapesti Éjszakából a mindenféle helyek bezárásáról és általában az elmúlásról szól, persze teljesen agyament módon. Szóval nem egyszer használatos baromkodás az egész, hanem többször. Facebook, Instagram
A Fetish Section önmeghatározása: "New wave és a post punk találkozása a sötét éjszakában. Nyomasztó életképek." Neurópa című EP-jükön öt lendületes és tényleg sötét szám hallható; a húzós, hideg alapok fölött sokszor a szinti dominál, de olykor a gitár is előtérbe kerül. A szenvedélyes ének, illetve a szövegek azért a sötétségnek a romantikus oldalát is képviselik, pl.: "Ronts el, vagy mások megteszik", "Te vagy az egyetlen, akiért még itt maradtam". A zenekarnak ez egyébként a második EP-je, az első még 2018-ban jelent meg. Facebook
A Barbears stoneres, doomos sludge, vagy akár mondhatjuk ugyanezeket más sorrendben is, a lényeg az, hogy súlyos, hangulatos zene, komoly riffekkel, tömény hangzással, erős ritmusszekcióval és egy sokoldalú énekessel. Első EP-jük 2012-ben, Enter The Bear című debütáló albumuk 2015-ben jelent meg, a folytatás pedig december közepén (közben több énekes is váltotta egymást). Ha nem is tíz, de legalább négy évet dolgoztak a lemezen a kísérőszöveg szerint, és ez hallatszik is, mert a számok sokszínűek és összetettek, ami nem megy az erejük és lendületük rovására, mindezt pedig a hangzás is maximálisan támogatja. Facebook
A Medusza indie popnak mondja magát, de kb. úgy is megközelíthetjük első EP-jüket, hogy a középpontban Fábián Flóra énekes-gitáros dallamközpontú éneke és a direkten fogalmazó, érzelmes szövegei állnak, a kíséret pedig a rock poposabb és alterosabb, indie-sebb oldala között mozog. (A zenekar tagjai: Kiss Botond: billentyű, Körtvélyesi Ákos: dob, László Bence: szólógitár, Rókay Attila: basszusgitár.) A fő téma a szakítás utáni magányosság feldolgozása. "A kislemez dalai az elmúlt kicsit több mint egy évem érzelmi lenyomatai, mindegyik egy-egy próbálkozás arra, hogy a bennem lévő káoszban értelmet találjak" - mondta a Lángolónak Fábián Flóra. (Ő látható a nyitóképen, Gombai Gellért fotóján.) Facebook, Instagram
Hárs Barna (ex-Meg Egy Cukorka) 2025 tavaszán jelentette meg első EP-jét, amit az év végén követett a debütáló album. Ez is könnyed, dallamos pop-rock dalokban szól komoly témákról, mégpedig a felnőtté válás gyötrelmeiről: "az önértékelési válságokról, a magányról, a párkapcsolati dinamikák nehézségeiről és a belső elveszettség érzéséről". Facebook, Instagram
Rónai András

