Meditatív, simogató, fájdalmas, játékos. Paul St. Hilaire: Tikiman Vol. 1 (lemezkritika)

Aki hallott legalább három dub techno-számot, az hallotta Paul St. Hilaire, korábbi művésznevén Tikiman hangját is. Kevésbé ismert, hogy emellett producerként is alkot; 2006 óta ez az első szólólemeze. Ez a minikritika először a Recorder magazin 105. számában jelent meg.

Az album a dub techno ismert eszközkészletével dolgozik: ismerősek lesznek a meditatív tempójú, tengermély jamaicai basszusok; a jellegzetes, tágas teret körülrajzoló szintik; a szálldosó visszhangok; az egészet körbeölelő zúgások; no meg Paul St. Hilaire simogató hangja, ami sokszor egyben fájdalmas is.

De egészen lenyűgöző, hogy a korlátozott eszközkészletből mi mindent ki tud hozni: vannak pszichedelikusan ellebbenő számok, technoid pulzálás, deep house-os groove-ok, jazzesen játékos zongorafutamok és torzított gitár, vocoder, apró nyikorgások és egyéb színező zajongások. Nincs szó „engedményekről” (pláne „felhígításról”), mégis, annak is élvezetes lehet a lemez, aki nem elkötelezett dub techno-rajongó.

Paul St. Hilaire bebizonyította, hogy nem csak vokalistaként van a legnagyobbak között. 

Előadó: Paul St. Hilaire

Cím: Tikiman Vol. 1

Kiadó: Kynant

Megjelenés: 2023. március 31.

Műfaj: dub techno

Kulcsdal: Ten To One

8.5/10

Rónai András