Utoljára nyúltak a búzánkhoz! Poison Ruïn: Härvest

A philadelphiai Poison Ruïn középkori allegóriákba és metaforákba bújtatott csodálatos anarcho-punk protest-dalai kihozzák kritikusunkból a Dózsa Györgyöt. Ez a cikk először a Recorder magazin 104. számában jelent meg.

Kapja be a feudalizmus. Kidolgozom a belem a földeken, húzom az igát, töröm a derekam, hogy aztán baromira ne úgy arassak, ahogy vetettem. Mert jön a rohadék földesúr – hogy cseszne a ménkű a gatyapőcébe – és vigyorogva követeli tizedet. Az árak az egekben, egyetlen dénárt sem tudok félretenni, lábujjaim kikandikálnak elnyűtt bocskoromból, a bordám zörög a koplalástól, de azért csak perkáljam ki a kötelező terményadót, mert ugye az isteni rendeltetés szerint megilleti ezt a férget. Kösz, de nem. Betelt a kupa, kiegyenesítem a kaszát. Hűbérurak, most jön az igazi aratás, be lesztek takarítva! 

Jobbágyok, feleim! Irány a vár! Ragadjatok vasvillát-sarlót, gyújtsatok fáklyákat és tekerjétek fel a volumét a Poison Ruïn új lemeze alatt – tudom, úgy szól, mint egy latrinába ejtett agyonmásolt kazetta, de ez a lényeg –, hadd hallja az úri népség, hogy jövünk! 

Búgjon fel a Pinnacle of Ecstasyt indító ördögi kazamataszinti, szarjanak csak be! A mindenkori kifosztottak fortyogó haragjával üvöltsük bele a refrént pecsenyezsíros ábrázatukba és szaggassuk le róluk a szenvedésünkön vett drága kelméket – miként Mac Kennedy paraszttrubadúr szaggatja lantját a Tome of Illusionben –, mert ezeknek a fattyaknak tömlöcposztó jár, semmi egyéb! 

Elegetek van a nyakunkba varrt embertelen robot kínzásából? Fordítsátok hát a hangfalat a lőrésekből pislogó gyáva nyulak felé és mutassuk meg nekik, hogy milyen az, amikor fordul a kocka! Szóljon a Torture Chamber gyilkos crust punk nyesetelése! Aki velem van, az a dal végén berobbanó málha hallatán megfog egy malomkövet és el is hajítja! 

Szeretett kizsákmányoltjaim, halljátok, amit én? Ez nem egy Greg Sage-szerzemény, ez a Härvest! A himnuszunk! Minő dallam, minő sodrás! Érzitek az erőt az egységben? Utoljára nyúltak a búzánkhoz a tolvaj patkányok! Erre az opuszra kell betörni a kaput, szembeköpve a halált, torkunk szakadtából énekelve! Hiába imádkoznak meglendített léggitárjainktól rettegve, dobhártyarepesztő kántálásunktól a kaporszakállú nem hallja könyörgésüket. Kiabáljuk hát egy emberként e szent szavakat: Wipers! Hüsker Dü! Crass! Christian Death! Rudimentary Peni! Poison Ruïn! 

A csőcselék az új hatalom, meneteljünk hát keresztül az autoritás romjain a Frozen Blood hősies melódiájára és romboljuk le meghurcolásunk szimbólumait a számot záró bősz szögelésre! 

Remegjen meg a talaj dicsőséges dúvadcsordánk alatt, rázzunk fel évezredes álmukból pár vérszívó démont és uszítsuk őket álszent elnyomóinkra. Bömböljön hát fel izomerőből a kétrészes Resurrection, forradalmunk zenei aláfestésének egyik legnagyszerűbb csúcspontja! Dolgunk itt nincs, csak nézzük, ahogy néhány elszabadult ghoul az utóbbi idők legböszmébb deathrockszagú Motörhead-riffjére kegyetlen bosszút áll azokon, akik támadhatatlannak hitték magukat. 

Barátaim a felkelésben, győztünk. Ha vannak túlélők, azokat az Augur Die pőre hardcore-punk egypercesére le lehet gyakni, vagy meg lehet kímélni, a program fakultatív. A vár a miénk, ahogy az igazság is. Még utoljára pogózzuk ki magunkat az ökölrázó Blighted Quarter és a pengefenő Bastards Dance nevetségesen tömör, harapós, mocskos, mégis szívhez szólóan önfeledt tombolására, aztán mindenki húzzon haza a vérontást búcsúztató Slowly Through The Dark elégikus dungeon synth-dallamát fütyörészve. Jó buli volt.

szerző: Pernecker Dávid