Gitárzenés alter és elektronikus-dobgépes popzene Erdélyből, játékos, abszurd szövegekel – ezt ígéri első albumán a SUMÁK, akik a Csak egy percig című nagylemezükkel a Magyarradarunkban is bemutatkoznak. Premier!

Gitárzenés alter és elektronikus-dobgépes popzene Erdélyből, játékos, abszurd szövegekel – ezt ígéri első albumán a SUMÁK, akik a Csak egy percig című nagylemezükkel a Magyarradarunkban is bemutatkoznak. Premier!
Klipet kapott a skate-pop-hiszti-punkos Negatív Rekord egyperces Kafka-dala, a Max Brod. A shoegaze-es, emós alterzenekarból, a Nyűgből kinőtt a Negatív Rekord júliusban jött ki a Teljes Diszkográfiával, ami valójában egy hatszámos EP – most pedig elmesélik a teljes sztorijukat, és az új klipjüket…
A 23 éves Pati Piko londoni-budapesti énekes-dalszerző, aki soulos-jazzes dalokat játszik, olyan előadók inspirálják, mint Raye vagy Alicia Keys, és idén megnyerte a Jägermeister tehetséggondozóját, a Hangadót, majd egy négyszámos live sessiont is kihozott. Pati legközelebb augusztus 19-én játszik a…
A Junk pörgős jazzfunkjáról váltott befelé figyelős soul-jazz-popra a CRDMM, akik Weil András producerrel (The Qualitons, Kistehén) készítették el első, kétszámos kislemezüket – és most a Recorderen is bemutatkoznak.
Pécsi rockzene, de nem alter, hanem poszt-rockos, metálos irányból közelítve: új klippel debütál a Konok a Recorderen, amit egy híres Borges-novella ihletett. Magyarradar + premier!
Májusban debütált első EP-jével a családi vállalkozásban működő budapesti alterzenekar, a Bogaram, akik le se tagadhatnák Nick Hornby, a 30Y és Sam Fender hatását – de nem is akarják. A Szívem tücske megjelenése után most a Recorderen is bemutatkoznak.
Miután a Plazúrral beledőltek a pop-punkba, alapított egy shoegaze-es, emós alterzenekart Jakab Tomi, amiben a '90-es évek és a Dinosaur Jr. iránti rajongását is kiélheti. Az idő- és álomutazós konceptkislemezük (Álomfogó) után most első EP-jükkel (Nyűg) debütálnak és a zenekart is bemutatják a…
Héjja Norbertnek volt már rapcsapata (Thcrew), a Keleti Blokkhoz erősen kötődő stoner-indie-rock zenekara (Yellow Mood), és játszott folkos dalokat is egy szál gitáron. Szólóprojektjében ezt a sokféle stílust keveri össze: első albuma Budapestről, az itt eltöltött évekről szól, és a hiphoptól halad…
Görög mitológia lények ihlették a csellista-énekes Glazzard Oliver első albumát, aki Hundred Sins-zel rakta össze új dalát, a PROMETHEUS-t, és most a Recorderen is bemutatkozik. Magyarradar + dalpremier egyben!
Grunge és alternatív áthajlásokkal játssza a midwest emo és a pop-punk keverékét a szegedi Méta, akik a napokban hozták ki a debütáló anyagukat, és most a Recorderen is bemutatkoznak.