Grunge és alternatív áthajlásokkal játssza a midwest emo és a pop-punk keverékét a szegedi Méta, akik a napokban hozták ki a debütáló anyagukat, és most a Recorderen is bemutatkoznak.

Grunge és alternatív áthajlásokkal játssza a midwest emo és a pop-punk keverékét a szegedi Méta, akik a napokban hozták ki a debütáló anyagukat, és most a Recorderen is bemutatkoznak.
A Bodrogköz szlovákiai részén nőtt fel, és lágy, éteri, melankolikus folkdalaival természetközeli nyugalomba ringat Illés Anna, aki Salinger egyik útkereső figurája után nevezte el magát Frannynak. Szólóprojektje a Covid alatt, a hatvanas-hetvenes évek angolszász folkzenéjének bűvöletében indult, és…
A pszichedelikus rock és a powerjazz határán játszik sok szintiréteggel meghintett zenét a Coco Macsek, akik rendszeres vendégei a budapesti kluboknak. Most pénteken a Kék Lóban játszanak, kivételesen trióban, de előtte még a Recorderen is bemutatkoznak.
Electro swinges jazzklub-őrület, a 2000-es évek nosztalgiájába mártott bossa nova, és kispálos önvizsgálat a szülői létről – koncerteken már bejáratott dalait pakolta új EP-jére a budapesti Kiel Winde zenekar (a nevük teljesen értelmetlen, egy elképzelt német filmrendező után választották), akik…
Év elején adta ki első nagylemezét a Sárkánygarbó, valahol Cseh Tamás, Barkóczi Noémi és a magyar népdalok világa közt mozgó, de saját hangon megszólaló dalokkal, sok humorral, önreflexióval, erős női karakterrel. Szolnok, Sátántangó, Kundera: Tóth Emese és Kóródi Petra elmesélte, hogyan jutottak el…
A '80-as évek kultikus magyar undergroundjából inspirálódik Trabanttól a Balatonig, de a lágy indie melankólia és a szövegcentrikus énekes-dalszerző zenék hatása is átszövi a magyar alter egyik feltörekvő tehetsége, a Brumiko dalait, akik jelenleg a Hiperkarma, az Európa Kiadó és a Kollár-Klemencz…
A Mock Surprise egy nagyváradi-budapesti zenekar, akik a posztpunk felől izgalmas irányokba, a poszthardcore, a jazz, a pop, a zajrock, mostanában pedig a szamba és a bossa nova felé indultak el. Lelkesedett értük Reisz Gábor, a VAN és a Magyarázat mindenre rendezője, első lemezükről,…
Májusban debütál első nagylemezével a tízfős ethnofunk-zenekar, akik eddigi legnagyobb koncertjüket az aurevoir. vendégeként adják június 12-én a Budapest Parkban – de előtte még a Recorderen is bemutatkoznak.
Két éve bukkant fel a Kikeltetőn, és alig pár dal elég volt, hogy az egyik legizgalmasabb friss hazai projektté nője ki magát a selymes neosoult és experipopot jazzy hangulatokkal és magyar alterrel átszövő Loophia. Első klipjüket díjazták a Klipszemlén, már egész korán játszottak a Carson Comával,…
Brit gitárzenékbe olt laza hiphopot az erdélyi doncs., akik tavaly debütáltak, márciusban már a Hocusponyval turnéznak, és tavasszal Budapesten is bemutatkoznak.