Bár a beígért harmadik lemezével nem készült el rá, Pogány Induló így is elsőre megtöltötte a Sportarénát, és ahogy bejelentette, jövőre már a Puskás jöhet. Lékó Tamás fotógalériája.
Bár a beígért harmadik lemezével nem készült el rá, Pogány Induló így is elsőre megtöltötte a Sportarénát, és ahogy bejelentette, jövőre már a Puskás jöhet. Lékó Tamás fotógalériája.
Fergeteges bulit csapott a holland The Vices a Dűrer Kertbe. Az indie rockot játszó banda már több alkalommal megfordult nálunk, így egy kialakult rajongótábor csápolta végig a koncertet. A Vices játszott már a Szigeten, valamint a Parkban is a Parazol vendégeként, ezúttal pedig a tavaly…
Az eddigi legerősebb line-upjával érkezett idén a Liszt Ünnep keretein belül a 3 éves Isolation fesztivál. Az Akvárium klub összes termét megtöltötték az igényes produkciók, a világzenétől az indie rockon át a hip-hop-ig. Lékó Tamás fotógalériája, benne a brit hiphop új hőse (Lord Apex), az idei…
A Frank Carter & the Rattlesnakes a 2019-es Akváriumos és a tavalyi Sziget-fellépése után idén a Dürer Kertet töltötte meg. A 9 éves együttesnek ez tulajdonképpen a búcsúturnéja, mert ha nem is oszlanak fel hivatalosan, de egyelőre nem terveznek közös munkát; Frank Carter szólóelőadóként…
Az alternatív rockzene legendája, Kim Gordon szólókoncertjén először a trap-noise-rock második lemez dalai domináltak, amik kritikus szenvtelenségükkel szembemennek a rockkoncertek elvárásaival. De azért van a ráadás (amikor van értelme), hogy ott megtörténhessen valami más is – beleértve egy kis…
Itthon eddig páratlannak számító K-pop sztárparádéval rendezték meg október első hétvégéjén a Mokkoji Korea fesztivált, ami végül – abszolút nem az előadók hibájából – igencsak felemás élmény lett.
A péntek igazi örömünnep volt a hazai doom/stoner metal rajongóknak, ugyanis az irányzat két kiemelkedő zenekara látogatott el Budapestre és adott koncertet a Dürerben.
A Wolfmother 5 év után tért vissza a magyar rajongókhoz. A 2016-os és a 2019-es Akvárium-koncert – és a tavalyi, Harley-fesztiválos fellépés – után ezúttal a Dürer nagytermét töltötték meg. A setlist vázát ezúttal is a klasszikus, Wolfmother című debütáló lemez dalai adták, a Dimension és a Joker…
Rod Stewart legutóbb egy esküvőn zenélt nálunk, most visszatért és megtöltötte az MVM Dome-ot. Az ültetett buli miatt csak 40 méterről fotózhattunk, így olyan volt, mintha 1991 óta – amikor a Rhythm of My Hearttal megszerettem – mit sem változott volna. Most pont ez a szám volt az, ami politikai…
A Bring Me The Horizon a tavalyi telházas Papp László Aréna-koncert után idén a Budapest Parkot töltötte meg. Oli Sykes bandája három hete jelentette meg új lemezét a Post Human: Nex Gen címmel, tehát nem is lehetett aktuálisabb a buli. Előzenekarként a Los Angeles-i HEALTH kíséri őket a turnén,…