Hét fellépőt jelentettek be a kétnapos, decemberi fesztiválra az MVM Dome-ban, és kiderült az is, kik nyitják a jövő évi Park-szezont.
Hét fellépőt jelentettek be a kétnapos, decemberi fesztiválra az MVM Dome-ban, és kiderült az is, kik nyitják a jövő évi Park-szezont.
December 20-án és 21-én első alkalommal rendezik meg a Budapest Park WINTERFEST nevű, kétnapos eseményt az MVM Dome-ban, összesen nyolc nagykoncerttel, sokszínű zenei kínálattal.
A Vortex a Metró zenekar által legendássá tett, az elmúlt évtizedekben kalandos utóéletű Metró klub helyén indul, és október első hetétől új arculattal, új technikával és új koncepcióval várja a közönséget az Astoria mögött, a Dohány és a Síp utca sarkán.
Október 9-én kezdődik, és egészen 22-éig várja az érdeklődőket a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. Az eseménysorozat névadójának szellemiségében összeállított programon a klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és a maguk területén kiemelkedő…
A Titanic Filmfesztivál szellemi örökségét viszi tovább a BIFF, amit idén október 29. és november 3. között rendeznek meg először a Corvin moziban.
Az eddigi legerősebb zenei kínálattal várja a látogatókat a Liszt Ünnep és az Akvárium Klub közös szervezésében harmadik alkalommal megvalósuló Isolation Budapest október 19-én.
(X) A 2024. július 24-én kezdődő debreceni Campus Fesztivál négy este páratlan nagyerdei környezetben, korszerűen felszerelt ötcsillagos fesztiválhelyszínen várja ismét a látogatókat. A 4 nap alatt 21 programhelyszín üzemel majd, ahol összesen 295 zenei előadó nézhető meg, ebből 65 debreceni…
A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programját folytatja augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, amin egyetlen hatalmas bejárható kiállítótérré válik az erőművi övezet. Lesz aktuális techno, kozmikus ambient, és jön a Nine Inch Nails-es Alessandro Cortini főfellépőként.
Ingyenes kempinggel és két szabadtéri nagyszínpaddal jön július 31. és augusztus 3. között a székesfehérvári fesztivál.
A magyar színteret Szabó Bálint Gosheven képviseli, aki hat év után tér vissza és az ultrapszichedelikus Decolonize Your Mind Society-vel játszik a legnagyobb szlovákiai fesztiválon.