Június 16-án jelenik meg a dallamos rockzenét játszó Pontiac harmadik nagylemeze, amelynek utolsó pillanatban összeállt kulcsdala, az Ablakomból most egy egysnittes erdőklippel debütál a Recorderen.
Június 16-án jelenik meg a dallamos rockzenét játszó Pontiac harmadik nagylemeze, amelynek utolsó pillanatban összeállt kulcsdala, az Ablakomból most egy egysnittes erdőklippel debütál a Recorderen.
Két éve megnyerte az Öröm a Zene! tehetségkutatót, idén pedig már a második nagylemezével készül a debreceni Heavy Brains, akik a nyolcvanas évek szintipopját megidéző klipdallal debütálnak a Recorderen.
Itt a magyar alter új generációja! A Raklap, a Semmi és a Máklikőr után a kisbetűs ünnepnapok is bemutatkozik a Recorderen, akik annyira fiatalok, hogy még a „pofátlanul fiatal” jelzőt sem kapták meg. Nyáron jön az első nagylemezük, erről debütál most a tarot kártyás című számuk, a Kardok tízes.
Többszólamú vokálok, elektronikába hajló, érzékeny dreampop. A Maluridé két éve itt, a Recorderen debütált, majd immár trióként felkerült a Telekom Electronic Beats legjobb fiatal, hazai pop-, klub- és kísérleti elektronikus zenéket összegyűjtő válogatására. Az egy éve együtt alkotó zenekar jelenleg…
A Covid alatti unalomban, egy véletlenül feldolgozott népdal hatására született meg a csellómetálos Leecher tagjaiból a latinul és magyarul is éneklő Itinera, amely a skandináv pagan folkból és a hazai folktronicából is erősen inspirálódik. Eddigi legjobb, zakatolós-utazós számuk itt, a Recorderen…
Szesztay Dávid nem unatkozik: nemrég hozta ki jazztriója, a Santa Diver új albumát, háttérgitáros-énekesként ott volt a Kispál és a Borz májusi dupla parkos buliján, és hamarosan érkezik a harmadik szólólemeze is. Erről debütál most az első klip, a Népzene, ami nem feltétlenül (vagy nem csak) arról…
Több Anima Sound System-album is megjelenik az idei, 30 éves jubileumi évben. A napokban érkező, kizárólag Dylan-feldolgozásokat tartalmazó, kísérletező, jazzes, nu-folkos Temptation’s Not An Easy Thing első dala ma, Bob Dylan 82. születésnapján jelenik meg a Recorderen, akárcsak az egy hónapja…
A San Junipero Experience (igen, a Black Mirrorból van a név) Specker Balázs egyszemélyes 80s-retrowave-pop projektje, amit mindössze két dal után leszerződtetett a műfaj egyik kulcskiadója, az Aztec Records. Már náluk jelenik meg – és itt, a Recorderen debütál – Balázs új dala, a Must Scream, amely…
Május végén jelenik meg a Napfonat női a capella énekegyüttes második nagylemeze, amely a négy őselemre épül. Az album nyitódala először itt, a Recorderen hallható.
Első slágerük, az Iceberg után újabb pörgős-popos dallal jelentkezik Beatrick és Co Lee, amelyben ráadásul Miller Dávid is énekel. Az ANGYAL akciódús klipet is kapott: lesz itt illegális póker, apácaruhás rablás, és Harcosok klubja. Premier!