Három eredeti Pistols-taggal játszott Sex Pistols-dalokat még mindig sokkal szívesebben hallgat az ember élőben, mint sehogy sem eljátszottakat. Nagy Gergő (Strompopper) beszámolója a tegnapi koncertről.

Három eredeti Pistols-taggal játszott Sex Pistols-dalokat még mindig sokkal szívesebben hallgat az ember élőben, mint sehogy sem eljátszottakat. Nagy Gergő (Strompopper) beszámolója a tegnapi koncertről.
Újabb különleges vendéget jelentett be augusztus 8-ai fellépésére a Heaven Street Seven: a Budapest Parkban sorra kerülő kb. 30 koncerten Lovasi András is színpadra áll a zenekarral. A bejelentés apropója, hogy végre a streaming-platformokra is megérkezett Lovasi és a HS7 2013-as dala, A konyhámban,…
Azahriah szeptember 18-án és 19-én is fellép a Parkban, miután az első koncertre egy nap alatt elfogyott az összes jegy. Mindkét estén ugyanaz lesz a műsor: eljátsszák elejétől a végéig Deshsel A ló túloldalán című albumukat, amivel anno berobbantak.
Augusztus 15-én a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper-dobos a pályafutása során meghatározó szerepet játszott.
A visszapillantóban minden kisebbnek látszik, de hét év minden járulékos szimbolikáját, a bibliaiakat és a biológiaiakat kibontani biztosan kevés egy koncert. Viszont a szerdai rengeteg más fontos kérdést tett fel és válaszolt meg.
Első alkalommal lépett fel hazánkban az izlandi Of Monsters & Men. A tavaly ősszel megjelent All is Love and Pain in the Mouse Parade dalai mellett természetesen a világsláger Little Talks is elhangzott a Budapest Parkban, a The Block és a Mouse Parade c. számokat pedig a bulit nyitó RAKEL-lel…
A Csík Zenekar eddigi, csaknem negyvenéves fennállása alatt bejárta az ország legnagyobb fesztiváljait és koncerthelyszíneit – nem idegen számukra a Budapest Park sem, ahol harmadik koncertjüket adják majd július 5-én.
Június 23-a, kedd volt, két nappal voltunk a nyári napéjegyenlőség, azaz a nyár első hivatalos napja után, fiúk a hátam mögött arról beszélgettek, hogy holnap mennek Orfűre, engem meg kellemesen magába kerített a nyárnak az a tinikorból bennem maradt tulajdonsága, hogy mindegy, milyen nap van.…
Felkerült streamingre a Heaven Street Seven 2011-ben megjelent, majd a zenekar számára is elérhetetlenné vált Gigerli EP-je. A három számos kiadvány 2011-ben még a jövőt idézte: a rajongók közvetlenül a zenekar honlapjáról tölthették le a felvételeket. Azóta nagyot fordult a világ – és hol van már…
Csodásan szólt, és azt is lazán bebizonyította a Perfect Circle a Parkban, hogy merengős alt-metálja nem szimpla Tool-pótlék. Billy Howerdelék első magyarországi eljövetelét az sem vágta tönkre, hogy a csúcsponton – a Tool-bulikról már ismerős – tízperces szünettel szakították meg a koncertet.