Bő két év után adott ki most egy pár, azaz pontosan két új dalt Tyler, The Creator, melyek közül az A$AP Rocky-val közös Who Dat Boy akcióhorroros klipet kapott.

Bő két év után adott ki most egy pár, azaz pontosan két új dalt Tyler, The Creator, melyek közül az A$AP Rocky-val közös Who Dat Boy akcióhorroros klipet kapott.
Bemutatjuk Yung Lenoxot, aki ugyan csak kilencéves, de már most a legkeményebb rapperekkel haverkodik, plusz le is rajzolja pár híres album borítóját az apukájával. Gangszta cukiság!
Yung Lenox az Instagramon lett híres, műveit már több kiállításon élőben is meg lehetett…
Tavaly szinte új rovatot kellett indítanunk, annyi albumborítós cikket írtunk, volt gyerekekkel újragondolt, Google Maps-re felhelyezett és még ezer más, híres coverekről szóló összeállítás. Idén "csak" egy nagyszerű arcfestőről számolhattunk be, illetve Kalle Mattson…
A váratlanul és gyorsan megjelenő hiphopprojektek évéhez képest is a semmiből érkezett a New York-i rapper, A$AP Rocky új lemeze. Az albumbejelentés utáni interjúkban arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban rákapott a pszichedelikus rockra, a glamrockra és a triphopra. Stoogest,…
Június 2-án jelenik meg a harlemi rapper, A$AP Rocky második nagylemeze, amit megelőzött már pár dal és az eddig bejelentett közreműködők is érdekesnek tűnnek, de a bombát most dobta le: Rod Stewart 2015-ben, egy rapszámban? Ez csak menő lehet!
A$AP Rocky és az egész A$AP…
Nem sumákolják el a Divergent (A beavatott) című sci-fi készítői a film hivatalos zenéjét. A nemsokára mozikba kerülő blockbusterben megszólaló dalokat olyanok jegyzik, mint az M83, Ellie Goulding, BANKS, de még egy Kendrick Lamar-Tame Impala közreműködésre is számíthatunk!…
Na, ki a kakukktojás a fenti képen? A screenshot a rapper A$AP Rocky Wild For The Night című dalának klipjéből van, amelyet a karib-tengeri Dominikai Köztársaságban forgattak, és szerepel benne a szám zenei alapját jegyző Skrillex is. De hát mit keres a trópusokon a brostep…
Múlt héten még alig akadt figyelemre méltó friss 2013-as albummegjelenés, január harmadik hetében viszont túlcsordul az új lemezekkel teli gyorsajánlónk. Az új Tarantinto-film zenéje, füves hiphop (A$AP Rocky), ír indie-folk (Villagers), amerikai prog-folk (Christopher Owens),…
Három férfimodell félautomata gépfegyverrel tüzel ránk a Hood By Air New York-i extrém streetwear márka új promóciós videójában, amelyhez az extravagáns rapper, A$ap Rocky írt kísérőzenét. A divatfilmet Lady Gaga kreatív stábjának korábbi igazgatója…
Mármint nem úgy, hanem játékkonzol mögül, a FIFA Soccer 13 reklámkampányának keretében: a tényleg egyre több reggae-s külső jegyet magára öltő Snoop Lion (aki már nem Dogg) természetesen a nyugati oldal színeit képviselte az LA Galaxy csapatával, míg a Harlemből…