1991. szeptember 17-én született Budapesten, Gödöllő mellett nőtt fel, édesanyja színésznő, apukája szoftverfejlesztő, a nevét Aba Sámuel után kapta. Gyerekkora óta zenél, zongorán kezdte, dobon folytatta, majd jött a gitár. Sok sikertelen tinizenekarban játszott, aztán 2012-ben Vörös Ákossal együtt…
Tizenkét zenész és zenekar által szerzett dalok a Balaton környezeti értékeire hívják fel a figyelmet, melyek a Balatorium ökológiai, kulturális eseménysorozat keretein belül jelennek meg 2023-ban, a legmenőbb magyar előadók mellé pedig fiatal tehetségek jelentkezését is várják.
2022 ismét erős éve volt a magyar zenének, olyannyira, hogy még a tavalyinál is több, 30+20 albumot, EP-t vettünk fel szokásos évvégi listánkra. Erős lemezeket hoztak a mainstream legújabb generációjának előadói csakúgy, mint a legkülönfélébb műfajok és szubkultúrák képviselői, a hiphoptól a…
Minden nap egy új mélypont, baszod! Apró, de nagyon mély érzések. Eddig csak a parasztokkal játszottam, de most előveszem a nemeseket. Nincs semmi bennem, abból is csak egy se. Betépett, magányos hun; tudatos álmodás; baljós axióma. Zene adócsaláshoz és betonvéséshez. A Recorder új magyar zenéket…
Idén minden eddiginél erősebb programmal tért vissza a Fekete Zaj Fesztivál, ami úgy tudott megújulni, hogy közben – a korábbi évek útkeresése után – magára is talált zeneileg. Posztpunk, indie, dreampop, goth, synthwave és metál tobzódás, legendás fellépőkkel, nagyszerű hangulattal és kiegészítő…
2022. augusztus 11-13. között második alkalommal várja a látogatókat Zala megye egyik legapróbb településén a régió legszínesebb kulturális fesztiválja, a Margófeszt: a Balatontól negyedórára, az alig 300 lakosú Szentgyörgyvár Kultúrházában, templomkertjében és nagyszínpadain irodalmi és színházi…
Durva év volt, de egy durvább jön. Kizártam a könnyeket, eldobom a kulcsokat. Ez egy híján száz ballon. Feltétel nélkül hiszek a hatalomban. Szocreál miniatűr, varázslatos Mecsek, a híd túloldala. Hívogató fifika, house attitűd. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
Kerek évfordulót ünnepel idén az Elefánt, akik az idei országos turnéjukon csak a teltház fogalmát ismerik. Előfordulhat, hogy a Parkos koncertjükről is lecsúszik, aki későn kapcsol.
Visszasírhatjuk az MTV-korszakot vagy az ezredfordulós nagy kliprendező-nemzedéket, de el kell ismernünk, a klipek egyre inkább kikopnak a zenerajongás homlokteréből. Ennek ellenére érdemes belemerülni a jelenkori klipes mezőnybe, mert rengeteg gyöngyszemre bukkanhatunk – itthon is. Hogy némi…