Mennyi hazugságot suttogsz még, hogy megnyugtasd magad? Ha volna még szívem, elhajítanám. Érzések, amiket nagyon régen éreztem. Elsimuló ráncok a lázadó űrutasok homlokán. A sötétség megöli a fotonokat, az éjszaka mocskos mámora, nyári emo vibe-ok. Bourbon és szóda kamuangollal, Fanni és a…
A vörös Elvis, az előző seggfej. A következetlenség oszlopai. Igen, nem, igen. A sikerért mindent. Hol marad az én történetem? Mellotronnal bőségesen megszórva. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
Húsz évvel az első, és egy évvel a legutóbbi lemezük megjelenése után ötszámos EP-vel jelentkezett a hazai indie-szcéna egyik alapzenekara, az Amber Smith. Ez a kritika először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
Szeptember 6-án fog megjelenni az Amber Smith új EP-je, a lemezről először a Bright Light Fades című dalt mutatja be a zenekar itt, a Recorderen.
Hova a picsába szállnak már el az árak még? Szeretném, hogy az unokád az irodalomkönyvében majd egyszer a fejemre szép nagy faszt fessen. Patkánnyal a szájában éhen halt macska. Egy szűz sikolyára ébred fel a lakótelep. Űrbéli mentőakció; búcsúrepülés basszusgitárral; arany sziklák, türkiz hajnalok;…
Áprilisban jött ki a megváltozott, immár trió felállású Amber Smith Record című nagylemeze, és néhány hónappal később megszületett hozzá az első videoklip is, amelyben a befelé fordulás, tépelődés erdei bolyongásban ölt látható alakot. Premier!
Zenei eklektika, összművészet, elővigyázatosság, közösségépítés, összetartás és egy jókora adag szerencse. Röviden nagyjából így lehetne összefoglalni, hogy milyen volt az idei nyár egyetlen megtartott nagyobb fesztiválja, a Fekete Zaj. Aki pedig a részletekre is kíváncsi az alább megtalálja a…
Szerzetesítsd magadat! A hülyeség, látod, így ragad át. Mindig található egy pozitív felhang. Az élet értelmét megtaláltam, de így is üres minden bennem. Kérlek, hadd lehessek önmagam, miért kell, hogy ezen így fönnakadj? Menekülés a valóságból, gyerekkorunk kedvencei, sci-fi nosztalgia. Szaggatott…
Közeleg az ország egyik legjobb, legrégebb óta működő indierock-zenekara, az Amber Smith nyolcadik albuma; egy számot Wasted Love címmel a hónap elején már elcsepegtettek róla, most pedig megjött a második beharangozó dal, a korai Police-t is megidéző The Folksinger's Midlife Crisis. Premier!