A múlt délibábjai. Maxime Denuc: Club Imperiale (lemezkritika)

Mi történik, ha a rave-ből kivonjuk a dobokat, az eufóriát pedig egy templomi orgonára bízzuk? Maxime Denuc Club Imperiale című albumán a kilencvenes évek trance-e és a szakrális zene találkozik. Ez a kritika először a Recorder magazin 137. számában jelent meg.

A francia zeneszerző új albumának első pár perce után felmerülhet a hallgatóban a kérdés: hol van az ütem? De hiába várunk rá: bár a Club Imperiale a címét a toszkán partvidék egy mára bezárt szórakozóhelyéről kapta, a rave eufóriáját a szakrális zene eszköztárával, dobok nélkül teremti meg.

A tíz darab a düsseldorfi Szent Antal-templom orgonáján született, amelyet Maxime Denuc összekötött a kísérleti elektronikában jól ismert MAX/MSP szoftverrel, majd stúdiójában addig szerkesztette a felvételeket, amíg össze nem álltak ezek a remek, a 90-es évek legfelszabadultabb trance-pillanatait idéző tételek. Ráadásul mesterien ragadják meg nemcsak a kor hangzását, hanem vizuális, videóklipes esztétikáját is: az öreg orgonasípokon átsüvítő párás levegőben szinte érezni a lábunk alatt a partot nyaldosó hullámokat.

A lemez első felében még a nap felé lebegünk, félúton azonban elérkezünk az érzelmi magjához, ahol igazán kezdetét veszi az after. Veteránok a Hallucinogenből kihallhatják az L.S.G. klasszikusát, és felszabadultan üldözhetik utána a múlt délibábjait.  

Előadó: Maxime Denuc

Cím: Club Imperiale

Kiadó: light-years

Megjelenés: 2026. szeptember 11.

Műfaj: ambient trance, barokk zene

Kulcsdal: Plaster Figures

9/10

Velkei Zoltán