Melyik a legjobb magyar zenei dokumentumfilm?

Az elmúlt tizenöt év magyar zenei dokumentumfilmjeit végignézve arra a kérdésre kerestük a választ, vajon lehet-e másképp hozzáállni ehhez a műfajhoz, mint hogy leültetjük beszélni a zenészeket és néha bevágjuk a dalaikat? Egyáltalán érdekesebbek ezek a koncertfelvételeknél? Ebben a válogatásban azt nézzük meg, hol működik a forma, és hol fullad ki. A leggyengébbtől megyünk a legjobb felé. Ez a cikk először a Recorder magazin 135. számában jelent meg.

Nagy kompromisszumokra kell készülnünk, ha magyar zenei dokumentumfilmekre vagyunk kíváncsiak: feltűnő, hogy a műfaj egyik legnagyobb ellensége nem a kevés pénz vagy az érdektelen alany, hanem az a rendezői meggyőződés, hogy egy zenész kapcsán a legjobb téma maga a zenész, nem pedig a zenéje. Pedig a konfrontatív Partizán-életútinterjúk, az óvodai éveket nem érintő Dalfutár-epizódok, vagy a kreatív helyszínhasználatú Propaganda-riportok korában bőven lenne hova igazodni. De ha különösebb szándékunk nincs is az anyaggal, legalább azt tartsuk észben: a legritkább esetben érdemes megszólaltatni valakinek az anyját.

19. Barta Tamás – Siess haza, vár a mama! (2020)

Az Amerikába disszidált egykori LGT-gitáros, Barta Tamás és az egyre labilisabb édesanyja között postán küldözgetett kazettákat feldolgozó film első fél órája még érdekes és megkapó találtanyag-film is lehetne, azonban az intimebbnél intimebb hangüzenetek és egy kiforratlan nyomozói szál egyre kényelmetlenebb nézői élményt garantál. Ez végül odáig fajul, hogy szóba hoznak valakit Barta Tamás gyilkossága kapcsán, mert állítólag nem úgy néz ki, mint egy legjobb barát. Két halott emlékének tolakodó, visszás kisajátítása.

18. Radics Béla, a megátkozott gitáros (2018)

A Radics Béla, a megátkozott gitáros nézői, rajongói bizonyára nem értik, hogy miért nem ez a film szerepel a lista legalján, azonban a trash ilyen foka már önmagában dicsérendő. Sőt, nehéz is elnézni a képernyőről Radics Béla életének szinte értelmezhetetlen, lázálomszerű játékfilmes újrajátszása közben, amit néha Csernus Imre szakít meg kommentárjaival. A párhuzamos szálon egy, a Kölyökklub díszletét is alulmúló stúdióban készül hosszú interjú többek között Nagy Feróval Radicsról, akinek fikcionalizált verziója ebben a filmben körülbelül úgy néz ki, mint az Aranyéletben a parókás ifj. Vidnyánszky. Katasztrófaturizmus megtekinteni, igazi underground gyémánt.

17. Bagossy Brothers Company - 10 éve úton (2023)

A Bagossy-film legnagyobb invenciója, hogy a zenekarozást mint üzleti vállalkozást mutatja be, meg hát, benne is van a nevükben, hogy Company. Rideg és egymástól nehezen megkülönböztethető, tulajdonosi szemléletű tagok szakmáznak arról, hogy hogyan kéne befutni, pénzt csinálni és slágereket írni. Legalább fél órával hosszabb, mint kéne, a professzionalizált dalgyártókat pedig vállalkozásuk sikere után sem biztos, hogy jobban megkedveli az ember.

16. nyílnak befelé ablakok (2023)

A Platon Karataevról szóló, önreflexió ígéretével indító doksi már az első tíz percben átalakul egy indie-kliséket felvonultató önparódiává, hiszen megtudjuk, hogy nagy inspirációik voltak Weöres, Hamvas és Pilinszky, sőt, nincs is már nagyon mit mondani ezek az alkotók után. De kiderül, hogy mégsem haltak ki vagy költöztek ki Londonba 2015-ben a kedves, magyar akcentusos angollal szomorú hálószobazenélő, Cseh Tamás-mániás, nagypólós férfiak, akik még hisznek a hétköznapok szentségében és a kapcsolódásokban, és nem értenek egyet azzal, hogy ők szövegcentrikus zenekar lennének.

15. Like a Child - Fábián Juli (2019)

Nemcsak a korszakos jazzénekesnők, de bárki más is megérdemelt volna egy jobb filmet annál, mint hogy a barátai elmondják róla, hogy sosem feledkezett meg a születésnapokról, hogy fodrásza ismertesse, milyen hajakat preferált, és szülei megosszák, mennyire szerette a humort. Különös kísérlet lehetne valakit csak a jelentéktelen tulajdonságai mentén körülírni, azonban Fábián Juli esetében minden visszaemlékezés a külker főiskolán eltöltött éveiről vagy a gyermekkori szakköreiről attól veszi el az időt, hogy hallhassuk is énekelni.

14. Tejutcagyerek (2025)

Szép kompletista megközelítése a Baksa-Soós Jánosról szóló dokumentumfilmnek, hogy szimplán csak megkérdeznek mindenkit, aki ott volt. Bár a hozzá hasonló okkult-kultikus legendák nem unalmasak, a róluk szóló parttalan, hosszú mesélést és underground mémmagyarázást hallgatni garantáltan embert próbáló. A limitáltan szórakoztató anekdoták és az archív felvételek sem kárpótolnak a zene hiányáért, a filmet pedig egy értelmetlen és értelmetlenül hosszú hangfelvétel rontja el véglegesen.

13. Ott torony volt (2022)

Nem biztos, hogy mindig jó, ha alanyunk megkapja a kontrollt az egész narratíva felett. Bár Víg Mihály önmagyarázása így is izgalmas, nagy kár, hogy az általa emlegetett krakélereket nem kérdezik meg, hogy vajon ők hogyan is látták ezt a korszakot. A zene kárpótol, de az Ott torony volt játékideje alatt 35-ször lehetne meghallgatni az Ott torony volt című számot, ami lehet, hogy előremutatóbb is.

12. Engedem, hadd menjen (2015)

A három szálat és három zenekart összefogni próbáló, relatíve konvencionális doku a Quimby, a Csík Zenekar és egy erdőszombattelki együttes ismerkedését és közös zenélését mutatja be. Előnye, hogy erre az egy dalra koncentrál, és hátránya, hogy a dal előadására felvezető készülődés lassú agóniáját három különböző szálon kell végignéznünk. Mínusz pont minden kisgyerekért, akit dokumentumfilmben szerepeltetnek, de plusz pont a filmet indító Most múlik pontosan-feldolgozások szép supercutjáért.

11. Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig (2024)

Valószínűleg minden magyar, egészen a Kárpátoktól a Karib-tengerig, szíve szerint megkérdezné, hogy hogyan nem unta még meg a Kaláka, hogy 50 éve koncertezik. Ez sajnos nem derül ki, mert ebben a filmben ezt nem kérdezi meg semmilyen magyar. Cserébe viszont kellemes nézni, ahogy belföldi, külföldi és archív anyagokon zenélnek mindig az újabb generációknak, de még jobb lenne ehelyett mondjuk egy Kaláka-koncertfilmet nézni.

10. Mi vagyunk Azahriah (2024)

Már csak azért is formabontó a tripla Puskásra készülődő Azahriah története, mert láthatóan nem buzog benne a késztetés, hogy hosszan beszéljen magáról vagy hogy egyáltalán beszéljen. Pedig annál, hogy a menedzserei sztoriznak róla, még az is izgalmasabb lenne, ha csak mutogatná a kedvenc YouTube-videóit, vagy nézhetnénk, ahogy fifázik. Miközben a dokumentarista, fikciós és zenés elemek éppen esnek szét, a megrendezhetőség dilemmáiról egy Yettel-szponzorációs jelenetben vall megrendítően a film.

9. HENRI (2018)

A Henri Gonzo-film nagysága a többi zenés dokumentumfilmhez viszonyítva mutatkozik meg igazán. Keveset beszél és sokat zenél benne alanyunk, ami egyébként is az ideális arány, anya helyett pedig a nagymama nyilatkozik, és még az is kiderül, hogy szimpatikusan és erősen buliznak Henri barátai, amivel köröket vernek azokra a bandákra is, akik nem is raknak mediterrán ritmusokat egy tropical-indie zenekarba, és bizonyára drogot sem fogyasztottak soha. (A teljes filmet itt lehet megnézni.)

8. Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. (2025)

Kovács Ákos meglepően karizmatikus alany, még ha a saját történetének kizárólagos narrátoraként azért nem olyan nehéz jó színben feltüntetnie magát. A létezés szakralitásáról szóló fejtegetéseit szépen kiegyensúlyozó archív Bonanza Banzai-felvételek és a tényleg érdekes anekdoták okán egészen az utolsó 15 percig egyébként nem is rossz nézni az Ákos-filmet. De sajnos nincs annyi szintipop a világon, amiért még azt is érdemes lenne hallgatni, hogy a kultúrharcosba oltott filmrendezővé avanzsáló Ákos hirtelen József Attila nyomán a szavak becsületéről és a konzervativitás forradalmáról kezd el kontextus nélkül magyarázni, mintha ez lenne az aktuális láz.

7. T. Danny - A maszk mögött (2026)

Kifejezett öröm, hogy a T. Dannyről szóló kétrészes dokumentumsorozatnak például van témája. A drog és az orr dramaturgiai íve mellett pedig végre egy sorozat, ami adekvátan dolgozza fel az r/talk_hunfluencers emberi pszichére gyakorolt káros hatásait. A pörgős vágások miatt csak a második rész felé kezd unalmas lenni, hogy még mindig arról van szó, hogy T. Danny letért a helyes útról. De már jobban van, lesz orra is, és jól esett neki kiadni magából ezeket a dolgokat, ami örvendetes. (A második részt itt lehet megnézni.)

6. #Sohavégetnemérős (2016)

A Wellhello-slágereket nagyrészt ártalmatlan szkeccsekkel vegyítő film szép lenyomat egy már letűnt korról, ahol még skype-oltak az emberek és új volt a Tinder. Nagy szerencséjére ez a műfaji invenció megszabadítja a beszélőfejes zenészinterjúktól, amiknél még egy randizó bagel is izgalmasabb téma, hát még egy szupermarket. Ráadásul sok benne a zene, és senkinek nincs benne az anyja, ami szintén plusz pontot ér.

5. Magyar nemzeti hip-hopot! Bëlga - Őstörténet (2022)

A Bëlga-dokumentumfilm a hazai zenés doksik kilencvenkilenc százalékát már a helyszínválasztásaival is lekörözi, hiszen az interjúszék elhagyásával óriási távlatok nyílnak meg. Legnagyobb előnye azonban, hogy nem fél riportalanyait addig beszéltetni, amíg a magukat vicces-polgárpukkasztó buddhistákként pozicionálni próbáló tagokról ki nem derül, hogy amúgy sótlan nyárspolgárok. Így az is dicsérendő, hogy ezáltal aktívan leszoktat a Bëlga-hallgatásról.

4. Carson Coma - A zámori meló (2023)

Ebben a mezőnyben már az is high concept, ha van concept, ami jelen esetben az, hogy a Carson Coma tagjai beköltöznek egy kastélyba, hogy felvegyenek egy lemezt. Stúdiózás helyett visszafogott bulizás fél órában, klipes betétekkel, ahol hálistennek a zenecsináláson van a hangsúly, és ez már kapásból sokkal érdekesebb, mint bármi más téma egy zenekarral kapcsolatban.

3. Rapháború (2014)

A készülő Curtis-film tekintetében kötelező irodalom, a műfaj nagy klasszikusa, az etalon, a magyar YouTube egyik csúcspontja a Rapháború. A 2010-es évek beefjeit, abszurd és kicsinyes figuráit bemutató film, amiben direktben megkérdezi Mr. Busta, hogy de ugye a 150 ezret hoztátok-e, és ami maga a bizonyíték arra, hogy nehezen hallgatható zenéről is lehet nagyon jó anyagot csinálni.

2. Kurtág-töredékek (2026)

A legnagyobb élő magyar komolyzenészről szóló portré nemcsak beavatás a Kurtág-hallgatásba, de azt is pontosan tudja, hogyan érdemes megközelíteni alanyát: gukkerek, szerelmek, szétpedálozások, világítótornyok, kolindák és megbánások tűzdelik Kurtág nézéseit.

1. Pogány Induló - Vajon mit mondana anya (2025)

Az HBO négyrészes sorozata az elmúlt évek egyik legambiciózusabb magyar dokumentumfilmes vállalkozása. Miközben a kamaszokból sztárt csináló zeneiparba legalább annyira belelátunk, mint a meglepő családi dinamikákba, a teljes kitárulkozás és a teljes kiégés között lavírozó, pofátlanul jófej Pogány Indulónak nem lehet nem szurkolni, hogy lehetőleg élje túl egy darabban ezt a hírnévdolgot.

Bertók Flóra