„A Hainin olyan volt, mintha megnyertük volna a lottót” – Daliborovo Granje-interjú

Aki szereti a pszichedelikus zenéket, annak Csáktornya nem csak a Zrínyikről híres: innen jön a horvát Daliborovo Granje is, akik egészen sajátosan, muraközi, balkáni és közel-keleti dallamokkal játsszák a progresszív-pszichedelikus rockot. Hainin című albumuk az elmúlt évek egyik nagy slágere volt a YouTube-on, ahol már több mint egymillió lejátszásnál tart, szeptember 5-én pedig végre Magyarországon is fellépnek – a pusztazámori kastélyban, a Jam In The Psych Castle fesztiválon. De miért köszönhetik az Osztrák-Magyar Monarchia egyik rabjának a sikerüket? Miért őrülnek bele majdnem egy-egy riffjükbe, és miért nem hajlandóak egy e-mailt se írni, hogy előrébb jusson a zenekar? A Daliborovo Granje dobosával, Andrija Munđarral beszélgettünk – és mint megtudtuk, ez már önmagában is kuriózum.

Egyetlen interjút találtam veletek, amit azzal köszöntetek meg az It's Psychedelic Baby magazinnak, hogy ez volt az első interjútok. Hét évig senki se keresett titeket?

Senki. De mit lehet tenni? Nem keressük görcsösen a lehetőségeket. Ha szembejön valami, annak örülünk, ha nem, akkor csináljuk tovább a dolgunkat. Azóta volt egyébként egy szerb interjúnk is, szóval ez a harmadik, amit életünkben adtunk.

A Muraközből jöttök. Mennyit jártatok át Magyarországra?

Gyerekként egész sokat, mert Csáktornyán nőttünk fel, a magyar-horvát határ közelében, és általában Budapestről repültünk, ha utaztunk valahová. Pár éve Szegedre is eljutottam az előző, Emphasis nevű posztmetál bandámmal egy kisebb európai turné keretében – jó buli volt. Én máig Csáktornyán lakom, itt alapítottam családot is: sok a zöld, nagy a nyugi, és alig pár órára van Budapest, Zágráb, és Ljubljana, ha ki akarok mozdulni. Csáktornyán van underground zenei élet is, lehet koncertekre menni, és itt a Zrínyi-kastély is.

Nektek is meg kellett tanulni a Szigeti veszedelmet a suliban?

Ott volt a kötelező olvasmányok között, de én elblicceltem. A szigetvári ostrom záródalát viszont el kellett énekelnünk Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinski (Zrínyi Miklós) című operájából az egész osztály előtt. Elég ciki volt, mert én csak gimiben kezdtem el zenélni, szóval nem voltam valami ügyes. Persze van, aki szerint még most sem tudok zenélni, mert a dobosok nem zenészek. (nevet)

Andrija Munđar.

Hogyan indult a Daliborovo Granje?

A csáktornyai Ifjúsági Központnak (CeZam) van egy alternatív kulturális és ifjúsági klubja, a Klub Prostor, ami koncerteket és egy fesztivált is szervez. Diplomázás után nem volt semmi dolgom, ezért csatlakoztam hozzájuk, és megismertem más zenészeket, akikkel jam sessionöket tartottunk. Így találkoztam a basszusgitárosunkkal, David Lesjakkal: sörözgettünk, és megbeszéltük, hogy csinálhatnánk egy zenekart. Másnap fogtam a dobcuccomat, és elmentem hozzá, ő meg csak nézett, mert elfelejtette az egészet. (nevet) De belevágtunk, és elhívta a két gitárost, Filip Topleket és Alan Horvatot, akikkel korábban egy másik zenekarban, az Entripben volt együtt. Nem beszéltünk meg semmit, hogy milyen zenét fogunk játszani, csak nyomtuk, ami jött belőlünk. Ezekből a jammelésekből nőtt ki a zenekar. Kezdetben csináltunk pár feldolgozást is, népdalokat ültettünk át pszichedelikus rockba, de a lényeg a jammelésen volt – pár hónap alatt meg is született ezekből az első lemezünk.

A többiek mesélték, hogy már az első jammelésetek 7/8-adban volt, te pedig kapaszkodtál rendesen.

Van egy régi macedón népdal (Ne Si Go Prodavaj Koljo Ćiflikot), ami végül rákerült az első lemezünkre. A többiek már ismerték, de nekem fogalmam se volt, hogy mit kezdjek a 7/8-os ütemmel. Számomra ez tiszta sci-fi volt, mert előtte punkzenekarokban játszottam. De nagyon jó kihívás volt, hogy kitaláljam, mit doboljak rá. Feldolgoztunk egy muraközi népdalt is, a Ljubav Se Ne Tržitet. Szuper élmény volt, és a hangszerelés is kifejezetten jól sikerült, úgyhogy ezt is felvettük a debütalbumunkra.

Sok kelet-európai és közel-keleti népzenét hallgattok, így szivárogtak be ezek a hatások a dalaitokba?

Igen, de nekem ez is új volt. Punkzenekarokon, Offspringen és Green Dayen nőttem fel, és úgy voltam vele, hogy a népzene parasztoknak való, ami egy elég gyökér hozzáállás. Aztán egyszer lementem egy próbára, és valami fura zene szólt: egy bosnyák népdalénekes száma sok harmonikával és enyhén pszichedelikus riffel, de közben ez egy olyan népdal volt, amit a kávézókban hallgatsz, miközben iszogatsz. Benyitottam a basszusgitárosunk szobájába, hogy „ez meg mi a szar?”, és akkor jött az a pszichedelikus téma, és totál beütött a zene.

Utána én is elkezdtem kafana zenét és olyan népdalénekeseket hallgatni, mint Toma Zdravković, vagy Šaban Šaulić – meg a szerbiai Guča Fesztivál trombitásait. Ez a zene óriási inspiráció számunkra. De nemcsak a balkáni népzene, hanem úgy en bloc a világzene: ott van a közel-keleti vonal, mint Dhafer Youssef, vagy a kubai, a kolumbiai és a chilei zenék. Imádjuk a chichát is, a Chicha Dust ¡Live at the Dust Ballroom! lemezét rongyosra hallgattuk. Ez tulajdonképpen híres chicha dalok gyűjteménye, amelynek a számai mind fent vannak az eredeti chicha dalokat tartalmazó, alapműnek számító Roots of Chicha válogatáson is, csak a Chicha Dust rockosabban játszotta őket, miközben az eredeti hangulatot is megőrizték. Ez ránk is hatott, de nem közvetlenül – nem lesznek chichás grúvok vagy riffek az új albumon –, hanem egy finomabb, burkoltabb formában.

Amikor elkezdtetek jammelni, éreztétek, hogy ez a muraközi pszichedelikus rock, amibe ilyen jól belefűztétek a különböző népzenei hatásaitokat a Balkántól a Közel-Keletig, egy különleges keverék, vagy Horvátországban sokan játszanak hasonló zenét?

Nem gondolkodtunk azon, hogy milyen stílusba illik a zenénk. Őszintén szólva eszünkbe se jutott, hogy ezt hallgatni fogják emberek, mert az egész abból született, hogy pár frissen diplomázott srác összejött jammelni meg sörözgetni egy garázsban. Amikor a Daliborovo Granje indult, nem sok ilyen zenekar volt, de mára lett pár, például a nemanja vagy a Nemeček. Minket egyébként egy régi jugoszláv zenekarhoz, a Leb i Solhoz szoktak hasonlítani, meg a szerb gitár Radomir Mihailović, azaz Točak nagyhatású progresszív rock és jazz-rock zenekarához, a Smakhoz.

Ha nem hittétek, hogy bárki is hallani fogja a zenéteket, mit szóltatok hozzá, amikor a második lemezetek, a Hainin bepörgött a YouTube-on? Már 1,1 millió lejátszásnál tart, és kultikus lemez lett a pszichedelikus zenék rajongói körében.

Nagyon örültünk neki, de hihetetlennek tűnt az egész. Olyan volt, mintha megnyertük volna a lottót. Egy hónapig képtelenek voltunk zenélni a próbákon, csak dumáltunk, hogy mi legyen most. Élveztük a sikert, de ettől nem változott semmi. Soha semmiféle PR-t nem csináltunk a zenekarnak. Lehet, hogy ez hülyeség, de nem írtunk e-maileket, hogy felléphessünk itt vagy ott. Akkor játszottunk, ha valaki hívott. Ha senki se hívott, akkor nem koncerteztünk. Úgy voltunk vele, hogy ha bármiféle reklám nélkül eljutottunk idáig, akkor csináljuk továbbra is így, és majd megyünk azzal, amit elénk sodor az élet. Nem engedtük, hogy a fejünkbe szálljon a siker.

Szerinted miért lett ekkora siker a Hainin?

Szerintünk a borító adta el. Szép, figyelemfelkeltő, a zene pedig valószínűleg bejött az embereknek, és az algoritmus tette a dolgát. Ez volt az egyetlen saját kezdeményezésünk: felvettük a kapcsolatot Richarddal, aki az Underrated Albums YouTube-csatornát üzemelteti, mert elég nagy gázban voltunk. Volt egy félreértésünk a kiadóval, hogy hogyan is néz majd ki a lemezmegjelenés és a promóció Horvátországban. Úgy volt, hogy lesznek interjúk és lemezkritikák, de végül nem történt semmi, és iszonyat dühösek voltunk. Már egy ideje követtem ezt a csatornát, és úgy voltam vele, hogy írjunk neki, hátha feltölti. Be is ütemezte a premiert, és amikor kiment a videó, folyamatosan nyomogattuk a frissítést. Volt pár nap, amikor akárhányszor ráfrissítettünk, több ezerrel nőtt a lejátszások száma. Tiszta őrület volt. „Ez most tényleg velünk történik?”

A basszusgitárosunk Szerbiában játszott az előző zenekarával, és odajött hozzá egy srác, hogy „Na, mi a titok?”. „Mihez?” „Hogyan lett ekkora nézettségetek?” „Hát, feltöltettük a csatornára, és magától beindult.” „Ugyan már, ne hazudj! Nekem is van zenekarom. Mennyit fizettetek érte?” Az emberek nem hitték el, hogy mi egy ujjunkat se mozdítottuk.

A borítónak biztos nagy szerepe volt abban, hogy az emberek rákattintottak az albumra, a nevetek pedig – és a zene is – elég egzotikusnak hangzik a nyugati hallgatók számára. Vicces egyébként, mennyien kérdezgetik a mai napig, hogy ki az a férfi a borítón.

Sajnos mi se tudjuk. Ez egy rabosítási fotó a 19. század elejéről. Annyit tudunk csak, hogy valahol az Osztrák-Magyar Monarchia területén készült egy férfiről, akit bebörtönöztek.

Hol találtátok a fotót?

Valahol a Redditen. A saját szórakoztatásomra szoktam photoshoppolgatni képeket. Ezeket nem töltöm fel sehová, de pár jamünknek így lett borítója. Ha meglátok egy képet, beugrik, mit lehetne kivágni belőle, vagy mivel párosítanám össze, és lementem egy hatalmas adatbázisba. Már kész voltunk a Haininnel, és kellett egy borító, ami az első albumnál is nehéz kör volt. Sokat vitatkoztunk rajta, mert a srácok mindig úgy voltak vele, hogy „ó, ez tök jó, de nem pont ilyesmire gondoltam”. Semmi konkrétumot nem mondtak, csak hogy nem ilyesmire gondoltak. Úgyhogy a Haininnál megmutattam nekik a fotós mappámat, hátha találnak benne valamit, amit összemontázsolhatunk. Kiszúrtuk ezt a rabosítási fotót, és Alan egyből mondta, hogy „nézd már ezt a faszit!”. Az eredeti ötlet az volt, hogy kitakarjuk a szemét, mintha cenzúrázva lenne, de ettől a kép rengeteget veszített az érzelmi erejéből. Úgyhogy kivettem a kitakarást, és kávéfoltból raktam egy glóriát a feje köré, és kész is volt.

Az albumhoz választott Milosav Popadić-idézetnek van valamilyen mélyebb jelentése? „A ko noću ide bez fenjera, zna se – lopov je i hainin. / „Aki pedig lámpás nélkül jár az éjszakában, arról köztudott: tolvaj az és áruló.”

Egy régi jugoszláv könyvben bukkantunk rá a haininre. Ez egy archaikus szó, ami árulót jelent. Instrumentális zenekarként a legnagyobb kihívás elnevezni a dalokat. Van, amikor meghagyjuk a munkacímet, amit poénból adtunk neki, de van olyan is, hogy hosszasan keresgélünk. Ennek a verseskötetnek a végén volt egy szószedet az ismeretlen vagy régies szavakkal, és ott találtuk a hainint, meg a meharát is, ami kocsmát jelent, és a nyitódalnak lett a címe.

Van egy jamünk, aminek a borítója egy fotó ebből a könyvből, a számcímek pedig ebből a szószedetből származnak. Ha megnézed, az utolsó a Hainin, ami az első verziója volt a számnak. Elég hasonló, mint ami felkerült a lemezre, csak ezt még mobillal vettük fel a próbatermünkben. Így szoktuk: jammelünk, aztán visszahallgatjuk, hogy mit játszottunk, és az érdekes részekből dalok lesznek.

És az idézet?

Azt később találtuk, és hozzápasszintottuk az albumhoz. Eredetileg szerettünk volna egy sztorit kerekíteni az album köré, hogy könnyebb legyen elnevezni a számokat. Ebből megmaradtak motívumok, mint a Mehana (Fogadó), ami a Sjenka u Mehani (Árnyék a fogadóban) címében is felbukkan, szóval néhány kép ismétlődik, de sztori nem lett végül. Nincs mélyebb jelentése az idézetnek vagy a számcímeknek, de pont ez a szép az instrumentális zenében: a dalok címe csak egy jelzés, ami eligazítja a hallgatót, de aztán teljesen szabadon értelmezheti a zenét, és élheti meg benne az érzelmeit.

Hogyan született meg a Hainin?

Még a régi próbatermünkben vettük fel, ami egy fabarakkban volt. Sok bulit tartottunk ott, amire elhívtuk a barátainkat is – az egy jó időszak volt. Mi vettük fel az első lemezünket is, ami egy nagyon gyors és nagyon nehézkes folyamat volt, de ehhez képest szuperül sikerült a lemez. A Haininnál már kicsit több tapasztalatunk volt, de ahogy belekezdtünk, rájöttünk, hogy még mindig szart se tudunk a lemezfelvételről vagy a produkciós munkáról.

Az volt a terv, hogy mi leszünk a lemez producerei, de rengeteget veszekedtünk, mert nem tudtunk megegyezni, hogy a daloknak melyik verziója kerüljön fel a lemezre. Egy zenész nem tudja objektíven megítélni a saját számait, mert olyan régóta bennük él, hogy nem érzi, mikor van kész a keverés. Hallgattuk a számokat, és azt gondoltuk, hogy ez tök jó, de lehetne még jobb is. Persze, hogy lehetne, de tudni kell azt is, hogy mikor érdemes befejezni. Mi nem tudtuk, úgyhogy kerestünk egy producert, aki segített választani a három-négyféle keverésből.

Akkor ezért készül már hat éve a Hainin folytatása is?

Egyesek szerint túlbonyolítjuk a dolgokat, és túl lassúak vagyunk, de szeretnénk, hogy minden apró részlet a helyén legyen. A daloknak tökéletesnek kell lenniük – nincs más opció. Az új album amúgy már kész van, csak fel kell vennünk. Ez a folyamat még kimerítőbb volt, mint a Hainin elkészítése, mert most már sok mindent jobban tudtunk, és rengeteget szöszöltünk azzal, hogy az ütem hangsúlyozása, a dallammenet, minden pont jó legyen. Volt, hogy több próbán át gyúrtunk egyetlen riffet. Majdnem beleőrültünk. Folyamatosan ott motoszkált a fejemben az a dallam, nem tudtam kiverni belőle. Ráadásul néhány dallam annyira komplex volt, hogy alig tudtam kitalálni a pontos ütemet. De ez is a folyamat része.

Aztán felvesszük a dalt, kibontunk egy sört, visszahallgatjuk a számot, és megbeszéljük, hogy az intró ebben a felvételben jó, a bridge a harmadik verzióban stb., és ezekből összerakjuk a szám tökéletes verzióját. Nagyon aprólékosak vagyunk. Nem sürget minket senki, hogy adjunk ki valamit, vagy hogy koncertezzünk. Ha kész vagyunk, majd ráérünk akkor beszélni arról, hogyan jelenjen meg, és mikor lépjünk fel. A lemezfelvételben pedig segíteni fog nekünk a hangmérnökünk.

Zeneileg mennyiben lesz más az új lemez, mint a Hainin?

Megmaradt a hangzásunk, de az egész produkció szintet lépett. Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy az új lemez sikerült.

Éreztetek magatokon nyomást, hogy hogyan fogtok egy olyan jó albumot folytatni, mint a Hainin?

Nem gondolkodtunk ezen. Lehet, hogy ez önzőség, de elsősorban magunknak zenélünk. Barátok vagyunk, akik egyszerűen szeretnek együtt játszani. Kettőnknek már gyerekei vannak, az egyik gitárosunk pedig orvos Zágrábban, és heti néhány alkalommal 24 órás ügyeleti műszakai vannak, és amikor végzett, lejön Csáktornyára és játszunk. Ez a zenekar arról szól, hogy kieresszük a gőzt.

Mondtad, hogy a Hainin után egy hónapig csak agyaltatok, hogy mit csináljatok ezután, de végül visszautasítottatok egy európai turnét, mert nem tudtátok összeegyeztetni a civil munkátokkal. Nem bántátok?

Turnézni mindig nagy kaland: eljutsz új helyekre és találkozol új emberekkel, miközben azt csinálod, amit szeretsz. De az a turnéterv nem volt reális, mert családunk van, és a körút sem volt rendesen megszervezve. Ha két hétig turnézunk és több ezer km-t vezetek, nem úgy akarok hazajönni, hogy még én fizettem rá az egészre. Persze ez jó lehetőség lett volna, hogy eljuttassuk új emberekhez a zenénket, de a mi helyzetünkben nem volt szükségünk promóra, mert a Hainin már így is rengeteg új hallgatót és koncertajánlatot hozott nekünk. Ha más élethelyzetben lennénk, vagy egy kicsit fiatalabbak, valószínűleg elfogadtuk volna az ajánlatot, de nekünk a munkahelyi szabadságok összehangolása is nehézséget okozott, és nem volt nagy dilemma visszautasítani egy rosszul szervezett turnét.

Ezenkívül a vinylmegjelenésről agyaltunk abban a hónapban, ami nagy álmunk volt. Ki is jött a Hainin bakeliten, és örültünk, hogy az első nyomást már az elővásárlás során elkapkodták.

A YouTube-sikert mennyire tudjátok kamatoztatni? Megjelenik koncerteken is ez a közönség?

Igen, a legutóbbi pár koncertünk kifejezetten nagyot ment. Belgrádban telt házunk volt a Dorćol Platzon 600 emberrel, Zágrábban a Boogalooban 700-an voltak. A szomszédos országokból is szoktak jönni a koncertjeinkre, sok barátunk van például Szerbiában. Amikor összejött az első belgrádi koncertünk, és megkérdezték, kivel szeretnénk fellépni, azonnal rávágtuk, hogy a Moussakával, annyira beleszerettünk a zenéjükbe. Végül egy nappal korábban mentünk oda, kibéreltünk egy éttermet, elhívtuk a srácokat, és csaptunk egy nagy bulit. Ők is nagy rajongói a mi zenénknek, szóval oda-vissza fanboykodtuk egymást.

Albummegbeszélés az új trombitással, Valdemar Kušannal.

Mivel készültök a Jam In The Psych Castle fesztiválra?

El fogjuk játszani a teljes új albumot az elejétől a végéig, a ráadásban pedig egy dalt a Haininról. Szerettünk volna játszani régebbi számokat is, de ez az évünk elég hektikus volt. Új trombitásunk lett (Valdemar Kušan), akivel még keveset tudtunk próbálni, és először az új dalokat kellett megtanulnia, mert a fesztivál után megyünk stúdióba, hogy felvegyük az új albumot. De ha megleszünk vele, akkor akár egy kétórás műsort is össze tudunk majd állítani, és reméljük, hogy Magyarországra is visszatérhetünk majd. 

interjú: Soós Tamás

„MEGHÍVTAK EGY MAGYAR KASTÉLYBA JÁTSZANI, HOGY MONDHATNÁNK ERRE NEMET?” – YURI GAGARIN-INTERJÚ

Jam In The Psych Castle
Fellépők: Yuri Gagarin, Weedpecker, Daliborovo Granje, The Spacelords, Spaceslug, Jü, Qualitons stb.
Helyszín: Öreg Tölgy Kastély-Fogadó, Pusztazámor
Időpont: 2026. szeptember 4-5. (péntek-szombat) 15.00-02.00
Belépő: 17990 Ft (napijegy), 34990 Ft (kétnapos bérlet)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

A fesztiválról ITT, ITT és ITT írtunk, minden további infó a Jam In The Psych Castle honlapján.