„Akkor vagyok igazán elégedett a saját szövegeimmel, ha érzem bennük azt a ritmust, azt a torokszorító feszültséget, ami egy jól felépített, nyolc-tíz perc fölötti Rosetta-, Cult of Luna-, Inter Arma- vagy Minsk-számot jellemez” – mondja Kiss Tibor Noé, aki nemrég legzeneibb regényéhez, az Olvadáshoz egy válogatáslemezt is kiadott olyan előadókkal, mint a Thy Catafalque, a Leukémia vagy Pándi Balázs. Ennek örömére kifaggattuk kedvenc zenéiről. Mi köze a Neurosisnak egy rossz versért nyert bécsi úthoz, miért hallgat sötét ambientet írás közben, és melyik lemeztől lesz boldog? Ez a cikk először a Recorder magazin 136. számában jelent meg.
Első zenei emlék
Apám folyton Queen-lemezeket hallgatott, anyám a nyolcvanas évek popszámait. A Svájcba disszidált rokonainktól kaptunk egyszer egy videókazettát, amire az MTV-ről vettek fel klipeket. Voltak rajta marha jó dolgok (Duran Duran, A-ha) és persze borzalmak is (Rick Astley).
Első lemez, ami saját pénzből vettél
Neurosis: Enemy of the Sun. Bécsben vettem meg, ahová úgy jutottam ki, hogy megnyertem a Metal Hammer és a Headbanger lemezbolt közös verspályázatát (rémrossz versek voltak). Alig vártam, hogy otthon meghallgathassam, de nem tetszett. Csak két évvel később, tizenkilenc évesen értettem meg, hogy mi ez az egész. És ez rögtön meg is változtatta a zenéhez való viszonyomat, onnantól kezdve azokra a zenékre kezdtem el figyelni, ahol az alkotók a saját határaikat feszegetik.
Első zenekar, amiért rajongtál
Paradise Lost. A Gothic album miatt. Vagy az Ossian, de akkor még gyerek voltam.
Meghatározó koncertélmény nézőként
Nehéz kérdés. Volt egy VHK-koncert valamikor a kilencvenes évek közepén a Nyugati mellett, egy sátorban. Teljes improvizáció, egy óra katarzis, sosem hallottam még azelőtt ilyesmit. Aztán egy klasszikus: az 1999-es Neurosis-koncert az Almássy téren. Mono az A38-on, 2004 körül. A közelmúltból a Swans Zágrábban (2023), egészen elementáris (és fülsiketítő) volt. Inter Arma a Dürer Kertben. Ahogy azok a fickók egymásra vannak hangolódva, és amilyen energiájuk van. Illetve a tavalyi Fekete Zajon az Imperial Triumphant. Három jazz-zenész, akik külön-külön jazzt játszanak, de ha összerakod az egészet, akkor valami furcsa, avantgarde black metal lesz belőle. Az art deco-maszkokat külön imádom, és nálam van a pezsgősdugó is, amit a koncert közben a nézők közé lőttek.
Kedvenc metállemez
Annyiféle metál van. Ha death metal, akkor az Obituarytől a Cause of Death. Ha thrash, akkor a South of Heaven a Slayertől. Klasszik heavy metalban mindenképpen egy Iron Maiden, például a Somewhere in Time, ami egyébként szerintem kicsit space-rockos hangzású. Na és a doom. Ott mindenképpen a Cathedraltól a Forest of Equilibrium. Az utóbbi tíz-húsz évben inkább a mindenféle, metálból kiinduló dolgokért rajongok. Nagyon izgalmasnak tartom a pszichedelikus black metalt, például a Blut Aus Nordot. A Disharmonium – Undreamable Abysses igazi mestermű. Aztán még ott a Wake/Lift (Rosetta), a Through Silver in Blood (Neurosis) és az Ordo ad Chao (Mayhem), ezek a legsötétebb, legsúlyosabb dolgok, a Mayhem már szinte gonosz. Ja, és az Imperial Triumphanttól a Goldstar, ami sokkal nyitottabb, szabadabb, de azért kellően sötét.
Kedvenc magyar lemez
Trottel: Borderline Syndrome. Leukémia: Közel a fejhajlító-géphez. Thy Catafalque: Sgúrr. Bizottság: Kalandra fel! Úgy nagyjából.
„IDEGSÁRBA LÉPSZ” – KISS TIBOR NOÉ A LEUKÉMIA DALSZÖVEGEIRŐL.
Kedvenc ambientlemez
A Treha Sektoritól bármi, egészen zseniális a pasas, még a saját légzése is önálló hangszerként értelmezhető a zenéjében. Keosz: AVA. Ő egy szlovák srác, és ez a lemez kicsit a poszt-rockkal határos. Biztos furcsa, hogy éppen egy ambientlemezre mondom ezt, de az egyik legérzelemgazdagabb zene, amit ismerek. Egyébként itt még fel tudnék sorolni több tucatnyi előadót (csak néhány: Abul Mogard, Desiderii Marginis, Phonotek, Thomas Köner, William Basinski, Tim Hecker, Biosphere). A munkám kilencven százalékban olvasásból és írásból áll – és ezek közben csak ambientet (dark ambientet) vagyok képes befogadni, az lassít le, az segít koncentrálni.
Kedvenc poplemez
Ladytron: Velocifero. Úgy mondanám, mindent nagyon bírok, ami darkpop, mondjuk az electroclashtől egészen Björkig.
Kedvenc elektronikus zene
Egy időben sokat hallgattam elektronikus zenét, például Amon Tobint, de mostanra eltávolodtam a műfajtól.
Kedvenc dalszövegíró
Nem vagyok szövegorientált zenehallgató.
Zenész, akit a leginspirálóbbnak tartasz most
Paul Masvidalt, a Cynic alapítóját. Az Ascension Codes című lemez még a századik meghallgatás után is rejt magában izgalmat, váratlan fordulatot, egy addig nem felfedezett motívumot. Semmihez sem fogható éteri lebegés az egész, földönkívüli élmény. Irigylem azt a szabadságot, amivel ő alkot.
Dal, amit bárcsak te írtál volna
Ezt a kérdést kifordítanám. Akkor vagyok igazán elégedett a saját szövegeimmel, ha érzem bennük azt a ritmust, azt a torokszorító feszültséget, ami egy jól felépített, nyolc-tíz perc fölötti Rosetta-, Cult of Luna-, Inter Arma- vagy Minsk-számot jellemez.
Zene, amitől boldog leszel
A Fields of the Nephilimtől két összetartozó szám: Wail of Sumer és az And There Will Your Heart Be Also. Azt hiszem, ezt a két számot hallgattam meg életemben a legtöbbször. Hihetetlen mélységei vannak, egyszerre szomorú, szép, költői. Szóval boldoggá tesz.
Legjobb videóklip
Nem igazán nézek videóklipeket, de ha csak egyet lehet ajánlani, akkor legyen a Sigur Rós autós videója (Route One), amikor 24 óra alatt végigjárták Izland part menti főútját. Vannak fent a YouTube-on 6-10 órás részletek belőle.
Érdekes módon kamaszkoromban jobban izgatott a műfaj, emlékszem, milyen nagy hatással volt rám a Voivod Tribal Convictions klipje, amit még Nagy Feró mutatott be a közszolgálati tévében. A friss élményeim közül megemlítném a Treha Sektori klipjét, ami inkább egy élő felvétel a Pireneusokban: ezen a Rejet című lemez teljes egészét eljátssza. A pillanatnyilag az abszolút kedvenc nálam az Imperial Triumphanttől a Lexington Delirium című felvétel. A klipet a Rockefeller Towerben vették fel, ami egyszerre mutatja meg a zenészek New York- és art deco-rajongását. Mesteri!
Legjobb zene forradalamhoz
Godflesh. Segít feloldódni a tömegben. Jól passzol a meneteléshez.
A SÚLYOSNÁL IS SÚLYOSABB - GODFLESH-PORTRÉNK.
Dal, ami a legemlékezetesebb lassúzásod alatt szólt
Sose lassúztam.
Dal, aminek kívülről tudod a szövegét
Bobafett szövegeit nagyon bírom, de nincs kimondott kedvencem közöttük.
Kedvenc filmzene
Neil Young: Dead Man. A filmmel és Johnny Depp-pel együtt. Csodálatos.
Énekes, akinek a halála a legjobban megrázott
Chris Cornell. Gimnazistaként, egyetemistaként hatalmas Soundgarden-rajongó voltam. És, persze, Freddie Mercury, akiért apám rajongott. Amikor meghalt, egy napig meg sem szólalhattunk.
Zenész, akitől a legjobban meg voltál illetődve találkozáskor
Ritkán találkozom zenészekkel, és nem is vagyok megilletődős típus. Amikor bemutattak Bodor Ádámnak, aki a kedvenc íróim egyike, annyira hülyén viselkedtem, hogy azóta próbálom magamban visszaszorítani a megilletődést.
Minden idők legjobb lemeze
Fields of the Nephilim: Elizium. Olyan előadók és műfajok különleges szintézise (a Pink Floydtól a gótikus rockig), amik egyébként nem tartoznak a kedvenceim közé. Erről egyszer még írok egy esszét.
Lemezgyűjteményed legértékesebb darabja
Sajnos a lemezeim és kazettáim elvesztek az idők során.
Mit hallgatsz mostanában repeaten
A frissítésre szoruló dark ambient playlistemet.
Bűnös zenei örömöd
A vuvuzela és a witch house beatek.
interjú: Soós Tamás
headerfotó: Komjáthy Zsuzsanna
