„Meghívtak egy magyar kastélyba játszani, hát hogy mondhatnánk erre nemet?” – Yuri Gagarin-interjú

2026.08.23. 11:48, soostamas

yuri_gagarin_band.jpg

„Vannak svéd űrhajósok is, de ha Christer Fuglesangnak hívnák az együttest, az nem lenne túl jó név egy space rock zenekarnak” – mondja Christian Lindberg, a pompás nevű Yuri Gagarin alapító-gitárosa, akik súlyos, pszichedelikus space rockot játszanak örvénylő analóg effektekkel. 2015-ös albumuk, az At the Center of All Infinity a műfaj egyik legjobbja, és most végre Magyarországra is eljutnak: ők lesznek az első magyarországi pszichedelikus rockfesztivál, a Jam In The Psych Castle egyik főzenekara, amit a pusztazámori kastélyban rendeznek meg szeptember 4-én és 5-én olyan együttesekkel, mint a Weedpecker, a Spacelords, a Spaceslug, vagy a Daliborovo Granje. Christian a Recordernek elmesélte, miért tettek most kivételt a magyarokkal, mit tanult Ritchie Blackmore-tól, miért nem az űrről szól már minden számuk, és milyen Yuri Gagarin néven koncertezni, mióta kitört az ukrajnai háború.

Ritkán koncerteztek, ezért is kuriózum, hogy eljöttök a Jam In The Psych Castle fesztiválra. Ez lesz az első fellépésetek nálunk.

A járvány lelassította az életünket. 2016 és 2018 között, amikor a második lemezünk, az At the Center of All Infinity elég sikeres lett, jobbnál jobb ajánlatokat kaptunk. A következő lemezünk viszont 2020-ban jelent meg, és minden koncertünket törölni kellett a Covid miatt. Mivel játszani nem lehetett, elkezdtünk új dalokat írni, de pár éve kilépett a másodgitárosunk, és idő volt, mire megtaláltuk az utódját, Cedricet. Úgy döntöttünk, erre az évre nem vállalunk fellépéseket, hogy befejezzük az albumot, de megkeresett minket egy srác (Kutya), hogy szeretné, ha fellépnénk egy kastélyban, Magyarország első pszichedelikus rockfesztiválján. Hát hogy mondhatnánk erre nemet?

A Yuri Gagarin tökéletes név egy space rock zenekarnak, de gondolom, sokan hittek miatta orosznak titeket. Nem volt ebből problémátok, mióta kitört az ukrajnai háború?

Jogos kérdés, de nem. 2012-ben neveztük el a zenekart, még mielőtt az oroszok megszállták a Krímet. 2016-ban volt két koncertünk Oroszországban, ahol a riporter azt kérdezgette, hogy miért egy szovjet űrhajósról neveztük el a zenekart, mikor svédek vagyunk. Gagarin volt az első ember az űrben, mi pedig űrrockot játszunk, szóval én inkább azt nem értettem, hogy miért nem gondolt erre még más? A Yuri Gagarin eleve úgy hangzik, mint egy zenekarnév. Persze vannak svéd űrhajósok is, de ha Christer Fuglesangnak hívnák az együttest, az kissé nevetséges lenne – az nem túl jó név egy space rock zenenarnak. (nevet)

Sokszor szoktam írás közben hallgatni a zenéteket, meg vezetés közben is, de alváshoz is jó, és odafigyelve is tartogat egy csomó érdekességet.

Amikor elkezdtük a bandát, pont ez volt a koncepciónk, hogy a Yuri Gagarinnak mindenféle helyzetben működnie kell. Akkor is, ha épp felkeltél, vagy vezetsz, vagy buliban vagy, esetleg lefekvéshez hallatod. Olyan zenét akartunk játszani, amihez nem kell szétdrogoznod magad, de persze tolhatsz is valamit közben, és úgy is élvezheted. Egyszer láttam egy srácot, aki bevett egy kis LSD-t, és két vagy három különböző lemezjátszón ugyanazt az albumot pörgette, de nem szinkronban, hanem egy kicsit elcsúszva. Úgy tűnt, nagyon élvezi, én meg örültem, hogy tényleg minden helyzetben működik a zenénk. (nevet)

Néha írnak emberek, és megköszönik, hogy a zenénk elviselhetőbbé tette az életüket, ami sokkal többet jelent, mintha azt mondanák, hogy mi vagyunk a legjobb zenekar a világon. Az, hogy pusztán a zenéléssel segíthetünk másoknak, nagyon felemelő érzés.

MIT HALLGATUNK ÍRÁS KÖZBEN – YURI GAGARIN MELLETT?

A YouTube-on fent van fent egy korai koncertetek, amin az egyik gitárosotok egy Chewbacca-szerű jelmezben játszik. Eleinte próbálkoztatok ilyesmivel?

Igazából bokornak van öltözve. Mint amikor a mesterlövészek álcázzák magukat a földön fekve. De nagyon ritkán fordult elő, hogy beöltöztünk, mert a Yuri Gagarin a zenéről szól. Nem vagyunk annyira karizmatikusak, hogy a zenélés mellett még szórakoztassuk is a közönséget, ezért ebben sok vetítésre, lézerekre, füstgépekre és mindenféle pszichedelikus eszközre támaszkodunk. Néha például két stroboszkóp megy egyszerre, amitől olyan hatása lesz a koncertnek, mintha lassítva látnád az egészet.

34842521_1832243566797513_3242634969142525952_n.jpgYuri Gagarin, Christian a jobb szélen. Fotó: Clemens Mitscher / Rock & Roll Fine Arts.

Hogyan indult a Yuri Gagarin?

A dobosunkkal, Stefannal 2001-ben találkoztunk, amikor Göteborgba költöztem, és azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal együtt játszunk – 25 éve! Egy sima doom metal bandánk volt, amivel olyan jók akartunk lenni, mint a Sleep vagy az Electric Wizard. De nem ment, mert gyerekként én mindig a gitárszólózást gyakoroltam, és nem dalokat írtam. Ahhoz, hogy megtanuld, hogyan írj egy jó dalt, ötven rosszat meg kell írnod.

Rájöttem arra is, hogy több tehetségem van a pszichedelikus zenékhez, mint a súlyos doom metalhoz. Stoner és grunge zenekarokon nőttem fel, és persze rengeteg Black Sabbathot hallgattam, szóval inkább ez a klasszikus ősrock folyik a véremben. A death, black vagy thrash metalban amúgy is nehéz igazán kreatívnak lenni, mert túl szűk a skatulyájuk, és követned kell az íratlan szabályokat. Viszont a space rockban, vagy az experimentális pszichedelikus rockban – hívjuk akárhogy is ezt a zenét – végtelen szabadságod van. Ha egy black vagy death metalba stílusidegen riffet raksz, az elrontja a zenét, itt viszont bármit csinálhatsz, mert nincsenek szabályok.

LELKESEN MEGZENÉSÍTETTÉK A LEGVADABB LSD-TRIPEKET – HAWKWIND-PORTRÉNK

Mi volt a belépőd a pszichedelikus zenékbe?

A Hawkwind. Aztán meg hallottam egy helyi bandát itt Svédországban, az Uran GBG-t az egyik klubban, ahová sokat jártam. Vicces volt, mert ha láttam ott egy zenekart, ami tetszett, a többieknek tuti nem jött be. Ha pedig valamit utáltam, azt mások imádták. Az Urant viszont mindenki szerette. Arra gondoltam, hogy ilyet én is tudnék játszani, mert elég egyszerű zene. Felhívtam a dobosunkat, akivel akkor épp egy heavy/black metal zenekarban játszottunk, és elhívtam egy basszeros barátomat is, aki szerette a pszichedelikus zenéket, és elkezdtünk jammelni. Életemben nem éreztem még ilyen jól magam egy próbán. Ez volt az első instrumentális zenekar, amiben játszottam, és végre tudtam gitárszólókat játszani ahelyett, hogy valaki énekelne. Jó énekest találni amúgy is marha nehéz. Sokszor van olyan, hogy elindul egy zene, fasza a basszus, üt a riff, aztán bejön az ének, és hirtelen középszerű lesz az egész.

A Yuri Gagarinnál kezdettől fogva tudtátok, hogy nem akartok énekest?

Amikor elkezdtük a zenekart 2012-ben, az instrumentális bandák még nagyon rétegzenének számítottak. Alig volt közönségük. Az Earthless sok ajtót kinyitott előttünk: abban a zenekarban mindenki zseni a hangszerén, és elég népszerűek lettek. Mi is trióként indultunk, és már jól szóltunk úgy is, de úgy voltunk vele, hogy be kéne venni egy énekest vagy egy szintist, aki nemcsak billentyűzik, hanem mindenféle űrhangokat játszik. Megegyeztünk, hogy a billentyűs lenne a legjobb választás, és elhívtuk egy barátunkat, Robint.

Utána felvettünk egy demót a próbatermünkben, aminek szörnyű az akusztikája. Letettünk egy hordozható kis hangfelvevőt, amin csak két kis mikrofon van, és rögzítettünk három számot. Feltöltöttük őket SoundCloudra, és meglepődtem, hogy az emberek nemcsak meghallgatták, de még tetszett is nekik! Korábban mindig csináltam válogatáscédéket, amikre felraktam egy-két számot az aktuális zenekaromtól is. Nem árultam el, hogy én játszom bennük, hogy a barátaim elmondják őszintén a véleményüket, és soha nem kaptam pozitív visszajelzést. A Yurinál viszont a három szám után rögtön elkezdték kérdezgetni, hogy mikor jön ki az album. Akkor rájöttem, hogy ennek a zenekarnak van jövője. Ez volt az első alkalom, hogy sikerem volt a zenében, pedig 12 éves korom óta játszottam zenekarokban.

Hogyan élted meg, amikor a Yuri Gagarin – a maga szintjén – berobbant?

Iszonyú boldog voltam. Furcsa és kicsit őrült érzés volt, de nagyon örültem neki. A kiadó, amit eredetileg megkerestünk, azt gondolta, hogy nem lett valami jó az At the Center of All Infinity, de miután megjelent, kevesebb, mint egy nap alatt eladtuk az összes példányt belőle. Ez is sokkolt minket.

A 2010-es évek közepén a YouTube-algoritmus nagyon megtolta ezeket a zenéket: egy jó borítóval, egy klassz névvel és persze jó zenével milliós lejátszásokat lehetett hozni. Ti is éreztétek ennek a hatását?

Abszolút. Alig 3000 feliratkozónk volt a YouTube-csatornánkon, de egy éven át napi ezer stream jött a lemezre, és eljutott 700 ezerig. Aztán lecsökkent napi 10 streamre – szóval a századára esett vissza az elérése. Csavarhattak az algoritmuson is, de az is benne van a pakliban, hogy lett egy csomó új zenekar, akik hasonló zenét játszanak, és ezeken a platformokon egymással versenyzünk a figyelemért.

Az Earthless sikere tette a legtöbbet azért, hogy a hozzánk hasonló zenekarok egyáltalán létezhessenek, és albumokat jelentethessenek meg bakeliten, de talán nekünk is volt egy kis részünk abban, hogy a súlyosabb pszichedelikus space rock népszerűbbé vált. Sose volt hatalmas rajongótáborunk, de a zenekarok, akik tíz éve még előttünk léptek fel, ma már sokkal népszerűbbek nálunk. Persze, ők többet is koncerteznek és több albumot adtak ki. Talán ezért is maradtunk kis zenekar: nagy a konkurencia, és az emberek hajlamosak elfeledkezni a kevésbé aktív együttesekről.

Hogyan született meg az At the Center of All Infinity?

Egyszerre vettük fel azt a lemezt és a Sea of Dust EP-t, és két jó felvételt csináltunk minden számból. 7 számot rögzítettünk, két jó felvételben, és ennyi. Előtte heti kétszer próbáltunk három hónapon át, szóval a dalok benne voltak a kezünkben, és a gitárszólóimat is megírtam, begyakoroltam. Pont ebből lett a probléma, mert egy idő után már nem élveztem ugyanazt játszani estéről estére a koncerteken. Ezért a harmadik albumra csak heti egyszer próbáltunk, és ettől az egész szórakoztatóbbnak és kicsit kísérletezősebbnek érződött. Az Outskirts of Reality nem emiatt nem lett annyira sikeres, de talán ennek is volt szerepe benne. Meg annak is, hogy az első két lemezen volt egy sajátos hangzásunk, amiről rögtön felismerted, hogy ez a Yuri Gagarin. A riffek szinte mindig ugyanabban a hangsorban, a fríg skálában mozogtak. A harmadikon elkanyarodtunk ettől egy kicsit, hogy ne ismételjük magunkat.

Egyszer mondtad, hogy Ritchie Blackmore-nak hatalmas hatása volt a Yuri Gagarinra. Konkrétan annak, ahogy a korai Rainbow-lemezek szólóiban a domináns fríg skálát használta.

A riffeket sima frígben írom, ami egy moll hangsor, a szólók viszont domináns frígben vannak, ami egy dúr hangsor. A sima mollban ugye van egyfajta szomorúság, a dúr meg vidámabb – de ha domináns frígben játszol, a második hang közvetlenül az első mellett van, így szinte még mollosabban hangzik, mint a sima moll skála. Sokkal több erő, nyersesség és gonoszság van benne. Elég nehéz megtanulni a domináns fríget a gitárnyakon, mert amúgy nagyobb távolságok vannak a hangok között, de ha megszoktad, érezni fogod, mennyire hatásos.

Nagyon szeretem Ritchie Blackmore-t, de igazából egy száma volt ebben a skálában, ami megfogott: a Stargazer a Rainbow Rising albumról. Amikor ezt a skálát játszom, azt próbálom csinálni, amit ő is abban a számban. De a mi zenénk teljesen más, mint a Rainbow-é, ezért teljesen másképp is fog hangzani, és nem tűnik úgy, mintha utánoznék valakit. Hasonlóan szólózom, és keményen pengetek – ami elképesztően erőteljes érzés, és nagyon könnyű kifejezni magad ezzel a skálával –, de azért rengeteg más dolgot is játszom a domináns frígen kívül: előkerül a pentaton, a hexaton, az eol, és néha talán a dór skála is, meg a harmonikus moll és mixolíd. Az alapskálám valójában az eol, ami a természetes moll. Ha otthon gyakorlok, szinte soha nem játszom domináns fríget. De a Yurival más, mert olyan nagy erő van a zenében, hogy én is ezt próbálom hangsúlyozni.

Rengeteget szólózol a Yuriban, ami a pszichedelikus billentyűs effektekkel ad egy kavargó, örvénylő érzést a zenének.

Azért szólózok ennyit, mert irtó szórakoztató és teljesen kötetlen. Már az elején megbeszéltük, hogy max. három gitárszóló lehet egy dalban, ami szerintem jó ötlet, mert ha folyamatosan szólóznék, az nem hangzana olyan jól. Volt, aki azt mondta, hogy csak a szólók miatt hallgatja a Yuri Gagarint, de ez nem fair a többiekkel szemben. Gyakori félreértés, hogy egy fantasztikus gitáros egy rossz számban is tud jó szólót játszani. Ha belegondolsz, a leghíresebb gitárszólók mind hatalmas slágerekből valók, amik a szóló nélkül is megállnák a helyüket. Ott van például a Stairway to Heaven: ha kiveszed a gitárszólót, az akkor is egy hatalmas dal. De annyit építkezik a szólóig, hogy az a szám csúcspontjává válhat. A Free Bird a világ egyik legegyszerűbb szólója, de ha jól hangzik, akkor nem kell túlbonyolítani, csak játszani a zene alá. Néha nem a gitáros teszi jóvá a szólót, hanem a többi zenész, mert olyan fantasztikusan játszanak, hogy neked elég három hangot játszanod, és az maga lesz a mennyország.

Totális flow-élmény ezt a zenét élőben játszani? Belefeledkezel teljesen?

Néha úgy érzem, túlságosan is elveszítem magam a zenében, és olyankor kicsit hosszan szólózok. (nevet) Amikor nagyon élvezed a zenélést, hajlamos vagy azt hinni, hogy jól is játszol, de ez nem mindig van így. Ezért nem árt – főleg, ha nem koncerteztetek egy ideje – felvenni és visszahallgatni magad, hogy tudd, milyen formában vagy éppen. Két lábbal a földön kell állni, különben a végén még pocsék koncertet adsz. Mivel mi ritkán játszunk, nagyon vigyázok rá, hogy mit csinálok, és próbálom mindig a legtöbbet kihozni magamból. Soha nem tudhatod, mi kerül fel a YouTube-ra csodás képpel és pocsék hanggal… Szerencsére az esetek többségében azért elég jól játszom.

A space rock elég filmszerű zene. Van a fejedben egy sztori dalírás közben, vagy csak utólag adtok címeket, amikor már kész a zene?

Amikor kész a dal és visszahallgatjuk, akkor lesznek ötleteim, hogy miről is szólhat. Néha nagyon más jut az emberek eszébe a zenénkről, mert azt hiszik, hogy minden az űrről szól. Az első lemezen még tényleg arról szólt, de a másodiknál már direkt kerestem pszichedelikusabb vagy sci-fiszerű koncepciókat. Az űr izgalmas téma, de könnyű romantizálni és szépként bemutatni, én pedig szerettem volna érdekesebbé tenni a számokat olyan címekkel, amelyeket többféleképpen is lehet értelmezni. A zene – és különösen az instrumentális zene – nagyon szubjektív, mást jelent minden hallgatónak. Egy filmnél sokkal inkább hasonlít két ember befogadói élménye, de az instrumentális zene rengeteg teret hagy a képzeletnek. Pont ez a jó benne.

Már írjátok a következő lemezt, amin lesz egy régi szám is. Közelebb fog állni ez a lemez az At the Center of All Infinityhez, mint anno az Outskirts of Reality?

Csak ez az egy szám, amit még 2015-ben írtam. Egyébként próbálunk új területeket felfedezni, és nem ismételni magunkat. Ha meg akarnánk írni újra az At the Center of All Infinityt, az biztos rosszul sülne el. Sok zenekar van, amelyik sikeres lett, és a régi dolgait csinálja meg újra meg újra – és most nem csak a stoner/pszichedelikus színtérről beszélek –, mert úgy érzi, maradnia kell a bevált hangzásnál, hogy továbbra is el tudja adni a lemezeket. De félelemből, hogy elveszítheted a közönséget, nem lehet jó zenét csinálni. Én inkább játszok valamit, amit élvezek, és vallok vele kudarcot.

Az Outskirts of Reality nem lett olyan sikeres, mint az első két lemezünk, de nem bánom. Meg kell hallgatni párszor, hogy az a lemez leessen az embernek. A nyitódalról, a QSO-ről sokan azt hitték, hogy hörgés van benne, pedig nincs: a dobokat átküldtük egy moduláris cuccon, ami olyan effektet hoz létre, ami egyeseknek death metal hörgésnek hangzik, de egyáltalán nem ez volt a célunk. Sokan kikapcsolták ennél a résznél az albumot, és elő se vették újra. Néha elég szűklátókörűek tudnak lenni az emberek. Tetszik nekik egy zene, és amikor kiderül, hogy nemcsak gitár, dob meg basszus van benne, hanem dobgép meg szinti is, akkor kijelentik, hogy nem szeretik. Ha tetszik, nem mindegy, hogy mivel játszották?

Nekem a QSO az egyik kedvenc Yuri Gagarin-számom lett, mert alapból is súlyosan játszottátok a space rockot, de ebben sikerült rátenni még egy lapáttal.

Egyesek azt mondták rá, hogy már nem is space rockot, hanem space metalt játszunk. Pár metálos nyitott is felénk a QSO miatt. Próbálunk mindig új területeket felfedezni, és nem attól rettegni, hogy mit fognak mondani a kritikusok vagy a fesztiválszervezők. Arról jobb elfeledkezni, és csak csinálni, amit szeretnél, és akkor jó dolgok fognak történni veled. Én ebben hiszek.

interjú: Soós Tamás 

Jam In The Psych Castle
Fellépők: Yuri Gagarin, Weedpecker, Daliborovo Granje, The Spacelords, Spaceslug, Jü, Qualitons stb.
Helyszín:
 Öreg Tölgy Kastély-Fogadó, Pusztazámor
Időpont: 2026. szeptember 4-5. (péntek-szombat) 15.00-02.00
Belépő: 17990 Ft (napijegy), 34990 Ft (kétnapos bérlet)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

A fesztiválról ITT, ITT és ITT írtunk, minden további infó a Jam In The Psych Castle honlapján.

https://recorder.blog.hu/2026/08/23/meghivtak_egy_magyar_kastelyba_jatszani_hat_hogy_mondhatnank_erre_nemet_yuri_gagarin_interju
„Meghívtak egy magyar kastélyba játszani, hát hogy mondhatnánk erre nemet?” – Yuri Gagarin-interjú
süti beállítások módosítása