He is just a chill guy – ilyen volt Chet Faker a Szigeten

Szerdán mindenki a Twenty One Pilotsra volt kíváncsi a Szigeten, de nem bántam meg, hogy Chet Fakert választottam.

A Sziget második napját a DropYard környékén kezdtem, ahol az egész fesztivál egy kicsit békésebbnek, kedvesebbnek és szelídebbnek tűnt, mint a Hajógyári-sziget forgalmasabb részein. A The Cypher színpadnál megnéztem egy táncpárbajt, hogy hangulatba kerüljek, ezután pedig a mellette lévő DropYardnál töltöttem az időmet az esti koncertig. A portugál Libra feminista szövegekkel és finom énekhanggal nemcsak rapperként, hanem egyenesen aktivistaként tűnt fel a színpadon. Utána következett India egyetlen kizárólag nőkből álló hiphopkollektívája, a Wild Wild Women, akik vibráló energiával táncoltatták meg a hézagos közönséget. Őket követte az olasz rapper Chadia, akinek a koncertjére már szép kis tömeg alakult ki, főleg olasz rajongóiból. Úgy tűnik, a DropYard szerdán hivatalosan is girlpower-nappá változott. Imádtam.

Innen vettem az irányt a Sziget sűrűbb része felé. A Nagyszínpadnál már mindenki a Twenty One Pilotsra várt, én viszont csak röviden tudtam belenézni a koncertjükbe. Rögtön az elején lejöttek a színpadról a közönséghez, úgyhogy kicsit fájt otthagyni őket - kár ezért az ütközésért. Az intim, elektronikus soult és indiepopot játszó Chet Faker koncertjén jóval kevesebben voltak, és talán pont ez kellett ahhoz, hogy működjön az este: kedves, zeneszerető közönség gyűlt össze, amelynek nagy része láthatóan célirányosan Faker miatt érkezett.

CSAK A DOB MEG A BASSZUS ZAKATOLT – ILYEN VOLT A TWENTY ONE PILOTS A SZIGETEN.

Ő pedig nem húzta sokáig az időt: a Drop the Game és a No Diggity egymás után rögtön megadta az alaphangot. Chet Faker mellett ráadásul elképesztően jó zenészek álltak. A dobos szaxofonozik is, a gitáros pedig konkrétan maga egy showman. Amikor a koncert közepén előkerült egy gitárszóló, végleg megbizonyosodtam, hogy ez a koncert tényleg a minőségi zenéről szól. Majdhogynem virtuóz volt néha. Faker ehhez képest maga a megtestesült egyszerű srác. Nem akarja túljátszani a szerepét, nem kell bizonygatnia semmit – csak felmegy a színpadra, és élőben is nagyjából ugyanazt a stúdióminőséget hozza, amit a felvételein megszoktunk.

Már a színpadképből sejteni lehetett, hogy akusztikailag igényes koncertre készülhetünk. Külön szintetizátor és zongora, letisztult vizuálok, és egy olyan hangzás, amelyben minden apró részletnek megvolt a helye. Vagy nagyon jó helyen álltam, vagy nagyon jó volt a hangosítás, de ezúttal nincs panaszom a Szigetre: a basszust konkrétan a szőrszálaimon éreztem.

A koncert egyik legjobb része egy teljesen free jazzes, hipnotikus és meglepően intim szakasz volt. A zenészek láthatóan élvezték, hogy egy kicsit szabadabban nyújtózkodhatnak, a közönség pedig vevő volt rá: egy pillanatra teljesen eltűnt a fesztivál körülöttünk, mintha egy kis klubban lennénk. Az új album, az A Love For Strangers dalai is helyet kaptak a műsorban, miközben a színpadkép és a vizuál valami kellemes nosztalgiát sugárzott.

CSENDES VISZATÉRÉS, MÉLY HULLÁMOK – KRITIKÁNK CHET FAKER IDEI LEMEZÉRŐL.

Az egész koncertben volt valami, ami a korábbi Szigetek függetlenebb, zeneileg kísérletezőbb fellépéseit idézte, például Woodkid vagy FKJ, csak éppen Chet Faker saját, laza univerzumában. És talán ez a lényeg: ő tényleg csak egy chill guy. Nem kell nagy gesztusokkal elmagyaráznia, miért jó, amit csinál. A zenészei megcsinálják helyette.

A végén persze nem maradhatott el a Gold sem. A fesztivál második napjának zajából másfél órára létrejött egy nyugodt kis sziget – aztán mindenki mehetett tovább a saját estéjébe.

szöveg: Bárdos Kata Kincső
fotók: Lékó Tamás