
Első ízben járt Budapesten a japán női metálszíntér egyik legismertebb zenekara, a Lovebites, és adott telt házas koncertet az Analogban. Galoppozó ütemek, kifinomult elegancia, masszív fotógaléria és beszámoló, plusz bónuszként pár szó a nemzetközi átlaghoz képest elképesztően aktív japán all female metal színtérről.
Míg női énekessel működő metálzenekarból rengeteg akad nemzetközi szinten is (sok más mellett pl. Nightwish, Halestorm, Arch Enemy, Jinjer, Battle Beast), addig teljesen női együttest már alig találni. Persze azért akad pár, mint a klasszikus Girlschool, a nu-metalban utazó Kittie vagy az Arch Enemy-ből lelépő Alissa White-Gluz új zenekara, a Blue Medusa, de nagyítóval kell őket keresni. Japánban ellenben különálló, több tucatnyi zenekart magába foglaló színtere van a női metálegyütteseknek, melyek olyan szinten népszerűek, hogy az országon belül a női metálcsapatok mára gyakorlatilag túlnőttek férfi kollégáikon. És még mielőtt félreértés lenne: itt nem a Babymetal-féle (amúgy, mint írtuk annak idején is, meglepően jó) producerek által összepakolt idolformációkról van szó, hanem tényleges, az undergroundból kinövő zenekarokról. Az előzmények egészen a nyolcvanas évekig, a japán metál első (és amúgy egyetlen) aranykoráig nyúlnak vissza, amikor a '81-ben indult Show-Ya a korszak egyik kiemelkedő zenekarává vált, és még saját, kizárólag női előadókat felvonultató rockfesztivált is indítottak, de más műfajokkal ellentétben ekkor a metálszíntéren még nem sok követőjük akadt. A fordulópont 2007-2008 környékén jött el, amikor a Destrose és főleg a pár év alatt széles körben ismertté váló Aldious indulása megadta azt a lökést, amiből mára kialakult egy kiterjedt és sokszínű színtér, aminek a népszerűságét jelzi, hogy még külön magazinja is van a női metal csapatoknak Metallion címen.
Zeneileg relatíve nagy a szórás a színtéren belül, de a legtöbb csapat klasszikus heavy/power metal vonalon mozog, és ezek közé tartozik az egyértelműen a NWOBHM bűvöletében működő, 2016-ban alakult Lovebites is. Ők váltak a színtér nemzetközileg talán legismertebb zenekarává, jórészt annak köszönhetően, hogy 2018-ban nagy meglepetésre elnyerték a Metal Hammer Golden God-díjkiosztóján a legjobb új banda díját, és ők lettek a színtérről az elsők, akik felléptek a Wackenen. Ettől a ponttól kezdve rendszeresen turnéztak Európában, hozzánk viszont most, július 23-án jutottak el először. A helyszín az Analog volt, és a hazai látogatásuk időszerűségét jelzi egyrészt az, hogy többen is a korábbi EU-turnéik pólóiban érkeztek, másrészt az is, hogy végül telt házas lett az este. A koncert előtti órában végig Iron Maiden-dalok szóltak, ami nyilván nem volt véletlen, hiszen a Lovebites is azt a power metal irányvonalat képviseli, ami gyakorlatilag a Maiden és a klasszikus metálhangzás továbbgondolása feltekert tempóval, még jobban megtolt epikussággal, még jobban kimaxolt galoppozós ritmikával.

A Lovebites egyik különleges ismertetőjele, hogy a színpadi kosztümjeik nagyon távol esnek a megszokott metálsablonoktól: mindig elegáns, vakítóan fehér, a kiskosztümtől a nagyestélyiig terjedő ruhákban mutatkoznak, és ezt a kifinomult eleganciát ellenpontozzák a pillanatra sem lassító, vágtázó dalokkal és a műfaj által megkövetelt virtuóz hangszerkezeléssel. A dobos Haruna és a pár éve csatlakozott basszgitáros Fami most is végig diktálta a nyaktörő tempót, és erre épült rá a zenélés mellett amúgy díjnyertes fitneszversenyzőként is aktív Midori, és az egész koncertet pókerarccal, de elképesztő precizitással végigtoló Miyako technikás gitárjátéka, meg persze az énekes Asami nőiesen erőteljes hangja. A turné az idén év elején kijött friss album, az Outstanding Power lemezbemutató turnéja volt, de erről végül csak négy számot szedtek elő, és inkább egy karriert áttekintő setlistet kaptunk. Így végül minden eddigi albumról és a 2024-es EP-ről is felbukkant minimum egy szám, az új lemez mellett pedig a legtöbbször az áttörést meghozó, 2018-as Clockwork Immortality dalaihoz nyúltak vissza.
Lemezbemutató turnéhoz képest meglepő, hogy nem volt az új anyag jobban előtérben, viszont így, hogy nálunk most jártak először, jobban jött ki a best of felé tendáló lista. Én nem vagyok különösebben nagy rajongója a power metalnak, ráadásul a személyes Lovebites-favoritok közül a karakteres Stand and Deliver (Shoot 'em Down) volt az egyetlen, amit játszottak, de az nekem önmagában is elvitte a hátán a koncertet... amire egyébként sem lehetett semmi panasz. Az előadás hibátlan volt, szerencsére most a hangosítás sem ment félre, és a közönség is maximálisan elégedett volt láthatóan. Remélhetőleg ez a buli jobban megnyitja majd a kaput itthon is a hasonló zenekarok előtt. A szűken vett japán női metálszíntérről korábban csak a Bridear lépett fel nálunk (még 2017-ben), amit tavaly a tágabb értelemben ide tartozó Hanabie. duplázása követett (akik először a Szigeten, majd a Dürer nagyteremben léptek fel), pár hét múlva, augusztus 10-én pedig a csajos idol metálszíntérről érkezik majd hozzánk egy zenekar, a Broken By The Scream. Szóval azért alakul a kínálat, de még jó pár, Európában is turnézó hasonló csapat akad Japánban, akiknél várjuk, hogy végre útba ejtsenek minket is.
Szöveg + fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)






































