Puha dallamok, finom repedések. Tara Clerkin Trio: Somewhere Good (lemezkritika)

A bristoli Tara Clerkin Trio második lemezén a triphop öröksége csak kiindulópont: a Somewhere Good egyszerre álomszerű és nyugtalan, tele apró részletekkel, amelyek minden újrahallgatáskor új arcát mutatják. Finoman rétegzett, törékeny szépségű album a változásról, a veszteségről és arról, hogy mit érdemes magunkkal vinni. Ez a kritika először a Recorder magazin 136. számában jelent meg.

A bristoli Tara Clerkin Triót a névadója mellett Sunny Joe Paradisos és Patrick Benjamin alkotják (az utóbbi kettő testvérek, illetve Sunny Tara párja is egyben), és bár saját maguk is elmondták, hogy a város múltja minden zenészre nagy hatással van, ők azért igyekeznek a lehető legtávolabb helyezkedni a Massive Attacktől és Trickytől.

Ez nyilván nem sikerül mindig – például az Ups & Downsban hallani a Mezzanine interlude-jait, míg a Slow Island szíve nagyon húz Jamaika felé –, de a Somewhere Good identitását nem sérti. Ezek mellett ugyanis mind mondanivalóban, mind hangzásban kibontakozik egy gyönyörűen megfogalmazott ragaszkodás a jó dolgokhoz az állandó változásban és elmúlásban (erre utal a lemez címe is).

Élő hangszerek, elektronikus textúrák, talált zajok és puha dallamok találkoznak minden számban, ám az így létrejövő dallamos zene csak a felszínen tűnik otthonosnak. Valójában minél tovább figyelünk rá, annál több finom repedés, váratlan megoldás és különös hangszerelési ötlet fedezhető fel benne, ami garantálja az ismételt hallgatásokat.

Előadó: Tara Clerkin Trio

Cím: Somewhere Good

Kiadó: World Of Echo

Megjelenés: 2026. júnus 5.

Műfaj: downtempo, elektronika, jazz, triphop

Kulcsdal: Slow Island

9/10

Velkei Zoltán