„Tovább kell járnunk a levegőben” – Nyitray Dániel (Törzs) interjúja az Oh Hiroshimával

Pár hónapon belül duplázik nálunk az Oh Hiroshima: a svéd posztrockerek lesznek július végén a Fekete Zaj fesztivál egyik húzónevei, októberben pedig egy önálló koncerten is bemutatják nemrég megjelent nagylemezüket, az And The Dead Tree Gives No Sheltert, ami új színeket hozott elsodró, monumentális posztrockjukba. A zenekar énekes-gitárosával, Jakob Hemströmmel a Törzs basszusgitárosa, Nyitray Dániel ült le beszélgetni, akik már többször is turnéztak együtt, a Törzs pedig nem is tagadja, milyen óriási hatással volt rájuk az Oh Hiroshima áttörést meghozó lemeze. De miért csak egy évvel a megjelenése után lett sikeres az In Silence We Yearn, és miért nem turnézott sokáig az Oh Hiroshima? Hogyan szövik át a dalszövegeiket bibliai történetek, és milyen civilizációs válságról szól az új lemezük? És hogy jön ide Knausgård és T.S. Eliot? Zenész kérdez interjúnk.

Nyitray Dániel (a nyitóképen balra): „Amikor a nemzetközi koncertszervező ügynökségünktől rám írtak (IDVI Agency), hogy épp az Oh Hiroshimával tárgyalnak, és ha elkezdenek együtt dolgozni, lennénk-e az előzenekaruk egy Európa-turnén, azt hittem, kiesik a szívem a helyéről. Kevés olyan lemez van, ami annyira nagy hatással volt rám, mint az In Silence We Yearn az Oh Hiroshimától. Ez nemcsak nekem, hanem a Törzsnek zenekarként is egy abszolút meghatározó lemez, amit sokat hallgattunk és sokat is beszélgettünk róla. Azóta összesen három alkalommal turnéztunk Jakobékkal, és tizennégyszer játszhattunk előttük. Pont olyan figyelmesek, mint amilyennek a zenéjükön keresztül megismertük őket. Csupaszív, jófej, humoros srácok, akikkel mély dolgokról is lehet beszélni. Elképesztően jó koncertzenekar is, mindenkinek azt ajánlom, hogy nézze meg őket a Fekete Zajon és a Turbinában is, ha teheti!”

Oh Hiroshima 2024-ben: Oskar Nilsson (dobok) és Jakob Hemström (ének, gitár), Törzs-pólóban.

Nyitray Dániel: Mesélj arról, hogyan indult az Oh Hiroshima! Úgy tudom, az első nagyjából tíz évben nem igazán koncerteztetek, mostanában viszont sokat turnéztok.

Jakob Hemström: Kezdetben az Oh Hiroshima nem rendes zenekar volt, hanem inkább egy stúdióprojekt. Az első lemezünket ketten vettük fel a bátyámmal, és amikor feltettük a netre, senkit nem érdekelt. Kis fesztiválokon és még kisebb klubokban léptünk fel. Nem igazán volt érdeklődés irántunk, és mi sem voltunk jók abban, hogy nyomuljunk, és megismerkedjünk a megfelelő emberekkel. Eleinte nem is tudtuk, hogyan kéne koncerteket szervezni, vagy hogy ezzel megbízhatnánk egy ügynököt. Csak azután írt ránk egy booker, miután kiadtuk a harmadik lemezünket, az Oscillationt – az elsőt, ami egy kiadónál jelent meg –, és ő összerakott nekünk egy turnét. 2020-ban mentünk volna az első európai turnénkra, de aztán beütött a Covid, ezért várnunk kellett két évet, és addigra kijött a következő lemezünk is, szóval csak a negyedikkel, a Myriaddal kezdtünk el turnézni. Most pedig már annyit koncertezünk, amennyit csak lehet.

Dani: Amikor 2015 körül felfedeztük a Törzzsel az In Silence We Yearnt, úgy tűnt, mintha már nagy pezsgés lenne a zenekar körül. Fantasztikus volt annak a lemeznek az online fogadtatása.

Jakob: Igen, de amikor először kijött, senkit se érdekelt. Csináltunk pár koncertet a lemezmegjelenés után, de nem kaptunk ajánlatokat, hogy lépjünk fel itt vagy ott. A legtöbben 2016-ban fedezték fel az albumot, egy évvel azután, hogy kiadtuk. Kikerült egy YouTube-csatornára, és ott megismert minket a posztrock-közösség. (2016-ban a Fluttery Records és a Napalm is kiadta CD-n, illetve vinylen az eredetileg magánkiadásban megjelent albumot – a szerk.) Akkoriban volt lekötve két orosz koncertünk is, de le kellett mondanunk őket, elég drámai körülmények között, és utána – más dolgok miatt is – úgy éreztük, hogy inkább a lemezkészítésre szeretnénk koncentrálni. Sokan hallgatták az In Silence We Yearnt, aztán kiadtunk még két lemezt, és amikor elkezdtünk turnézni, már volt egy stabil közönségünk. Nem kellett öt embernek játszanunk az első turnénkon – de 2015-ben még kábé annyinak játszottunk Svédországban. Szóval megérte várni.

Dani: Amikor együtt turnéztunk 2023-ban, akkor már egy nagyon jól működő csapat voltatok. Felváltva vezettetek, mindenhova időben odaértetek, profik voltatok a merchárusításban. Hogyhogy ilyen jól ment kapásból minden?

Jakob: A Myriad megjelenése után, 2022-ben szerveztünk magunknak egy önálló turnét, de aztán ránk írt a God Is An Astronaut, hogy menjünk el velük egy körre. Az volt az első európai turnénk, és jó volt, hogy kapásból az ő sokkal nagyobb közönségüknek játszhattunk. Már nem a húszas éveinket tapossuk, többünknek vannak gyerekei és munkája, ami rákényszerít, hogy szervezettebb legyünk és komolyan vegyük a dolgokat. Kellemes meglepetés volt, hogy az emberek eljöttek a koncertjeinkre és kezdettől jól működött az egész. Másoknak ez normális dolog, de nekünk nem volt az. (nevet)

A Törzs és az Oh Hiroshima Budapesten.

Dani: Idén kétszer is felléptek Magyarországon: nyáron a Fekete Zajon, októberben pedig a Turbinában. Más műsorral készültök?

Jakob: Igen, kicserélünk majd pár számot. Játszunk pár új dalt a Fekete Zajon is, de októberben kiveszünk majd régi számokat a műsorból, és előveszünk olyanokat is az And the Dead Tree Gives No Shelterről, amit eddig nem játszottunk élőben.

Dani: Melyik dallal kezdje az ismerkedést, aki még nem hallott Oh Hiroshimát?

Jakob: Az új lemez első dalával, aztán remélhetőleg eljut a végéig. (mosolyog) Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az albummal. Jó egyensúlyban vannak rajta a különféle műfajok és hangzások, amikkel eddig dolgoztunk, de talán kicsit más fénytörésbe kerültek.

Dani: Te albumokat szoktál hallgatni, vagy inkább playlisteket?

Jakob: Albumokat. A posztrocknak kifejezetten lemezcentrikus közössége van, aminek én is a tagja vagyok. Olyannyira albumokban gondolkodunk, hogy amikor azt éreztük, hogy most megírtuk az eddigi legjobb dalunkat, de nem passzolt az adott albumra, félretettük későbbre.

Dani: Te hogyan viszonyulsz a posztrock kifejezéshez?

Jakob: Nincsenek erős érzéseim műfajokkal kapcsolatban. Tudom, hogy vannak zenekarok, akiket régebben a posztrock alapítóinak neveztek, ma viszont már elutasítják ezt a címkét. Nem értem, miért. Mindig is használtunk különféle kifejezéseket, hogy megragadjuk a zenét, de ez nem minősíti a zenekarokat. Nem kell tökéletes definíciónak lennie a posztrocknak, csak eligazítania az embert, hogy kábé milyen zenéről van szó. Az új lemezen egyébként nem posztrock zenekaroktól származnak az inspirációnk, de ez a stílus még mindig szerves része a hangzásunknak.

„A POSZTROCKBAN MÉG A LEGROSSZABB ARC IS NAGYON JÓFEJ” – TÖRZS-INTERJÚNK

Dani: Hangszerelésben most kicsit más lett ez a lemez. Több új hangszert is kipróbáltatok.

Jakob: Mindig voltak plusz hangszerek a lemezeinken, amelyekkel gazdagítottuk a dalokat, de nem feltétlenül vittük el a koncertekre. Régen négytagú volt az Oh Hiroshima, két gitár, basszusgitár, dob, meg ének, és még mindig így gondolkodunk a zenéről. Ez a turnéfelállásunk is, amiben két régi barátunk játszik még rajtunk kívül. Nem akarunk túl sok plusz hangszert, mert akkor nem tudnánk rendesen eljátszani a dalokat élőben. Most használtunk először szaxofont, templomi orgonát, és hegedűt is.

Dani: És nagybőgőt.

Jakob: Igen, azt is. Az új lemezen van harsona, trombita, zongora, szinti és cselló is. Amikor megírtuk a demókat, akkor jöttünk rá, milyen sok plusz hangszer került a zenébe, úgyhogy megkértük a családtagjainkat, akik korábban is játszották már a lemezeinken, hogy vegyék fel ezeket a hangszereket az otthoni stúdiónkban. Ez most egy melósabb album volt.

Dani: De közben csak két év telt el az előző album óta. Szép teljesítmény.

Jakob: Igen, de sok dalt – kb. a lemez felét – már régebben megírtunk. Tetszettek akkor is ezek a dalok, csak nem illettek a korábbi albumokra. A nyitó dal, a Servant of All szinte teljesen kész volt már a Myriad előtt. Az Angelost pedig a régi indie zenekarunknak írtuk, de nem vettük fel soha. Ide viszont pont passzolt.

Dani: Mégsem érződik úgy, mintha az elmúlt tíz év ötleteiből rakosgattátok volna össze a lemezt, hanem egységes, mintha egyszerre születtek volna a dalok.

Jakob: Ha mindent ugyanott veszel fel, ugyanazokkal az effektekkel, az sokat segít. És persze igazítottunk a régi dalokon. Én folyamatosan zenét írok, és az előző lemeznél nagy dalfeleslegünk keletkezett. Feldemózott, szinte befejezett számok. Amikor csinálunk egy lemezt, el kell döntenünk, hogy milyen irányba akarunk elmenni, mert bizonyos dalok más irányokba mutatnak. Nekem ez segít, mert akkor abban a hangulatban írok még számokat. Mindig sokféle zenén és irányvonalon gondolkodom egyszerre, de mivel csak egy zenekarra van időm, ki kell találni, hogy az adott lemez milyen lesz. A következő lemezre is megvan már egy csomó dalunk.

Dani: Az új lemez, az And the Dead Tree Gives No Shelter egy T.S. Eliot-vers után kapta a címét, amivel a civilizáció spirituális kiüresedésére utaltatok. Mit jelent neked ez a cím?

Jakob: Ez a sor Eliot leghíresebb versében, az Átokföldjében van, amivel pár éve találkoztam. Nehéz ráhangolódni, mert egy modernista vers. Töredezett, ugrál különféle témák között, de nagyon érdekes utalásokat rejt vallási, filozófiai és mitológiai témákra. Nem olvasok sok verset, de ezt mindig élvezem. Akkor is újra elővettem, amikor az albumon dolgoztunk, és megütött ez a sor. Kiírtam magamnak, hogy milyen jó albumcím lehetne. A lemezen több sort is használtam elszórva ebből és más versekből. Az Átokföldjét 1922-ben, az első világháború után írta Eliot, amikor az emberek úgy érezték, hogy összeomlott a régi világ, és értelmüket vesztették a dolgok. Szerintem ez rímel a mai korra, amikor a klímaválság és a háborúk miatt szintén repedeznek a világunk alapjai, és az emberek nem igazán tudnak reménykedni egy szebb jövőben.

Dani: A borítón az élet fája látható, és van is egy Tree of Life című dal a lemezen.

Jakob: Az egyházban nőttem fel, ezért bizonyos bibliai történetek belevésődtek az elmémbe. Amikor dalszövegeken gondolkodom, általában összekötöm őket ezekkel a sztorikkal. A Tree of Life című dal az Édenkert történetéről szól – amikor az emberek felfedezik, hogy van moralitásuk. Ez kapcsolódik a lemez témájához is: vannak erkölcseink, de megszűnt az a közös alap, amire ezeket építettük. Fura ez a dal, mert olyan, mintha az élet fája énekelné, ami az örök életet adja. A legtöbb embernek ma nincs közeli kapcsolata a múlandósággal, inkább próbál elmenekülni előle, mert nehezen birkózik meg a gondolatával. Az ókori emberek folyamatosan szembesültek a halállal, így kénytelenek voltak értelmet találni benne, feldolgozni valahogy. Mi viszont eltoljuk magunktól. Úgy akarunk kinézni, mint a Szilícium-völgyi emberek, akik a végtelenségig meg akarják hosszabbítani az életüket. Amihez sokan ennek érdekében nyúlnak – az edzés vagy az egészséges étkezés –, természetesen mind jó dolgok, de közben az egészségkultúra arról is szól, hogy elfussunk a gondolat elől, hogy egy nap mind meg fogunk halni.

Dani: A Meridianban is azt mondod, hogy elvakít a technológia, és hogy a levegőben járunk, miközben egy szakadék tátong alattunk. És a klipben megjelennek a madarak is szimbólumként.

Jakob: Nincs biztos talaj a lábunk alatt, amire az erkölcsünket alapozhatnánk, de hinnünk kell abban, amire felépítjük a világnézetünket. Nem akartam olyan sötét képet festeni, hogy mind elvesztünk és csak bámulunk bele a semmibe, hanem el kell fogadnunk, hogy ez van, és megtalálni a módját, hogyan lehet így is értelmes életet élni. Ezzel ér véget a dal, hogy „tovább kell járnunk a levegőben”, a madarak pedig azért kerültek bele, mert ők pont ezt teszik: repülnek.

Dani: Úgy tudom, hogy egy családtagotok készíti a videóitokat.

Jakob: A bátyám, Oskar – a dobosunk – csinálja a videókat. Én írom a szövegeket, és mindig ötletelek, hogy mi lehetne a klipben, Oskar pedig megmondja, hogy mit lehet ezekből megvalósítani, vagy miből lenne klassz vizuál.

„A KISZAKADÁSRÓL SZÓLNAK A DALAINK” – NYITRAY DANI KICSIT MÁSNAPOS INTERJÚJA A FOALS DOBOSÁVAL.

Dani: A közös turnénkon ajánlottál nekem egy könyvet (Karin Boye: Kallocain), ami nagyon tetszett. Ajánlanál egyet az olvasóknak is, akik szeretik azt a világot, amiben az Oh Hiroshima alkot?

Jakob: Szeretek olvasni, de közel sem tudok annyit, mint szeretnék. Az elmúlt években nagyon megfogott Knausgård Hajnalcsillaga. A leghíresebb regénye a Harcom, amit még nem olvastam, de a Hajnalcsillag sok ponton kapcsolódik az Oh Hiroshima szövegeihez és hangzásához. Ajánlok egy másik norvég írót is: a Nobel-díjas Jon Fosse Szeptológiáját. Ez egy hét könyvből álló sorozat, ami egy festőről szól, és egy hosszú, de strukturált tudatfolyamként van megírva, amiben az elbeszélő mindig visszatér egy-egy gondolathoz. Nagyon érdekes.

A Fekete Zajról minden infót (jegyek, fellépők, szállás stb.) megtaláltok a fesztivál honlapján. A Turbinában október 18-án játszik az Oh Hiroshima, erről további infók itt.