Make-up is alive – ilyen csodálatos volt a vasárnapi Morrissey-koncert a Barba Negrában

Idén végre a Sire volt elég okos vagy bátor, hogy legalább az egyik, kiadó hiányában fiókfogságra ítélt régenkész stúdióanyag megmeneküljön az öröklét és aktualitás lekésésétől (Make-Up Is A Lie), már csak az volt a kérdés, hogyan birkózik meg ezzel a csupán április végén bejelentett magyar turnédátum, és hát főleg a Barba Negra.

Ezúttal nem aludt a kapu előtt annyi elsősoros kiskalóz, hogy ne lehessen teljesen kulturáltan mörcsölni, azt leadni a világ legkedvesebb ruhatárába, majd sörözgetni a legviccesebb pultoshölgyekkel, aztán mire a James Baldwin-loop megjelent a szokásos Mozra hangolódós pregame videó végén, már ismét az első sorban tudtam beszélgetni legújabb pajtásommal, aki egyenest Los Angelesből repült át erre az eseményre, egy laza The Smiths-találkozóról.

AZ UTOLSÓ HÍRES NEMZETKÖZI PLAYBOY – ILYEN VOLT MORRISSEY TAVALY BÉCSBEN.

Viszonylag rég jártam az egykor inkább sörsátorként, mint értelmezhető koncerthelyszínként számontartott csepeli objektumban, de az feltűnt, hogy időközben sokkal több monitorláda került a piros Barba-színpadra, és végül semennyi szónikus problémám nem akadt a második sorban.

A csaknem pontosan 20 éve, a Pecsában tartott első itthoni koncertje óta kizárólag teljesen különböző környezetben sikerült elcsípnem korunk talán John Cale és Nick Cave ligájában emlegethető dalszerzőjét, de még az általánosan lehúzott csengő-bongó hodály, a 2018-as Ally Pally is igazi örömünnep volt. Aztán a 2019-es feldolgozáslemez (California Son) számomra azt üzente, hogy elfogytak a szép szavak és a frappáns sorok, szóval nem mentem el az akkori bécsi állomásra, de ma a biztonság kedvéért megnéztem a selist.fm-en, hogy mennyire buta voltam.

TOP 10 MORRISSEY- ÉS THE SMITHS-FELDOLGOZÁS.

Ezúttal viszont kifejezetten kíváncsi voltam a véleményem szerint tökéletesközeli lemezt megszólaltató új zenekari felállásra, ahol Jesse Tobias kivételével kb. senkit nem ismertem, miközben a zseniális Alain Whyte vezetésével jelenleg is – többek közt Morrissey-dalokkal gazdagon megszórt programmal – turnézó régi brigád akár holnap összedobhatna egy Your Arsenal emlékestet. Whyte egyébként a Make-Up néhány igazán kiemelkedő pillanatát jegyzi szerzőtársként, szóval még bármi lehet, ha nem fogynak el addig a világ kiadói.

Azt szeretném leszögezni, hogy minden egyes turnésetlist – teljesen mindegy, hogy kevés vagy rengeteg év telik el – annyira különlegesen szépen és figyelmesen van összeválogatva, amit kevés előadótól kap meg a közönsége. Ezen az estén például kaptunk ritka Vauxhall and I- és Ringleader of the Tormentors-számokat, de a kötelezők mellé ritkább The Smiths-dalokat is, valamint az új lemez is kellőképp meg tudta mutatni magát.

MOZOGRÁFIA – MORRISSEY SZÓLÓLEMEZEI 1988 ÉS 2014 KÖZÖTT

A Billy Budd és az I Just Want to See the Boy Happy bekezdés rögtön igazi csemegének számít, hisz nagyjából 2009-ben kaptak utoljára ilyen hangsúlyt, de az A Rush and a Push and the Land Is Ours szintén főleg a nagy visszatérés, a 2004-es You Are the Quarry idején pörgött csak igazán, beleértve a klasszik Kovácsék-turnékat is.

Kaptunk ízelítőt az albummegjelenésre váró egyik – mondhatni – Bonfire-fiókából, a kellemesen húzó Sure Enough, the Telephone Rings képében, amit 22 óta szokott azért játszogatni a főnök, de idén még csak másodszorra vette elő. A számot. Személyes csúcspontélményeim közé pedig az indítás mellé az I Know It’s Over és a Life Is a Pigsty vésődött fel erről az estéről, de általánosságban elmondható, hogy valószínűleg iszonyatosan jót tett az elmondása szerint rajta kívül álló okok miatt kihagyott varsói koncert és a felhőtlen budapesti séták, mert Morrissey HIBÁTLANUL énekelt, ilyet amúgy szerintem a szintén 67 éves Robert Smith tud még ennyi idősen felmutatni, aztán körbeértünk.

NÉZD MEG AZ ELSŐ MORRISSEY-SZÓLÓKONCERTET 1988-BÓL, A SMITHS HÁROMNEGYEDÉVEL!

Egy visszamég jutott a záróstandard There is a Lighttal, amit sosem fognak hatásosabban előadni, mint a kétezres évek elején a hangszerenként leálló és kivonulós verzió volt, szóval kimaradt egy csomó fontos új dal, a You’re Right It’s Time, az eredetileg tervezett albumcímadó, éppúgy, mint a zseniális Roxy Music-feldolgozás Amazona, a fenséges Boulevard, a táncparketttöltögető The Night Pop Dropped és a legjobban hiányzó, a dalszövegírás egyik alaptételeként bárhol mutogatható Many Icebergs Ago is, de ezt a lemezt gond nélkül le lehetett volna játszani egyben, annyira működik albumstruktúrában.

Az Icebergs-témájú zseniális póló és a turné-tee azért végül bekéredzkedett a táskámba hazafelé, meg vittem egy I Am Not a Dog on a Chain lemezt pirosban, mert annak nem emlékszem, hogy lett volna turnéja, szóval azt majd elképzelem. Tőlem amúgy jöhet a Bonfire megjelenés jövőre, ha ez így megy tovább, de akkor valami titkos kis klubban, hogy ne kapkodják el mellettem az összes összeizzadt sálat a németek.

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Lékó Tamás