
Fogselyemháló, félrecsúszott kontaktlencse, bőrbe préselt szavak – az új parallel patterns EP olyan érzelmi lenyomatokat vizsgál, melyek a testben maradtak. A háromszámos anyagot a most debütáló what went wrong zárja a korábban már megjelent scabies és out of sight után.
A parallel patterns Nagy Gerda (KYTARO / KLOGGS) szólóprojektje, amelyben éteri, keserédes art-popot játszik tört ütemekkel és dadaista szövegekkel. Új EP-jének dalai azt vizsgálják, hogy mi történik, amikor a nyelv nem alkalmas az érzékelés, az emlékezet és az érzések kifejezésére.
Minden szám a bizonytalanság egy formája: az out of sight a megbízhatatlan érzékelés, a scabies egy tolakodó gondolat, ami nem hagyja el a testet, a what went wrong pedig megpróbál kibogozni valamit, ami nem akar rendeződni.
Mindhárom szám más koproducerrel készült, így mindegyik saját hangzásvilágot kapott, miközben összeköti őket a sokvokálos atmoszféra. A dalokon dolgozott többek között Weil Andris, Gyarmati Fanny, ONAKOM, Dexter, Garay Anna Elza és WaTa is. Az alapvetően elektronikus megközelítés egyes számokban élő dobokkal is kiegészült, ami tovább rétegzi a hangzást.
„Az EP vizuális világát Wilhelm Laurával közösen találtuk ki. Miután megláttam egy képét az Instán, megkerestem, hogy vele szeretnék dolgozni az artworkökön. Három olyan képet hoztunk létre, amelyek egymással is kapcsolatban állnak, és a test egy kellemetlenebb oldalát mutatják meg játékos, kifacsart, furán esztétikus formában” – meséli Gerda.

„Mivel mindhárom dalhoz egy-egy érzékszervet tudtam társítani, viszonylag hamar kirajzolódott, melyik dalhoz melyik testrész kapcsolódik majd. Innen közösen kezdtük el kidolgozni a konkrét képeket, a fotózás során pedig több irányt is kipróbáltunk, hogy kiderüljön, mi működik legjobban a zenével. Az egész folyamat egyfajta önreflexióvá is vált, ahol a saját hibáimmal is sikerült kapcsolódnom.”
A most megjelenő kollaboráció ONAKOM-mal – a grafikusként és motion designerként is dolgozó Birinyi Tamással – készült. „A what went wrongban a vokálok és széttöredezett elektronikus textúrák között feszül egymásnak a digitális és az analóg világ. A zongorából induló alapot Tomi a saját hangzásával formálta tovább egy feszültebb, elszállós, melankolikus irányba, így az egymásra rétegzett, modular szintin átvezetett éneksávok glitchei és a fémes, perkusszív elemek ellenpontozzák az alapvetően hangszeres megközelítést.”
parallel patterns a Facebookon. Instagramon.
Nyitókép: Földvári Ajna. Borító: Wilhelm Laura.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


