Józanul lötyögtünk bele a nyárba – ilyen volt Mac DeMarco a Budapest Parkban

Június 23-a, kedd volt, két nappal voltunk a nyári napéjegyenlőség, azaz a nyár első hivatalos napja után, fiúk a hátam mögött arról beszélgettek, hogy holnap mennek Orfűre, engem meg kellemesen magába kerített a nyárnak az a tinikorból bennem maradt tulajdonsága, hogy mindegy, milyen nap van. Ezeken a kis semmiken agyaltam, amikor Mac DeMarco beslisszolt a Budapest Park színpadára kukás nadrágban, elkezdte énekelni a Shiningot a Guitar című albumról, és hirtelen elkezdett nagyon könnyűnek érződni az élet.

Első macdemarcozóként nincs 2017-es Sziget-ősélményem, de láttam a felvételt, amin két számonként pattan a szájba a Viceroy, és egész üveg Jameson is hű társa Macnek a színpadon. Abban az évben jött ki a This Old Dog, de a szigetes közönség már skandálta az album címadó dal szövegét, Mac pedig bőkezűen szórta a Monty Python-filmbe illő táncmozdulatokat, és valamiért elhangzott a világ egyik legjobb számának, a Crystal Waters Gypsy Womanjének gitárriffekkel és Joker-kacajjal tarkított verziója.

„A CSAJOK MAJD ENGEM IS SZERETNI FOGNAK” – MAC DEMARCO-INTERJÚNK 2013-BÓL

Ezzel szemben a tegnapi Mac egy kétgyerekes apuka, aki már nem iszik, nem cigizik, és ahogy a zenéje, látszólag ő maga is elcsendesedett, nyugodtabb, letisztultabb lett. Az énekes a Covid időszakát követően személyes és szakmai okokból a billentyűs Alec Meenen kívül teljes bandáját is lecserélte, így először lépett fel Budapesten a doboknál – az Andy Shauffal is játszó – Phil Melasonnal, a basszusgitárnál a jazz felől érkező Daryl Johnsszal, a gitárnál meg a szintén jazz-zenész hátterű Pedro Martinsszal. A setlist az Európa-turné nem sokat variálódó dalaiból állt, ugráltunk az életműben, klasszikus dramaturgia alapján haladva az ismertebb számok felé, de viszonylag hamarabb bedobva egy-egy gyémántot a Salad Daysről. Közben a háttérben Mac egyik Covid-projektje, az általa készített vizuálok futottak. A pandémia alatt ugyanis nemcsak lecserélte a zenekarát, vagy jammelt generációja két nagy tehetségével, Thundercattel és Mac Millerrel, de közben absztrakt vizuálokat is generálgatott két dal megírása között.

De kit érdekel a látvány, mindenki Mac-ért, és az általa profi szinten művelt boldog melankóliáért érkezett, az első sorokban Nokia 1-okkal hadonászó gen z-k, hátrébb andalgó harmincasok. Bár nyomokban tartalmazta azt a goofy indie rocksztárt, akit 16 évesen rongyosra hallgattunk nagyon durván becigizett konyhákban, Mac már kevésbé viselkedett úgy, mint Jack Black a Rocksuliból, de egy-egy kézenállást, kacsintást, erősítőbe belerúgást azért kapott a Parkos közönség. Zömében a tavaly megjelent, általa írt és hangszerelt albumot, a Guitart részesítette előnyben érhető okokból, ezután a This Old Dog kutyás és öreg emberes számai voltak nagyobb mennyiségben, de a Here Comes The Cowyboyról is elhangzottak dalok. De ismeretlen számok felfedezésére is adott lehetőséget a setlist, én például tegnap hallottam először a Round Here-t a One Wayne G-ről és kicsit olyan volt, mint egy csodás, de valamiért eltitkolt szám John Lennon Plastic Ono Bandjéről. Természetesen a slágerekért érkezők sem távoztak csalódottan: a koncert végén elhangzott a cigiző hipszterek himnusza, az Ode to Viceroy, amire nagy szomorúságomra inkább a telefonok, mintsem a cigik kerültek elő, és ez így volt ez a Freaking out the Neighborhood, majd a ráadás My Kind of Woman esetén is.

A bécsi koncert másnapjára, az európai turné sűrűjébe esett a tegnapi koncert, ezért talán nem csoda, hogy sem Mac, sem a banda nem pörgött a fején, de még így is maradandó élmény volt élőben látni ezt a zseni és nyomokban még mindig őrült embert, egyúttal pedig leróttam egy adósságot is a (nagyon) fiatal felnőtt énemnek. Amikor nem andalogva, ábrándosan lötyögtem, akkor körbenéztem néha, és el-elkaptam arcokat, akik visszaidéznek egy-egy félig elfelejtett szerelmet, megölelnek hosszan valakit, vagy csak torkuk szakadtából üvöltik a dalszöveget. Mindez pedig bizonyítja, hogy Mac DeMarco időtlen zenéje akkor is működik, ha ő maga akarva-akaratlan háttérbe szorul.

LEJÖTT A VICEROY-RÓL, DE MÉG MINDIG MENŐ – MAC DEMARCO-PORTRÉNK

szöveg: Incze Kata
fotók: Lékó Tamás